imike negyedik a wiener neustadt i nagydijban
Posted in Lovassport

Imike negyedik a Wiener Neustadt-i Nagydíjban

A kéthetes Wiener Neustadti nemzetközi verseny első felvonásában a legeredményesebb magyar lovas, a jelenleg ranglistát vezető Krucsó Szabolcs volt. A szeptemberi Tyroni Világbajnokságra készülő, Krucsó Chacco Blue II-vel második helyen végzett a pénteki 145 cm-es championátban és a sáripusztai tenyésztésű Bukfenccel csütörtökön, 145 cm-en is második lett, majd szombaton megnyerte a középkör döntőjét.

36473129 2058784554195591 762269631757942784 n

A nemzetközi díjugrató verseny legrangosabb versenyszámában, a vasárnapi nagydíjban, győzelmet a német válogatott, Jörg Oppermann CHE GUEVARA 17 nevű lovával szerezte meg. A legjobb magyar eredményt ifj. Néveri Imre László érte el, saját tulajdonú lovával, Casparkkal, aki az alappályán és az összevetésben is hibátlanul lovagolt, így az előkelő negyedik helyen zárt.

20180415 babolna neveri

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Jól szerepelt a korábbi magyar válogatott, de már több éve ukrán színekben versenyző, Szentirmai Ferenc is, aki a championátban Jetset 111 nyergében negyedik, és Valourral pedig a nagydíjban nyolcadik helyen végzett.

Részletes eredménylisták: http://www.lake-arena.at/en/tournament/48

Elolvasom...
ferfi valogatott jon a benu kupa
Posted in Vízisportok

Férfi válogatott: Jön a BENU Kupa!

magyarvilagligafina03A duisburgi torna után, a héten már itthon láthatjuk férfiválogatottunknak. Július 5. és 7. között a Margitszigeten az ausztrál, az amerikai és a román válogatottal küzd meg a csapat az Eb előtt utolsó felkészülési tornán. BENU Kupa (Budapest, Hajós-uszoda) A program: Július 5., csütörtök: Ausztrália–Egyesült Államok, 16:45 Magyarország–Románia, 18:15 Július 6., péntek: Ausztrália–Románia, 16:45 Magyarország–Egyesült […]

Elolvasom...
ujabb pontok
Posted in Cikkek Sportbányászat

Újabb pontok

Újabb fontos pontokat szerzett a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző.

A Kamion Európa bajnokság harmadik hétvégéjén a Nürburgringen állt rajthoz Kiss Norbert, a Tankpool24 versenyzője. A szombathelyi pilóta a Hungaroringen megszerzett második és harmadik helyezések után rögtön egy dobogóval nyitott Németországban, értékes pontokat szerezve a kamionsport hazájában.

A rendhagyó menetrend szerint az első időmérő edzésre pénteken került sor, Kiss Norbert ezen a negyedik helyet szerezte meg, amit aztán dobogóra tudott váltani a szombati első futamon. 

“Az időmérőn sajnos csak negyedik lettem, de az első verseny aztán egész jól kijött. Láttam a lámpát, a külső íven meg tudtam előzni René Reinertet, aki aztán mögöttem bajba is keveredett, úgyhogy kis előnnyel, de meg tudtam tartani a harmadik helyet. Jó volt látni, hogy megvolt a tempónk. A fordított rajtrácsos versenyen így a hatodik helyről indultam. Nagyon kalandos volt az egész futam, főleg az első néhány kanyar. Feljöttem a negyedik helyre, sikerült a tavalyi csapattársamat megelőzni, utána utolértem Adam Lackót, de hiába volt nagyon lassú, nem volt lehetőség az előzésre, kilökni meg nem akartam. Egész versenyen nem találtam rajta fogást, így nem sikerült felállni a dobogóra, de sok pontot szereztem. Összességében jó volt, jól jöttem ki a mezőny közepi csatározásokból” – nyilatkozta Kiss Norbert a második futam után.

Elolvasom...
mediterran jatekok szerbia a csucson
Posted in Vízisportok

Mediterrán Játékok: Szerbia a csúcson!

szerbgorog20180201vssA szerb válogatott ötméteresek után nyerte meg a Mediterrán Játékokat. Nem bírt egymással a szerb és a görög válogatott a Mediterrán Játékok fináléjában. A rendes játékidőben 8-8-as döntetlen állt az eredményjelzőn, még az ötösökben a szerbek nem tudtak hibázni, a hellének pedig kétszer is megtették ezt. A 12-10-es végeredmény azt is jelenti, hogy Szerbia megnyerte […]

Elolvasom...
ferfi valogatott zaraskent gyozelem nemetorszag ellen
Posted in Vízisportok

Férfi válogatott: Zárásként győzelem Németország ellen

ferfivalogatottduisburg01Gólgazdag mérkőzésen verte a magyar válogatott a házigazda németeket a duisburgi tornán. A duisburgi torna utolsó napján a németekkel küzdött meg a csapat. Érdekesség, hogy a fritzek tegnap győztek az amerikaiak ellen, akiktől mi héttel kikaptunk. A mai mérkőzésen a magyar csapat bekezdett, hiszen 1-1 után, Manhercz duplájával, majd Vadovics góljával már 4-1 volt ide. […]

Elolvasom...
megvan magyarorszag elso karates olimpikonja
Posted in Cikkek Sportbányászat

Megvan Magyarország első karatés olimpikonja!

Baranyi Zsófia lesz az első karatés, aki Magyarország képviseletében olimpián szerepelhet! Az MTK 16 éves versenyzője a sporttörténelmi tettet a horvátországi Umagban vitte véghez, ahol kiharcolta, hogy részt vehessen sportág első ötkarikás eseményén, az őszi ifjúsági olimpián. 2016 augusztusában vált hivatalossá, hogy a karate bemutatkozhat a 2020-as tokiói olimpián, majd ugyanazon év decemberében a NOB arról is döntött, hogy az idén október 6. és 18. között sorra kerülő Buenos Aires-i ifjúsági olimpián is ott lehet a sportág.

 

Az ifjúsági olimpián karatéban három fiú és három lány súlycsoport küzdelmeit rendezik meg. A kvalifikáció során először a világranglistáról kategóriánként két versenyző szerzett indulási jogot. Melléjük csatlakoztak az Umagban megrendezett kvalifikációs torna fináléba jutott sportolói. Érdekesség, hogy a horvát tengerparti kisvárosban két egymást követő napon két külön versenyre került sor, vagyis dupla esély kínálkozott a kvótaszerzésre.

A 96(!) ország fiataljait felvonultató umagi torna első versenynapján Baranyi Zsófia egy győzelem után kikapott marokkói ellenfelétől, és kilencedik lett.

A második megmérettetésen aztán ellenállhatatlan volt: legyőzte olasz ellenfelét, majd túljutott hongkongi és osztrák riválisán is. A perui Lopez elleni bírói döntéses győzelem pedig azt jelentette, hogy a korábbi kadet Eb-ezüstérmes és Gymnasiade-második magyar lány ezen a roppant fontos viadalon is döntőbe jutott, így ő lett hazánk első karatés olimpikonja. A döntőben aztán a világranglista negyedik helyén álló Baranyi szintén bírói döntéssel verte a szerb Perovicsot és a dobogó tetejére állhatott fel.

„Nehéz volt, mert itt mindenki jó volt és mindenki nagyon akarta a döntőbe jutást, de végül is sikerült. Nagyon boldog és megkönnyebbült vagyok, de még nem sikerült feldolgozni, hogy kijutottam az ifjúsági olimpiára. Azt pedig, hogy ezzel én vagyok a sportág első hazai olimpikonja, főleg fel kell még dolgoznom, de nagyon jól hangzik… Nagyon el kellett hinnem magamról, hogy képes vagyok rá és tényleg a legjobbak közé tartozom, hiszen mégiscsak ott vagyok a világranglista elején és az előző években vertem már meg olyanokat, akik kijutottak. Végül sikerült elhinnem és úgy álltam oda, hogy most igazán megmutatom, hogy ez vagyok én és nyernem kell. Az ifjúsági olimpiára pedig igyekszem úgy gondolni, mint bármelyik eddigi versenyemre és bízom benne, hogy ott is összejöhet valami. Érmet szeretnék nyerni Buenos Airesben.” – nyilatkozta Baranyi Zsófia.

Tanítványa fegyelmezettségét emelte ki edzője, Fischer Mihály, aki egyben a felnőtt válogatott edzője is. 

„Borzasztóan örülünk és talán még fel sem fogtuk az eredményt, de hát ezért jöttünk, ez volt a cél. Zsófi taktikailag nagyon fegyelmezett volt, végig tartotta magát a megbeszéltekhez. A döntőbe jutás és a döntő megnyerése is annak volt köszönhető, hogy nem ment bele azokba a helyzetekbe, amikben az ellenfél nagyon jó, de így is tudta irányítani a küzdelmet mindkét meccsen, így a bírói döntés a javunkra dőlt el. Vele kapcsolatban amúgy is azt tudnám kiemelni, hogy roppant fegyelmezett küzdelem közben, és talán ettől egy kicsit jobb a többieknél. A riválisokat edzői szemmel nézve pedig már most tudom, hogy miként lehetünk még eredményesebbek. Most lesz elég időnk felkészülni az ifjúsági olimpiára és nagyon sokat fogunk dolgozni, rajtunk nem fog múlni. Érmet várok tőle, hogy az milyen színű, az remélhetőleg majd ott kiderül.” – mondta Fischer Mihály.

A kvalifikációs tornán Magyarországot három másik versenyző is képviselte. Botos Botond (53 kg), Pintér Dániel (+68) és Papp Dorottya (+59) remekül helytálltak, valamennyien több mérkőzést vívtak meg sikerrel, és az első versenynapon Pintér Dániel az előkelő ötödik helyen végzett.

Ifjúsági olimpiai kvalifikációs verseny, Baranyi Zsófia eredményei:
A 16 közé jutásért: -Cavallaro (olasz) 3-1
Nyolcaddöntő: -Tam (hongkongi) 3-1
Negyeddöntő: -Topalovic (osztrák) 1-1, első szerzett ponttal Baranyi győzött
Elődöntő: -Lopez (perui) 0-0, bíró döntéssel Baranyi győzött
Döntő: -Perovics (szerb) 0-0, bírói döntéssel Baranyi győzött

Elolvasom...
mediterran jatekok olaszorszag eronyero volt
Posted in Vízisportok

Mediterrán Játékok: Olaszország erőnyerő volt

Vodafone magyar olasz8Tarragonában a talján csapat lett az ötödik.  Olaszország végzett az ötödik helyen a spanyol felkészülési tornán az Eb előtt. Alessandro Campagna csapata 15-2-re habkönnyed győzelmet aratott a franciák ellen. A hetedik helyen a portugálok végeztek. Mediterrán Játékok, helyosztók: Olaszország – Franciaország 15-2 (4-1, 3-0, 5-0, 3-1) Olaszország: Del Lungo, F. Di Fulvio 2, Molina, Figlioli […]

Elolvasom...
ferfi valogatott a nagyszunet utan leleptuk kinat
Posted in Vízisportok

Férfi válogatott: a nagyszünet után leléptük Kínát

Manhercz-1A fordulás után könnyedén vertük a kínai válogatott a duisburgi felkészülési tornán.  A tegnapi amerikaiak elleni verség után, ma Kína várt a magyar válogatottra. Bár jól kezdtük a meccset, hiszen Sedlmayer majd Kovács találataival 2-0-ra vezettünk az első, sőt még a második nyolc percben is döntetlen állt az eredményjelzőn. A fordulás után belehúzott a magyar […]

Elolvasom...
mediterran jatekok szerbia nem kegyelmezett kialakult a helyosztok programja
Posted in Vízisportok

Mediterrán Játékok: Szerbia nem kegyelmezett – Kialakult a helyosztók programja

szerbgorog20180201vssValósággal lenullázták a szerbek a portugálokat, így bejutottak a Mediterrán Játékok döntőjébe, ahol Spanyolországgal találkoznak. Húsz gólt tett közé a szerb csapat a portugálok ellen, így megnyerték csoportjukat és finalisták. Az A-csoportban a montenegróiak lettek a másodikok még mögöttük a franciák és a portugálok végeztek. A B-csoportban a spanyolok végeztek az élen, második Olaszország, harmadik […]

Elolvasom...
kiskunhalason edzett az utanpotlas valogatott
Posted in Lovassport

Kiskunhalason edzett az utánpótlás válogatott

Péntek délelőtt megtartotta utolsó közös edzését a magyar díjugrató utánpótlás válogatott. Július 10-15. között a franciaországi Fontainebleauban, füves talajon rendezik mindhárom korosztály versenyét, ezért ma az Európa-bajnoksághoz hasonló pályán lovagolhattak fiataljaink.

36338132 10215144831111954 4325432018721570816 n

Kitűnő körülményeket biztosított a Hirling József Lovasbázis, ahol ifj. Kövy András utánpótlás szövetségi kapitány és a válogatott lovasok edzőik irányításával zajlott a munka. A közös tréning után a HORSLYX HUNGARY 5 kg-os Horslyx Original Balancert adott át a lovasoknak, ami egy nyalható energiatakarmány vitaminokkal és ásványi anyagokkal, hogy a lovak kirobbanó formában és egészségesen utazzanak a franciaországi Európa-bajnokságra.

ftb

Utánpótlás Európa-bajnokságra benevezett csapatok:

Gyermek:

Kiss Lizanna – Eliana

Budai Liza – Leonardo H

Törő Csongor – Chacco Boy

Zólyomi Emma – Viador

Tóth Balázs – Elsa Campari

 

Ifjúsági:

Jármy Vince – Quirosa

Szuhai Péter – East Wind

Alasztics Alíz – Prince

Janik Anna – Back Home

Mészáros Marcell – Csui

 

Fiatal lovas:

Ifj Lázár Zoltán – Katyusa

Hollé Sára – Clintus

Weinhardt Virág – Chiclana 10

Reisz Panna – Kelta

Markó Rebeka – Enjoy

Elolvasom...
ferfi ob i b feljutott a fehervar
Posted in Vízisportok

Férfi OB I/b: Feljutott a Fehérvár

általanos kép0123Osztályozón harcolt ki a feljutást a Székesfehérvár. Az OB I/b utolsó előtti helyén végzett a Szolnok és az OB II második pozíciójában a Fehérvár, így ők vívták az osztályozót egymás ellen. Nos, két meccs is elég volt a Fehérvárnak, hogy a Szolnokot elintézze. Az első meccsen idegenben 14-6-ra, még a másodikon 15-12-re nyertek a koronázóvárosiak. Érdekesség, […]

Elolvasom...
mediterran jatekok montenegro olaszorszag es szerbia menetel
Posted in Vízisportok

Mediterrán Játékok: Montenegró, Olaszország és Szerbia menetel

Vladimir Gojkovic a XI. Volvo-kupánAz esélyesek nyertek a Mediterrán Játékok második napján, egy meccs azonban hozott izgalmakat. Mint kés a vajon, úgy ment át a montenegrói együttes a portugálokon. Szerbia sem kegyelmezett Franciaországnak, még az olaszok is habkönnyedén nyertek a törökök ellen. A görög-spanyol meccs azonban egy találaton múlt,ahol egy gólszegény meccsen 4-3-ra nyertek a hellének. Mediterrán Játékok, második nap, eredmények: […]

Elolvasom...
ferfi valogatott megkezdodik a duisburgi torna
Posted in Vízisportok

Férfi válogatott: megkezdődik a duisburgi torna

magyarvilagligafina01Férfi válogatottunk ma az amerikaiak ellen kezdik meg a szereplését a német tornán. Mint beszámoltunk róla, Märcz Tamás válogatottja az amerikai, a német és a kínai együttessel fog megküzdeni az elkövetkezendő három napban. Az első napon az USA lesz az ellenfél 18.30-tól, még az utolsón a házigazdákkal fog meccselni a csapat. A duisburgi tornán szereplő […]

Elolvasom...
szinre lep az universiade valogatottunk
Posted in Vízisportok

Színre lép az Universiade válogatottunk

vizilabda altalanos02Nemzetközi edzőmérkőzéseket rendeznek Dunaújvárosban.  Július 5. és 7. között nemzetközi Vízilabda Edzőmérkőzéseket rendeznek a Fabó Éva Sportuszodában. A magyar női Universiade csapat ellenfele:Izrael, Németország és Szerbia lesznek. Női Universide-keret: Kapus: Kiss Alexandra Mezőnyjátékosok: Ádám Emília, Bicskei Réka, Brezovszki Gerda, Farkas Tamara, Gerendás Matilda, Hertzka Orsolya, Kuna Szonja, Mchunu Hlengiwe, Mucsy Mandula, Rybanska Natasa, Takács Vivien, Urvári […]

Elolvasom...
mediterran jatekok ket szoros meccs az elso napon
Posted in Vízisportok

Mediterrán Játékok: két szoros meccs az első napon

szerbiafilipovics01Szerbia egyetlen góllal volt jobb a friss Világliga-győztesnél, a görög és az olasz csapat nem bírt egymással, a franciák és a spanyolok könnyedén győztek. A Mediterrán Játékok rögtön két nagy meccsel indult. A tarragonai felkészülési tornán a szerbek Mandics és Filipovics vezérletével verték Montenegrót 6-5-re, még a B-jelű csoportban a görögök nem bírtak az olaszokkal, […]

Elolvasom...
ferfi ob i fokuszban az utanpotlas ime az uvse kovetkezo szezonbeli csapata
Posted in Vízisportok

Férfi Ob I: fókuszban az utánpótlás – Íme, az UVSE következő szezonbeli csapata

uvse20180101A lilák a 2018/2019-es idényben is az utánpótlásukra építenek. Egy nagy hazatérője van a klubnak. Fotó: UVSE – Vízilabda / facebook Mint korábban hírt adtunk róla, heten távoztak az UVSE-től, most pedig már összeállt a következő idénybeli együttes. Benedek Tibor a vizipolo.hu-nak elmondta, Bisztritsányi Dávid az OSC-től, még Telek Marcell a KSI-től érkezett a klubhoz, […]

Elolvasom...
kialakultak a parositasok a masodosztalyban
Posted in Cikkek

Kialakultak a párosítások a másodosztályban

Crushers-Gladiators és Bad Bones-Cowbells elődöntők lesznek a Powerade Divízió I-ben. Három összecsapással zárultak a másodosztály küzdelmei az alapszakaszban. Egy hazai és két idegenbeli győzelem született. Utóbbiak közül a Budapest Cowbells 2 aratta az egyik sikert a Miskolc Renegades vendégeként. A …

Read more

Elolvasom...
atigazolas erositett a brescia
Posted in Vízisportok

Átigazolás: erősített a Brescia

brescia01Az olasz klub a Napoliból igazolt, eközben nagyon úgy tűnik, nem lesz magyar játékos az olasz élvonalban szeptembertől. Olaszországban is beindult a játékosmozgás. A Brescia a Canottieri Napoliból igazolta aaz olasz válogatott Alessandro Velotto-t. A fiatal pólós két szezonra kötelezheti el magát az olasz klubhoz. Eközben a Reccoba visszatérhet Pietro Figlioli, aki a Sport Managementhez […]

Elolvasom...
ferfi valogatott megvan a duisburgi csapat
Posted in Vízisportok

Férfi válogatott: Megvan a duisburgi csapat!

ferfivalogatottszaka20180601Märcz Tamás a világliga szuperdöntője után, keretet szűkített a hétvégén esedékes németországi felkészülési tornára.  Mint beszámoltunk róla, férfi válogatottunk a német, a kínai és az amerikai válogatottakkal játszik Duisburgban egy felkészülési tornán. Märcz Tamás a német túra előtt kihirdette a csapatot. A világliga együtteshez képest több változás is van. például bekerült: Vogel Soma, Nagy Ádám, […]

Elolvasom...
paolo maldini a milan legendaja ma 50 eves
Posted in Külföldi foci

Paolo Maldini, a Milan legendája ma 50 éves

Isten éltesse sokáig!

Elolvasom...