Kialakultak a párosítások a másodosztályban

Crushers-Gladiators és Bad Bones-Cowbells elődöntők lesznek a Powerade Divízió I-ben.

Három összecsapással zárultak a másodosztály küzdelmei az alapszakaszban. Egy hazai és két idegenbeli győzelem született. Utóbbiak közül a Budapest Cowbells 2 aratta az egyik sikert a Miskolc Renegades vendégeként.

Renegades_Cowbells_20180623150500_e

A Kolomposok jól kezdtek az első negyedben Pusztai Vendel futásával, valamint Dániel Márk ás Gyöngyösi Balázs elkapásaival már három labdabirtoklásnyi előnyt szereztek. Fóra Kamilló mindhárom TD-nél berúgta az extrát. A második játékrészben kezdett ébredezni a Renegades Huszár Gábor elkapása és Bodnár Zoltán extrája hozta meg az első hazai pontokat. De a Cowbells el kezdett meglépni Pusztai és Dániel újabb TD-ivel. 34-7 a félidőben, gyakorlatilag már ekkor eldőlt a párharc a két együttes között.

Renegades_Cowbells_20180623152512_b

A második félidőben azonban ezt nem akarta engedni a borsodi együttes. Janocsko Kornél elkapott touchdownjával faragtak hátrányukon a hazaiak. Végül az utolsó játékrészben Lakatos Bence is megvillant, amellyel beállította a 34-19-es végeredményt.

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka

Miskolc Renegades-Budapest Cowbells 2 19-34 (0-21, 7-13, 6-0, 6-0)
Pontszerzők: Huszár Gábor, Janocsko Kornél, Lakatos Bence 1-1 TD, Bodnár Zoltán 1 XP, illetve Pusztai Vendel, Dániel Márk 2-2 TD, Gyöngyösi Balázs 1 TD, Fóra Kamilló 4 XP.

 

Simábban zárta a szezont a Budapest Titans, amely utolsó két mérkőzését megnyerte. Köztük a TD Store Eagles 2 elleni összecsapást is az elmúlt hétvégén. Ez jelentette a Titánoknak az ötödik helyet.

36199798_1697444220291972_2581139989001666560_o

Az első félidőben remekül játszott a Titans, Horváth Kristóf touchdownjával szerezték meg a vezetést, ami után Burkus Péter hozta össze a kétpontost. Ezt követően Burkus került ismét a középpontba. Az ő elkapásával és újabb kétpontosával 16-0-s előnyt szereztek a Titánok. Ez maradt a félidei szünetben is.

36188653_1697443930292001_4287789705568714752_o

Egészen az utolsó játékrészig ez maradt az eredmény. Majd a Titans bedarálta az Eagles 2-t. Burkus Péter újabb elkapásával növelték előnyüket a vendégek, ezután pedig Kiss Richárd futott be az end zone-ba. Burkus pedig két pontot ismét feltett az eredményjelzőre. Majd újabb hatot, amivel végleg eldőlt a találkozó. A kétpontos kísérletet ezúttal Seres Dániel értékesítette. A végén pedig a defense is besegített a támadósornak, Varga Norbert fumble return TD-je állította be a 44-0-s végeredményt.

Fotók: Zsila Sándor

TD Store Eagles 2-Budapest Titans 0-44 (0-16, 0-0, 0-0 0-28)
Pontszerzők: Burkus Péter 3 TD, Horváth Kristóf, Kiss Richárd, Varga Norbert 1-1 TD, Burkus Péter 3 PAT, Seres Dániel 1 PAT.

XIII FEZEN Hungarian bowl cover borító plakát

Mind támadó, mind védő oldalon sok hiányzóval utazott a Gladiators Szekszárdra, ahol a Bad Bones ellen akarták megtartani második helyüket a tabellán cívisvárosiak, és kiharcolni, hogy hazai pályán játszanak az elődöntőben.

36176998_1960902533934537_1110850539005935616_o

Az offense-ben hiányzott lábsérülés miatt Molnár Gábor, de az őt helyettesítő Kondorosi Attila remekül szállt be a mérkőzésbe. Többek között az ő játékának is köszönhető, hogy megszerezte a vezetést a Gladiators: Boruzs Kevinnek dobott egy kiváló átadást, amiből az elkapó touchdownt csinált. Szabó Lajos extrája sikerült. A második játékrészben a Bad Bones két Ryan Newton futással fordított, Beretka József egypontosai pedig célt értek:14-7-es előny a szünetben.

36129557_1960907133934077_1105800310300868608_o

A harmadik negyedben a Szekszárd meg tudott lépni Newton újabb TD-jével és Farkas Máté elkapásával. Az utolsó játékrészben igyekezett a Gladiators faragni a hátrányán, de először a hazaiak tovább növelték előnyüket Szanyi Mátyás elkapása révén. Erre már tudott válaszolni az arany-fekete gárda. Gál Kristóf labdaszerzése után Roják Richárd futotta meg a következő TD-t, majd a kétpontost is összehozta. A vendéglátók viszont ismét eredményesek voltak egy újabb Newton futással. Ám a Gladiátorok harcoltak, amíg tudtak. Ekkor már több fiatal is játéklehetőséget kapott. Béres Marcell pedig ismét élt az eséllyel. Az ő elkapásával és Szabó Bálint kétpontosával már 42-23-ra módosult az állás. Az utolsó szó a Bad Bones-é volt, aki egy újabb Farkas elkapással és sikeres Beretka extrával beállította a 49-23-as végeredményt. A Szekszárd ezzel a sikerrel pedig a második helyet szerezte meg az alapszakaszban.

Fotók: Makranczi László

Szekszárd Bad Bones-Gladiators 49-23 (0-7, 14-0, 14-0, 21-16)
Pontszerzők: Ryan Newton, Farkas Máté 3-3 TD, Szanyi Mátyás 1 TD, Beretka József 6 XP, Boruzs Kevin, Roják Richárd, Béres Marcell 1-1 TD, Roják Richárd, Szabó Bálint 1-1 PAT, Szabó Lajos 1 XP.Powerade Divízió I. logó

Forrás: http://mafsz.org – RSS