Posted in Forma-1

Talált egy kiskaput a McLaren

Úgy tűnik, a McLaren-Honda versenyzői a mezőny végéről vágnak majd neki a Belga Nagydíjnak, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a csapat két alkalommal is motort cserél autóikban, kijátszva ezzel a szezon közben – részben pont miattuk – bevezetett szabályokat.

Elolvasom...
Posted in Forma-1

Alonso: Túl sokáig maradtam a Ferrarinál

Miközben volt csapattársa, Kimi Räikkönen örül, hogy új szerződést kapott a Ferraritól, Fernando Alonso a Belga Nagydíj előtt úgy nyilatkozott, már jóval korábban távoznia kellett volna Maranellóból.

Elolvasom...
Posted in Forma-1

Maldonado az előzések, Alonso az első körök királya féltávnál!

Az előző évhez képest csökkent a futamokon bemutatott előzések száma – derült ki az Auto Motor und Sport félévi statisztikájából. Több magyarázat is van rá – de mely versenyzők a legjobb rajtolók, s kik mutatták be, illetve szenvedték el a legtöbb előzést az első tíz verseny során?

Elolvasom...
Posted in Forma-1

Menedzser: Alonso jövőre a bajnoki címért fog harcolni!

A McLaren-Honda spanyol pilótája, Fernando Alonso 2016-ban ismét a világbajnoki cím megszerzéséért fog harcolni – véli a tapasztalt versenyző menedzsere, Luis Garcia Abad, aki a nehéz kezdés ellenére biztosra veszi, a brit csapat és a japán gyár győztes párost alkot.

Elolvasom...
Posted in Forma-1

Videón az elmúlt öt év öt legszebb előzése

A Formula1.com szavaztatott, íme a végeredmény!

Elolvasom...
Posted in Forma-1

Versenyautóját méltatta Alonso

A csapat spanyol pilótája, Fernando Alonso ismét elhintette, a McLaren autója önmagában egy jó konstrukció lenne, hiszen annak egyensúlya nagyszerű volt a legutóbbi versenyhétvégén. A kétszeres világbajnok természetesen hozzátette: azért még van tér a javulásra.

Elolvasom...
Posted in Forma-1

Így ünnepelte születésnapját Alonso

Szerdán volt Fernando Alonso 34. születésnapja. A McLaren versenyzője gokartozással és tanítással ünnepelt. Mégpedig nem is akárhol, saját pályáján!

Elolvasom...
Posted in Forma-1

„Ne mondd még egyszer, ne mondd még egyszer! Próbálkozom!”

Düh, csalódottság, meglepettség, öröm – érzelmekből nem volt hiány a 30. Magyar Nagydíj hétvégéjén. Sergio Pérez levegőt is alig kapott, Nico Hülkenberg egészen higgadtan kommentálta bukását; Lewis Hamilton mást hibáztatott, reménykedett, majd sajnálkozott; Danyiil Kvjat csapatát ijesztgette, majd ellenkezett velük; Max Verstappen és Romain Grosjean el sem hitte; Sebastian Vettel pedig nemes gesztust tett – a Formula1.com és az ESPN segítségével ezúttal is összegyűjtöttük a hétvége legjobb rádiós párbeszédeit. Így szólt a rádió Magyarországon!

Elolvasom...
Posted in Cikkek

Megható és nehéz pillanatok: Egy verseny Bianchiért

Sebastian Vettel és a Ferrari elnöke is Jules Bianchinak ajánlotta a Magyar Nagydíjon aratott sikerüket. A francia versenyző évek óta a vörösök pártfogoltja volt, Graeme Lowdon szerint már csak ezért is öröm, hogy a vörösök diadalmaskodtak.

Elolvasom...
Posted in Cikkek

Alonso köszönte az ajándékot

Fernando Alonso örül a McLaren ajándékba kapott idei legjobb eredményének, de nem hagyja megtéveszteni magát általa.

Elolvasom...
Posted in Cikkek

Rosberg a versenyen még nagyobb bajba kerülhet?

Egyikük élete egyik legjobb teljesítményéről beszél, másikuk pedig arról, hogy teljesen elveszettnek érezte magát. Miközben Lewis Hamilton bombaformában van, Nico Rosberg több szempontból is hátrányba került – s könnyen lehet, hogy kettejük küzdelme vasárnap még egyoldalúbban alakul…

Elolvasom...
Posted in Cikkek

„Mi a fenéért toltam ennyire a nagy melegben?” – interjú Fernando Alonsóval

Nagy esélyt szalasztott el a McLaren szombaton Fernando Alonso szerint. A spanyol fáradságos autótolásáról, technikai hibájáról, vasárnapi célkitűzéséről és Jules Bianchi elvesztéséről is beszélt a Formula1.com-nak adott interjújában.

Elolvasom...
Posted in Cikkek

Rosberg átérzi Alonso helyzetét

Átérzi Fernando Alonso helyzetét Nico Rosberg. A Mercedesszel második éve a bajnoki címért küzdő német ma már el sem tudja képzelni, hogy a spanyolhoz hasonlóan visszatérjen a középmezőnyös szenvedéshez…

Elolvasom...
Posted in Cikkek

Alonso vallomása

„Csábító lenne más kategóriákban versenyezni.”

Elolvasom...
Posted in Cikkek

Alonso tolta, tolta – de ha tudta volna…

Hiába próbált meg mindent Fernando Alonso, hogy még egy kört autózhasson a boxnál megállt McLarenjével, végül esélye sem volt. A szabályokat bírálta, valójában viszont csak csapata újabb blamája miatt mérgelődhetett igazán.

Elolvasom...
Posted in Cikkek

Alonso: Ez volt eddig a legjobb McLaren!

Ismét esélye nyílhat a McLarennek a pontszerzésre, és idén először a legjobb tízbe kerülhet az időmérőn? Versenyzői nem teljesen értenek egyet a kérdésben, mi is a reális célkitűzés Magyarországon.

Elolvasom...
Posted in Cikkek

Alonso válaszokat keres

Új pálya, új erőforrások – Fernando Alonso szerint a Magyar Nagydíj a válaszkeresésről szól majd a McLaren-Honda számára.

Elolvasom...
Posted in Cikkek

Megint új motorokat kap Alonso és Button

A McLaren azonnal kihasználja, hogy eggyel több erőforrással gazdálkodhat, mint a többiek.

Elolvasom...