Címke: fognak
Rio16 – 15. Ötből négy az nyolc
Ismét nyolc aranyéremmel zárt a magyar csapat, Neymar beteljesítette az álmot, fantasztikus és szívszorító pillanatok a futópályán, és néhány kínzó kérdés – az olimpia utolsó előtti napja.
Magyar éremeső
Remekeltek a magyarok az ifjúsági fiú tornászok nemzetközi Budapest-kupájának szerenkénti döntőiben. Az öt aranyérem mellett négy-négy ezüstöt és bronzot gyűjtöttek a három korosztályban. Pusztai Viola • Maratoni verseny kerekedett az ifjúsági fiú tornászok nemzetközi Budapest-kupájának szerenkénti döntőiből a Központi Tornacsarnokban. … Bővebben
Montolivo szerdán ismét edzésbe állt
A Milan csapatkapitánya, Riccardo Montolivo felépült sérüléséből és szerdán megkezdte az edzéseket. A játékosok kedden…
Már Afrikában is ilyen sok a túlsúlyos gyerek?
41 millió öt év alatti gyermek túlsúlyos vagy elhízott – olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által 2014-ben életre hívott, a gyermekkori elhízás megszűnésért küzdő bizottság záró jelentésében, amely hétfőn jelent meg Genfben.
Szalontay legyőzte Förstemann-t Manchesterben
BringaSport – 2016.01.27 – Szalontay Sándor vb-indulását megelőző utolsó versenyén vett részt 2016. január 23-án Manchesterben. A hatállomásos Revolution-sorozat befejező fordulója során a Dr. Bátorfi-Agria KTK versenyzője sprint- és keirin számokban
A Katinka-ügy és az utánpótlás
Hosszú Katinka példakép, de rossz üzenetet közvetít a fiataloknak – vallja Hargitay András utánpótlás-kapitány, aki azt is jelezte, nemcsak a gyerekeknek, de a szülőknek sem pozitív töltetű, ahogyan az ötszörös világbajnok klasszis viselkedik „a családjával”, az úszószövetséggel. reb • Nincs pontos … Bővebben
Születésnap – A hatvanéves Széles Sándor ismét együtt a Gyurta-csapattal
Az éppen kedden hatvanéves Széles Sándor munkába állt, s arra készül, hogy tevékenységével hozzásegítse leghíresebb tanítványát, Gyurta Dánielt a 200 méteres mellúszás olimpiai bajnoki címének megvédéséhez. A mesteredző kedden az MTI-nek elmondta, hogy délelőtt a Magyar Úszó Szövetségben ünnepségen köszöntötték születésnapja alkalmából, délután pedig már ismét a Komjádi uszodában van jelenése az UTE úszóműhelyének vezetőjeként. […]
Monza: Közel egy hétéves szerződés aláírása
Az Olasz Autóklub elnöke, Angelo Sticchi Damiani úgy véli, a legendás pálya túljutott az anyagi nehézségeken, s hamarosan aláírhatják az új megállapodást az F1-et irányító Bernie Ecclestone-nal.
Belgrádi Eb: Megvolt a nyitány
Szombaton megtartották a 32. vízilabda Európa-bajnokság ünnepélyes megnyitóját. Holnap már indul a kontinenstorna. p Paolo Barelli, az európai vizes sportok szövetségének, a LEN-nek az elnöke dicsérte a szerb házigazdákat, amiért 15 nap alatt gond nélkül kialakították a két ideiglenes színhelyet, a bemelegítésre szolgáló, illetve a versenymedencét a Kombank Arenában, amelyben – telt ház esetén 11 […]
















