Címke: forduló
Magyar érmek a jég-sárkányhajó vb-n
Egy arany és négy ezüstérmet nyertek a magyarok az első jég-sárkányhajó világbajnokságon, amelyet a kínai Duolunban rendezett a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF) társult szervezete, az IIDBF. A januári versenyen 27 ország több mint 300 sportolója vett részt.

A hazánkat képviselő együttes gerincét a váci Dunai Sárkányok Klub sportolói adták. A csapat tagja volt a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnökségi tagja, Szabó Miklós, a váciak vezetője.
A világbajnokságon 4, 5 és 12 fős egységek versenyeztek 100 és 200 méteren. Bár a jég-sárkányhajózás technikája nagyban eltér a sárkányhajózástól, a magyar csapat itt is kiválóan szerepelt, sok esetben olyan rutinos jég-sárkányhajós csapatokat maguk mögé utasítva, mint a kanadaiak vagy a kínaiak.
A magyarok a 12 fős hajók mezőnyében 100 méteren első, 200 méteren a második helyen végeztek. Az ötfős hajók mezőnyében 100-on és 200-on is ezüstérmet szereztek, akárcsak a négyfős egységek 200 m-es versenyében.
A csapattagok elmondása szerint a legnagyobb kihívást a rettentő hideg jelentette. A versenynek helyt adó Belső-Mongóliában nem ritka a mínusz 30 fok alatti hőmérséklet, igen nagy a nap közbeni hőingadozás, valamint erős és hideg szél fúj Szibéria felől. Érdekesség, hogy az időjárás előrejelzés megadja a valós hőmérsékletet és a relatív hőérzetet is: ezek az ott tartózkodás első napjaiban mínusz 28 és mínusz 38 fok voltak. További nehézséget jelentett az 1500-2000 méteres tengerszint feletti magasságon tapasztalt oxigénhiány.
A világbajnokságot a város közepén lévő befagyott tó (Longze Lake) jegén rendezték. A szervezők kitettek magukért, színpompás nyitó és záró ceremónia foglalta keretbe a versenyt, az ünnepélyes eredményhirdetés után pedig jurta-partival zárult a vb.
Érdi Mária megnyerte az éremfutamot Miamiban
Összetettben negyedik lett!
Fantasztikus szereplés a Miamiban megrendezett Világkupán! Érdi Mária, aki utolsó éves U21-es, a felnőttek között megnyerte az éremfutamot a Laser Radial hajóosztályban, ezzel összetettben a negyedik helyen végzett – adta hírül a versenyző sajtócsapata.

A Miami Világkupa az év első rangos versenye. A viadalon Érdi a 9 futamból hármat megnyert, majd az éremfutamon sem talált legyőzőre. Az összetett aranyérmet a brit Alison Young szerezte meg.
Érdi az eredményhirdetés után elmondta, összességében elégedetten zárta az év első nagyversenyét.
„Itt volt a hajóosztály krémje, fantasztikus volt ellenük versenyezni. Külön öröm, hogy a kilenc futamból hármat is megnyertem, és az, hogy egy gyengébb nap után is fel tudtam állni, és a verseny végére a legjobbat ki tudtam hozni magamból” – összegzett Érdi Mária, aki már Tokióra koncentrál. Célja, hogy minél előbb megszerezze az olimpiai kvótát, és ott a lehető legjobb eredményt érje el.
forrás: Érdi Mária Sajtószolgálat
Hosszú Katinka őszintén nyilatkozott formájáról
Csúszik a háromszoros olimpiai bemutatkozása a 2018-as esztendőben, hiszen újabb versenyt mondott le klasszisunk. Antwerpen után, a luxemburgi Euromeet versenyen sem indul Hosszú Katinka. “A formám nem az igazi, én pedig nem állok úgy rajthoz, hogy nem érzem tökéletes állapotban magam. Nem tudok félvállról venni egyetlen egy versenyt sem” – mondta a Borsnak a háromszoros […]
Kunkli László: „Minden eltöltött perc a pályán egy ajándék!”
A Gladiators irányítója lett 2017 legjobb serdülő játékosa. A Magyar Amerikai Futball Szövetség december 11-én megtartotta évzáró gáláját, ahol minden korosztályban díjazták a legjobban teljesítő játékosokat. Elsőként az U17-esekkel kezdődött a ceremónia, ahol a Gladiators mindössze 15 éves irányítójának, Kunkli …
Gattuso: “Boldog vagyok, de még sok a teendőnk”
A Milan vasárnap Giacomo Bonaventura duplájával legyőzte a Bolognát és Gennaro Gattuso megszerezte első győzelmét…
A 7. forduló játékosa: Aaron Younger
A férfi Ob I, 7. körében rangadót nyert a Szolnok a Fradi ellen az ausztrál vezérletével. Nagy meccset húzott be még novemberben a Szolnok, hiszen a Fradi verte 11-8-ra idegenben. Hathatós segytséget nyújtott ehhez Aaron Younger, aki négy találattal is megterhelte a “zöld-fehér” kaput. A Szolnok jelenleg hibátlan mérleggel vezeti az A-csoportot. Az ausztrál Younger […]
Argentínában folytathatja a Milan paraguayi védője?
A 24 éves védő létszámfelettivé vált a csapatban, így januárban távozhat.
Csütörtök hajnalban indul a csapat a kvalifikációs világbajnokságra

Női olasz bajnokság – Élre állt Menczigerrel a Milánó
Ismét egy szoros meccse húzott be a Milánó, mely együttes egyedül hibátlan a talján pontvadászatban. Fotó: Simone Ravizza A Messina után a Florentia együttese ellen is győzött a Milánó. A nyáron Universiade ezüstöt szerzett magyar játékos, együttese egyik legjobbjaként két góllal vette ki a sikerből a részét. Érdekesség, hogy két kör után csak a Milánó 100%-os. […]
Férfi Ob I: történelmi szombathelyi-siker
Otthon gyűjtötte be története első győzelmét a Szombathely. Fotó: Aligator.hu / facebook Sokáig fogják emlegetni ezt a napot Szombathelyen, hiszen az újonc megszerezte története első győzelmét a férfi Ob I-ben. Matajsz Márk együttese a Kaposvárt verte, méghozzá két góllal. Rosszul kezdődött a mérkőzés a hazaiak számára, hiszen 1-3-as etappal indultak, de ezek után egyre jobban […]
Nem tudott csodát tenni Telekivel a Savona
Megkezdődött az olasz bajnokság, az 1. fordulóban a Teleki Andrással felálló Savonának hálátlan feladat jutott. Foró. prorecco.it Rögtön az elején, a Recco vendége volt a Savona. Nos, a mérkőzésen 19-2-re győzött a címvédő, Teleki a vendegeknél nem volt eredményes. A rivális Brescia is nyert az újonc Cataniával szemben. Szoros meccsek is születtek, hiszen a Lazio […]
A táncsport Lewis Hamiltonjai jönnek Budapestre
A világ egyik legjobb versenytánc párosa is parkettre lép szombaton a 9. Danza Kupán. Riccardo Cocchi és Yulia Zagoruychenko többévi szervezés után jönnek Budapestre, ahol öt különleges koreográfiával örvendeztetik meg a közönséget. A latintáncok hétszeres világbajnokai lesznek a táncos hétvége sztárvendégei, de rajtuk kívül más programokat is láthatnak az újpesti Vasas Jégcentrumba kilátogatók.

Az amerikai színekben versenyző világbajnok páros első magyarországi látogatása sportdiplomáciai jelentőséggel is bír, hiszen kimondottan a 9. Danza Kupa miatt érkeznek hazánkba.
„Mintegy két és fél éve van szó arról, hogy eljönnek Budapestre, a komolyabb tárgyalást pedig egy esztendeje kezdtük meg” – közölte dr. Faluvégi András (felső képünkön), az esemény főszervezője.
A Danza TáncStúdió vezetője szerint a Cocchi-Zagoruychenko kettősről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.
„Fantasztikus táncosok, nagyon elegáns és magával ragadó duó, jelenleg minden szempontból a legjobbak. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ők a versenytánc Lewis Hamiltonjai” – jellemezte a sztárvendégeket dr. Faluvégi András, aki nemcsak színvonalas, hanem inspiráló show-ra is számít.
„Ha valaki még nem látta élőben ezt a műfajt, annak különleges élményben lesz része. Aki őket nézi meg először, az remélhetőleg elég löketet kap ahhoz, hogy maga is belekezdjen a tánctanulásba.”
A duó azt az öt táncból álló show-t mutatja be, amellyel a műfaj egyik legnagyobb eseményének számító tokiói gálán léptek fel augusztusban. Riccardo Cocchi és Yulia Zagoruychenko szombaton este, a versenyprogramban szereplő amatőr latinpárosok döntőinek szünetében mutatja be különleges samba, cha-cha-cha, rumba, paso doble és jive koreográfiáját.

A 9. Danza Kupán több kategóriában zajlanak majd a versenyek. Október 14-én és 15-én a felnőttek mellett utánpótlás korosztályok, és úgynevezett pro-am, vagyis félig profi, félig amatőr párosok versengését élvezheti majd a közönség.
Bővebb információk a 9. Danza Kupával és a Riccardo Cocchi és Yulia Zagoruychenko páros show-jával kapcsolatban a www.danzakupa.hu oldalon olvashatók.
Ijver a négyéves győztes ló
Kellemes, derült időben került sor a XXXIV. Országos Díjugrató Tenyészverseny négyéves lovainak döntőjére szombat délután a Hirling József Lovasparkban. A versenyszám szorosságára és színvonalára jellemző, hogy a harmadik és az első helyért is összevetésre került sor. A döntőn kívül az 5-6 évesek és az utánpótlás korú lovak középdöntőit rendezték.

Harmincnyolc páros startolt a díjakért a négyéves döntőben a 105 cm-es pályán, amit végül az első versenynap győztes lova nyert, Ijver. A 2013-as születésű (apja Cosun, anyja Barbera) pej ménjét Ifj. Szlágyi István (Hotel Várkapitány LTE, címképen) lovagolta. A győzelemért persze alaposan meg kellett dolgozniuk, mert Narco Van De Leeuwerk, amit Vándor Zsófia vitt (Varga Ménes GYLE) azonos pontszámot ért el a stílusversenyben. Az összevetésben aztán Vándor Zsófia lova ütött egy akadályt, míg Ifj. Szilágyi István hibátlanul ment Ijverrel.

Ifj. A Szilágyi István:”Egy éve dolgozunk közösen Ijverrel. Az első versenynapon is jó formát mutatott, amit tudott hozni a döntőben is. Nagyon örülök a sikernek és, hogy ilyen kiegyensúlyozott volt mindkét nap a lovam. Az összevetésnél az elsőnek induló Vándor Zsófia akadályverése nem nyugtatott meg, mert benne volt azért nálunk is egy botlás lehetősége. Annyi előnyt jelentett talán, hogy egyértelműen a hibátlan lovaglásra koncentrálhattam. Sikerült.”
Az eredményhirdetésen a felvezetésre a Kiskunhalasi Lovasbandérium huszáregyenruhás kíséretében került sor. A díjakat Bányai Gábor országgyűlési képviselő, Németh Miklós, a Modinvest Kft. ügyvezetője és Juhász Dóra zsűritag adták át a döntő győztes és helyezett lovasoknak.

A harmadik helyért történt összevetés is hasonló forgatókönyvet hozott. Ott az elsőnek startoló Kovács Kaarlo (Morris Lovas SE) által lovagolt Olaf vert le egy rudat, míg testvére és most ellenfele, Kovács Henri magyar tenyésztésű sárga ménje, Tambourino hibátlant ment. Ezzel Tambourino korosztálya legjobb eredményét érte el 2017-ben a magyar tenyésztésű lovak között.

A középdöntőkön az ötéveseknél Lican győzött Horváth Balázzsal (Airvent LC), hatéveseknél JB Koronaőr Jármy Vincze (Némethy Bertalan Alapítvány) segítségével. Az utánpótlás korú lovak középdöntőjét Excell SB nyerte Reisz Pannival (Castília Kft.). Utóbbi számban ismét egy helyi éremnek tapsolhatott a közönség. A Határőr Dózsa SE lovasa, Fazekas István 2009-es születésű pej kancája, Cessna második helyezést ért el.

Vasárnap 8 órakor kezdődnek a versenyszámok. Először két show számot láthatnak a nézők, majd 11 órakor az ötéves, 13 órakor hatéves és 15 órakor az utánpótlás korú lovak döntőire kerül sor. A Hirling József Lovaspark várja a vendégeit, a verseny látogatása ingyenes.
Fotó és szöveg: Kovács Iván
9. Danza Kupa – A táncparketten is varázsol a magyar bűvésznő
Különleges magyar fellépő színesíti a 9. Danza Kupa programját. Az október 13. és 15. között rendezendő táncos hétvégén parkettre lép hazánk egyik leghíresebb bűvésze, Ungár Anikó is. A művésznő, aki a Szombat esti láz című táncos show-műsorban már megmutatta tehetségét, ezúttal sem csak a kézmozdulataival készül elvarázsolni a közönséget. Anikó korábbi show-beli párja, a Danza TáncStúdiót vezető Faluvégi András meghívására lép parkettre az újpesti Vasas Jégcentrumban, ahol a hétvége sztárfellépői Riccardo Cocchi és Yulia Zagoruychenko lesznek.

„Nem ért váratlanul András felkérése. Tíz év telt el a tévéműsor óta, de a barátságunk megmaradt, és már versenyeztünk is együtt egy Pro-Am megmérettetésen, ahol tanár-tanítvány párosok szerepeltek. Nekem a tánc a szabadságot, az önmegvalósítást, és a napi rutinból való kiszakadást jelenti, és nagy öröm számomra, hogy parkettre léphetek” – vallotta Ungár Anikó.
A kislányként színész- és táncosnőnek készülő bűvész három különböző ritmusú táncot, cha-cha-chát, rumbát és jive-ot ad elő az eseményt szervező Faluvégi Andrással. Utóbbi táncstílusban még nincs színpadi gyakorlata, de mint mondja, már egy szemvillanásból felismeri tanára szándékát, így jóleső izgalommal várja a fellépést.
„Kicsit talán renitens vagyok, hogy fel merem vállalni a színpadi jelenlétet, viszont teljesen rábízom magam András vezetésére. Ez számomra nagyon jó hangulatot ad a tánchoz. És András is bízik bennem, elhiszi, hogy meg tudom csinálni vele a koreográfiát, ami hihetetlen inspirációt és energiát ad nekem a fellépéshez.”
A 9. Danza Kupán külföldi sztárfellépőket is láthat a közönség Újpesten. Parkettre lép a hétszeres világbajnok latinpáros, Riccardo Cocchi és Yulia Zagoruychenko is. A profi táncos duó emellett bemutatót és workshopot is tart majd.
A magyar versenytánc ünnepi hétvégéjén a felnőttek mellett az utánpótlás korosztályokban is láthat versenyt a közönség, de pro-am párosok is parkettre lépnek. Utóbbi kategória egyre népszerűbb a világon: itt olyan duók táncolnak, amelyeknek az egyik tagja profi, a másik pedig amatőr táncos.
Bővebb információk a 9. Danza Kupával kapcsolatban a www.danzakupa.hu oldalon olvashatók.
Íme, a Bajnokok Ligája főtáblájának csoportbeosztása
Sorsoltak a BL-ben, ismét három magyar csapat lehet ott a főtáblán. A címvédő Szolnok már ott van a BL tizenhatos főtábláján, azonban az Egernek és az OSC-nek selejtezők útján kell kivívnia ezt. A Tisza-partiak ellenfele a B csoportban az olasz Pro Recco, a német Spandau 04, a francia Nice, a holland Alphen, a román Steaua Bucuresti, valamint […]
Dicséretes hajtállás a vb második napján, este sajtófogadás az Akadémián
A judo világbajnokság második napján a nők 52kg-os súlycsoportjában mindkét magyar induló a selejtezők során búcsúzott. Ezen a napon a 2013. évi utrechti EYOF győztese Pupp Réka és Szabó Katinka képviselte a magyar szineket. A nap küzdelmeit megtekíntette Vékássy Bálint, a MOB főtitkára is.
Döntetlent játszott Belgrádban a Vidi
Az Európa Liga play off-párharcának első mérkőzésén nem született gól.
Vizes vb – A világbajnokság sikere Budapesté és Magyarországé
Fürjes Balázs kiemelt beruházásokért felelős kormánybiztos szerint a vasárnap zárult vizes világbajnokság nem a kormány, hanem Budapest és Magyarország sikere, amely megerősítette a magyarok önbizalmát, önbecsülését és összetartozását, összekovácsolta a nemzetet. Fürjes Balázs az MTI-nek elmondta, hogy bár számos kritika érte a vizes vb létesítményeit, hogy nem készültek el időre, de az álhírek, hazugságok csak […]
Bacca jövője kérdéses a Milanban, képben a Sevilla
Ügynöke elmondása szerint Carlos Bacca szívesen visszatérne a Sevillához.
Férfi Ob I – A Honvéd játszhat a 9. helyért
Idegenben tudott nyerni Vad Lajos együttese a Debrecen ellen a rájátszásban, így a kilencedik helyért mehet. Tíz nap után ismét találkozott egymással a Honvéd és a Debrecen. A rájátszás első meccsén emlékezetes meccsen, 7-2-ről jött vissza a cívisvárosi alakulat és végül nyerte meg a találkozót. Nos, így 4-4-ről folytatódott a párharc. A mai mérkőzést […]



























