Címke: Forma-1 2015
Verstappen: Mint egy nő smink nélkül
A Toro Rosso autója nem a megszokott látványt nyújtotta az első teszten, ráadásul az is kiderült, hogy az F1-es csapat alapjaiban tavalyi géppel körözött az idei modell helyett.
Ahhoz képest, hogy szedánnak született…
A szedán csomagtartója 520 literes. Vajon a kombié eléri az 550 litert?!
A pilóták nem lelkesednek az új időmérőért
Egyesek furcsának tartják, másik szerint káosz lesz, van, aki az időzítést nem érti. Kitörő örömmel nem találkoztunk: körkép az F1-es mezőny résztvevőinek véleményéről az új szisztéma kapcsán.
Retro – Olasz, amerikai, világbajnok, legenda
Elsősorban F1-es bajnokként ismerik, pedig Mario Andretti majdnem 900 versenyen vett részt pályafutása során, egészen 60 éves koráig. 28 érdekesség a mai születésnaposról.
Mekkora hátrányban van a Sauber?
A svájci alakulat volt az egyetlen, amely az első barcelonai tesztre nem készült el 2016-os autójával. A csapatnál mégis úgy gondolják, megérte az előző évi modellel körözni.
Versenyképes a Supersport új magyar csapata
Amíg a szombati nap nem az elképzelések szerint alakult a Schmidt Racing Team és spanyol világbajnoka számára, addig a vasárnapi futamon már minden rendben ment, így Nicolas Terol a 11. helyen végezve öt ponttal kezdte meg idei vb-hadjáratát. A pilóta és a csapat is abban bízik, hogy már a két hét múlva sorra kerülő thaiföldi versenyen előrébb léphetnek mind a technika, mind pedig a helyezés tekintetében.
Williams: A teszten néha kitör a hisztéria
Általános vélekedés, hogy a tesztelésen elért köridőkbe nem szabad sokat belelátni. A Williams azonban bevallotta, hogy néha az F1-es csapatok is túlreagálják egy-egy rivális eredményét.
Pirelli: Nem Kanadában debütál az ultralágy gumi
Az F1 abroncsszállítójának tegnapi bejelentése alapján azt a következtetést lehetett levonni, hogy versenyhétvégén először Montrealban láthatjuk az új keveréket. A Pirelli eloszlatta a kétségeket.
Ricciardo: Nem is nézek a Mercedesre
Az ausztrál F1-es versenyző 1-2-es eredményre számít a németektől az első négy versenyen. Ami a Red Bullt illeti, az európai nagydíjaktól fogva vár erősebb szereplést.
Egy kicsit perverz, viszont meglepően gyors
A Genfi Autószalonon debütál az hibrid hajtású MTM Volkswagen T6 E-Motion.
Gyorsabb, mint a gyári RS6 performance
Az ABT RS6 Avant első példánya a Genfi Autószalonon lesz kiállítva.
“Ez a legjobb autó, amit valaha építettünk”
Noha Adrian Newey szerint a Red Bull RB12-es modellje nem lesz idén a Mercedes szintjén, az F1-es gárda tanácsadója viszont úgy véli, ettől jobb autó még nem készült Milton Keynes-ben.
Videója eltávolítására kérte Grosjeant a FOM
A francia F1-es pilóta a Haas hétfői bemutatóját élőben közvetítette saját Facebook-oldalán, de a FOM arra kérte, hogy szedje le őket – nem csoda, hogy elege van a szűklátókörűségből.
A Force India tart a Toro Rossótól
A silverstone-i gárda operatív irányítója szerint a rivális csapat pilótái sokkal érettebbek lesznek, mint első szezonjukban – ráadásul az STR11-es is remekül muzsikált eddig.
Bottas: Fejlődtünk 2015-höz képest
A finn pilóta úgy véli, hogy a Williams FW38-asa jobb autó lett, mint elődje, a barcelonaai teszt során pedig sikerült kiküszöbölniük néhány égető hibát.
Mexikóban Austin talpraállásáért szorítanak
Mexikó visszatérése óriási siker volt 2015 őszén, ezzel szemben az USA Nagydíjnak helyet adó Austin pénzügyi problémákkal küszködik – a déli szomszéd bízik a texasi város helyzetének javulásában.
Még van esély a Force India-Aston Martin egyezségre
Noha a télen semmissé vált, ami ősszel majdnem biztos volt, most úgy tűnik, a Force India F1-es csapata a közeljövőben mégis partnerkapcsolatra léphet a patinás brit autógyártóval.
Szárnyak nélkül is szinte repül
A Falcon nevű tuningprogram a BMW X6-os szabadidő-kupé összes változatára kiterjed.
Sikeres felkészülést zárt a Volvo
A svédek jövő héten hivatalosan is bemutatkoznak a közönségnek, addig is otthon, a knutsporti pályán készültek 2016-ra – a teszttel mindkét pilóta elégedett volt.
Nico Terol: „A versenyre megtaláljuk a megoldást”
Nem az elképzelések szerint alakult a Schmidt Racing Team és spanyol világbajnokának, Nicolas Terolnak szombati napja a Supersport világbajnokság nyitó hétvégéjén, az ausztrál Phillip Islandon.


























