Versenyautóját méltatta Alonso

A csapat spanyol pilótája, Fernando Alonso ismét elhintette, a McLaren autója önmagában egy jó konstrukció lenne, hiszen annak egyensúlya nagyszerű volt a legutóbbi versenyhétvégén. A kétszeres világbajnok természetesen hozzátette: azért még van tér a javulásra.

Read More

Mikor szerezhet győzelmet a Williams?

A Williams csak akkor győzheti le a Mercedest, és szerezhet futamgyőzelmet, ha a körülmények is a csapat kezére játszanak – véli az egylet finn pilótája, Valtteri Bottas. A márkatárs, Felipe Massa osztja a korábbi GP3-as bajnok véleményét, de kettejük között nem csak ebben van egyetértés.

Read More

Veszélyt jelent a Manorra a Haas

A 2016-ban debütáló Haas-istálló veszélyt jelent a Manorra, hiszen a Ferrari támogatásának köszönhetően megelőzheti a brit alakulatot, ami idővel eleshet a sport kereskedelmi bevételeinek egy részétől – ismerte a csapat sportigazgatója, Graeme Lowdon.

Read More

Haas őt akarja, de megszerezheti?

A jövőre debütáló Haas-istálló tulajdonosa a múlt hét végén nyíltan beszélt azokról a versenyzőkről, akik adott esetben csatlakozhatnak csapatához; most azt a pilótát dicsérte, aki sokak szerint első a kívánságlistán, az viszont kérdéses, meg tudja-e szerezni kiszemeltjét.

Read More

Ők lehetnek a Haas-istálló pilótái

Miközben a nemzetközi sajtó főként a bizonytalan sorsú Kimi Räikkönnen, avagy Jenson Button jövőjéről cikkez, a mezőny második felében is beindult a pilótakeringő: a jövőre érkező Haas-istállóval például három pilótát is szóba hoztak, a tulajdonos pedig nyíltan beszélt lehetőségeiről.

Read More

Vettel beérte Sennát

Sebastian Vettel utolérte a sport történetének egyik legnagyobb alakját; a Magyar Nagydíjon kialakuló kavarodásnak köszönhetően Lewis Hamilton és a Mercedes is távolabb került egy komoly rekordtól; a Manor tesztpilótája teljessé tett egy listát – statisztikák Magyarországról.

Read More