EL-playoff: A Fradi Írországba vagy Észak-Macedóniába utazna a BL-kiesés esetén
Amennyiben a zöld-fehérek nem veszik sikerrel a BL-selejtezők 3. körét, abban az esetben ír vagy északmacedón ellenfelük lehet az EL-csoportkörért.
Amennyiben a zöld-fehérek nem veszik sikerrel a BL-selejtezők 3. körét, abban az esetben ír vagy északmacedón ellenfelük lehet az EL-csoportkörért.
Az UEFA kisorsolta, hogy továbbjutás esetén mely csapaton át vezethet a Ferencváros útja a Bajnokok Ligája csoportkörébe.
Sztanyiszlav Csercseszov szerint nem lehet kijelenteni, hogy ki a párharc favoritja. Tokmac úgy érzi, nem számít, hogy lesznek hiányzói az ellenfélnek, nem ez fog dönteni.
Az MLSZ versenybizottsága augusztus 13-ról 14-re módosította a két, nemzetközi kupában is érdekelt csapat, a Ferencváros és a MOL Fehérvár FC bajnokiját.
Több korábbi ismerős, például a Ludogorec, a Dinamo Zagreb vagy a Köbenhavn is ellenfél lehet továbbjutás esetén.
Az UEFA bejelentette, hogy már a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körétől segíteni fogja a videóasszisztens-rendszer a játékvezetők munkáját.
A csereként beállt Zachariassen a 93. percben fejelte az FTC győztes gólját a ziccert és 11-est is rontó Puskás Akadémia elleni rangadón.
Mercier csalódott, mert sokat tettem az OH Leuvenért, de végül úgy érzi, hogy nem kapott semmilyen elismerést.
Sérülés miatt kikerült a Ferencváros BL-keretéből Henry Wingo, helyére a bosnyák játékos, Muhamed Besic került.
Rassszizmus, pirotechnika és pályára dobált tárgyak miatt kapott komoly pénzbüntetést a Slovan, amelynek szurkolói nem utazhatnak el az idegenbeli EL-selejtezőre – sőt, később ebből akár kétéves kitiltás is lehet.
Ezt írják a szlovák lapok, miután a Slovan Bratislava 4-1-re kikapott szerdán a Ferencváros elleni második Bajnokok Ligája-selejtezőn. Lapszemle.
Négy játékos is nyilatkozott a Slovan-FTC Bajnokok Ligája-selejtező (1-4) után.
A Ferencváros elnöke szerint a csapat és a szurkolótábor is kitett magáért a Slovan elleni BL-párharcban, amely során az érzelmek és az emlékek is fontos szerepet játszottak.
Vladimir Weiss meglehetősen önkritikusan értékelte azt, hogy csapata 4-1-re kikapott hazai pályán a Ferencvárostól, így a második selejtezőkörben búcsúzott a Bajnokok Ligájától.
Sztanyiszlav Csercseszov a második félidőt is hideg fejjel nézte végig. A Fradi edzője egyelőre nem gondol a Qarabag elleni BL-selejtezőre.
A Ferencváros négy gólt lőtt és a hajrában harcolta ki a továbbjutást a Slovan Bratislava otthonában, ezzel a Qarabaggal játszik a harmadik körben.
Michal Skvarka beszélt a Fradi-Slovan párharc odavágójának tanulságairól, Vladimir Weiss húzásairól és a Fradihoz fűződő viszonyáról.
Vladimír Weiss szerint Csercseszov jó matekból, motiválja a Slovant, hogy valószínűleg telt ház előtt játszhat majd, és bár nem csak védekezni akarnak, de biztosan lesz majd taktikázás a szerdai, FTC elleni visszavágón.
Vladimir Weiss nem érti, hogy a szlovák szövetség miért nem tudja segíteni nemzetközi kupacsapatait, miközben például Magyarországon is megteszik ezt.
A Slovan Bratislavánál kiemelten kérik a szurkolókat, hogy ne üljenek fel a provokációnak, mert rendbontás esetén az UEFA könnyen bezárathatja a stadiont.