Nem maradt pont nélkül a Fradi az EL-ben: Laidouni góljával győzelem a Leverkusen ellen – videó
Ugyan a mérkőzés nagy részében több helyzetet dolgozott ki a Leverkusen, de a Ferencváros egy fejes góllal begyűjtötte a három pontot.
Ugyan a mérkőzés nagy részében több helyzetet dolgozott ki a Leverkusen, de a Ferencváros egy fejes góllal begyűjtötte a három pontot.
Peter Stöger sem tudhatja még, milyen csapattal lép pályára a Bayer a Fradi otthonában, de hasonló stílusú játékot vár az ellenféltől, mint az első meccsen.
Komolyan veszi a Ferencváros elleni összecsapást, de nem szeretne fölösleges sérüléseket Gerardo Seoane, a Bayer Leverkusen vezetőedzője, akinek tanítványai csütörtökön a labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmeinek zárófordulójában a Groupama Arénában lépnek pályára.
Nagyon úgy tűnik, hogy a Fürth elleni 7-1-es Bundesliga-győzelmet követően több alapemberének is pihenőt ad a Bayer Leverkusen vezetőedzője az utolsó EL-csoportmeccsen.
Az első félidőben Laidouni, a másodikban Baluta volt eredményes, majd ugyan emberhátrányba került a Puskás Akadémia, de a szervezett játékának köszönhetően rászolgált az egy pontra.
Dibusz Dénes mutatta be a második legtöbb védést az Európa Liga főtábláján, olyan nagyszerű kapusokat megelőzve, mint Fernando Muslera, Kasper Schmeichel vagy éppen Pepe Reina.
Grúziában arról írnak, hogy Lasha Dvali télen a pozsonyiakhoz igazolhat, honlapunk viszont úgy tudja, hogy a Slovan ezzel a szándékkal nem kereste még meg a Fradit.
A mai napig volt veretlen a Mezőkövesd hazai pályán: a címvédő és immáron négypontos előnnyel listavezető Ferencváros 3-0-ra győzött vasárnap.
Ezt írják a spanyolországi lapok, miután a Real Betis 2-0-ra győzött csütörtökön a Benito Villamarínban, a Ferencváros elleni Európa Liga-csoportmérkőzésen. Lapszemle.
A Betis chilei trénere szerint a legfontosabb az volt, hogy az első perctől kezdve komoly hozzáállással léptek pályára a Fradi ellen.
Így értékelte a Betis elleni Európa Liga-meccset (2-0) a Ferencváros két játékosa, Dibusz Dénes és Botka Endre.
A Ferencváros sevillai látogatása előtt a csütörtök este közel csapatnyi hiányzó nélkül felálló Real Betis van győzelmi kényszerben az Európa Liga G-csoportjában.
A Ferencváros vezetőedzője szerint volt egy-két helyzetük a Betis ellen, emellett pedig elégedett volt az utolsó félórában látottakkal.
A Real Betis különösebb megerőltetés nélkül, közepes játékkal is biztosan nyert 2-0-ra a Ferencváros ellen az Európa Liga csoportkörének 5. fordulójában csütörtök este.
Manuel Pellegrini, a Real Betis vezetőedzője szerint a Ferencváros nyomás nélkül fog játszani ellenük a csütörtöki EL-visszavágón. Marc Bartra az egyik „súgójára” is támaszkodhat, emellett jól ismeri a magyar bajnok edzőjét.
Több fontos játékos sem lesz bevethető a Betisnél az Európa Liga-csoportkör 5. fordulójában.
A Real Betis ellen folytatja szereplését a Ferencváros az Európa Ligában. A csütörtöki csoportmérkőzést megelőző napon a szokásoknak megfelelően Peter Stöger vezetőedző sajtótájékoztatót tartott. Az eseményen a csapat hátvédje, Henry Wingo is részt vett.
Rengeteget vártak a szövetségnél Rebrovra, aki végül nem tudta felbontani a szerződését az Al-Ainnál, így egy nem várt szakember lett a befutó.
A korábbi MLSZ-elnök őszintén beszél utódjáról, elmondta, miben jobb Csányi Sándor nála és mi az, amit ő csinált volna jobban. Szerinte a magyar labdarúgásnak nem jó hír, hogy a Kisvárda dobogós és az sem, hogy az NB I tele van légiósokkal. A Ferencváros kizárását nem tartja szimpatikus döntésnek, ellenben tisztességesnek, még egyszer azonban nem tenne ilyet. Tudja, nem az a típusú ember, akit sokan szeretnek, de a tiszteletet mindenhol megkapja. Büszke arra, amit egy év alatt a BVSC-nél felépített (csak rosszabb gólkülönbséggel állnak a 2. helyen), szerinte a szakmai munka nem gyengébb náluk az NB III-ban, mint a Manchester Unitednél. Kisteleki István a 2010-es lemondása óta nem adott hosszabb interjút a sportsajtónak, most a csakfoci.hu-val kivételt tett.
Ha a Vidi legyőzné a Fradit, két pontra megközelítené vetélytársát, egy esetleges hazai sikert követően viszont 8 pontra nőne a különbség a két rivális között. Az NB I 13. fordulójában az ősz rangadóján kívül egy Honvéd-MTK mérkőzést is rendeznek.