Címke: Fradi
Pintér csapatánál kötött ki a Fradi magyar középpályása – hivatalos
Az előző négy idényt a másodosztályú Soroksárnál töltötte a Fradi saját nevelésű játékosa, Derekas Zoltán, aki ezúttal az NB I-ben bizonyíthat.
BL: A Fradi kihagyott egy 11-est, de így is kétgólos előnyt harcolt ki a Zalgiris ellen
Az első félidőben hatalmas fölényben játszott és kétszer is bevette az ellenfél kapuját a Fradi, amely a második félidőre visszaesett, de így is tovább növelhette volna előnyét, Uzuni azonban kihagyta a büntetőt.
NB I: A Fradi magyar játékosát szemelte ki a DVSC
Honlapunk úgy értesült, hogy az újonc Loki kölcsönveheti a következő szezonra a Ferencváros 18 éves játékosát, Csontos Dominikot, ám egyelőre még nincs megállapodás a két klub között.
Fradi: Az új igazolásokat is nevezték a BL-keretbe – két válogatott védő kikerült
Botka Endre és Lasha Dvali nem fog pályára lépni a Zalgiris elleni párharc során, a két új érkezőt viszont sikerült benevezni.
BL-sorsolás: Megvan, melyik csapat lehet a Fradi következő ellenfele Európában
Az EL-negyeddöntőssel játszik a magyar bajnok a BL 3. selejtezőkörében, ha Peter Stöger csapata sikerrel veszi a litván Zalgiris elleni párharcot.
BL: „Előnyt jelent a Fradinak, hogy….” – a litvánok edzője a magyar csapat legerősebb oldaláról is beszélt
A Zalgiris célja, hogy minél több helyzetet alakítsanak ki az ellenfél 16-osánál, a Ferencvárost pedig ne engedjék lehetőségekig.
Fradi: „Fontos lesz, hogy emeljünk a játékunk színvonalán” – Sigér is előrelépést vár a BL-ben
A keddi Bajnokok Ligája-selejtező előtt a Ferencváros vezetőedzője, Peter Stöger és középpályása, Sigér Dávid volt jelen a sajtótájékoztatón.
EL-sorsolás: Jól ismert ellenfél jöhet a Fradinak, ha kemény falat lesz a Zalgiris a BL-ben
Hétfőn az Európa Ligában is sorsoltak és kiderült, hogy melyik párharc győztesével találkozna a Fradi, ha kiesne a Zalgiris ellen.
Hajnal a Fradi következő BL-ellenfeléről: „Nem számít, hogy a mi csapatunk értéke jóval meghaladja a Zalgirisét”
A BL-selejtező második fordulójában az észak-ír Lienfieldet legyőző, nyolcszoros litván aranyérmes, Zalgiris Vilnius lesz a Ferencváros ellenfele, amely a klub sportmenedzsere és korábbi játékosa, Hajnal Tamás szerint, egy teljesen más játékerőt képviselő csapat, mint amilyen a koszovói bajnok volt.
Fradi: 55-szörös bajnok és korábbi BEK-győztes is jöhet a BL-ben – szűkült a lista
Egybehangzó külföldi lapértesülések szerint eldőlt, melyik négy csapat közül kerülhet ki a Ferencváros következő ellenfele a Bajnokok Ligájában, amennyiben továbbjut a harmadik körbe.
Fradi: „Senki se szidja az UEFA-t!” – Sigér esélyt sem adna a BL-riválisnak
Sigér Dávid szerint azt a hibát nem követhetik el, amit olykor a Prishtina ellen elkövettek. A magyar válogatott középpályása felhívással is élt a szurkolók felé.
BL: Kőkemény csapatokkal játszhat a Fradi a következő körben, ha továbbjut – itt a lista
Már hétfőn kiderül, mely együttessel kerülhet össze a selejtezőben Peter Stöger csapata, amennyiben továbbjut a litván Zalgiris ellen.
A Fradié lett az NB I egyik legértékesebb játékosa – hivatalos bejelentés
Ryan Mmaee és Kristoffer Zachariassen után a Ferencváros bejelentette a harmadik nyári érkezőjét.
Gólerős válogatott játékossal tárgyal a Fradi – jól bevált piacról érkezhet
A Rosenborg vezetőedzője sem cáfolta, hogy játékosa, Kristoffer Zachariassen a Ferencvárossal egyeztet lehetséges átigazolásáról.
Ő lehet a Fradi legnagyobb nyári igazolása – válogatott kiszemeltről írnak külföldön
Horvát sajtóhírek szerint elképzelhető, hogy Stjepan Loncar, a HNK Rijeka bosnyák-horvát alapembere és középpályása a Ferencvárosnál folytatja pályafutását.
NB I: Gólerős válogatott játékos a Fradi legújabb szerzeménye – hivatalos
A Ferencváros hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Kristoffer Zachariassent, a norvég élvonalbeli Rosenborg támadó középpályását.
A Fradi triplázója: „Azért jöttünk, hogy a maximumot nyújtsuk” – ezért volt különleges számára a BL-meccs
Myrto Uzuni szerint ugyan a Prishtina remek csapat és ezúttal is jól játszott, de megérdemelte a Fradi a győzelmet.
BL: „Lehetetlen küldetés a Fradi ellen, Uzuni betartotta ígéretét, peches Prishtina” – koszovói lapszemle
Így látták a koszovói lapok és internetes portálok a keddi Prishtina-Ferencváros BL-selejtezőn (1-3) történteket. Lapszemle.
Stöger a Fradi BL-továbbjutása után: „Egyáltalán nem reális a 6-1-es különbség”
A Ferencváros vezetőedzője szerint jóval szorosabb volt annál a csata a Prishtina ellen, mint amit az összesített különbség mutat. Peter Stöger szerint a mutatott játéknál sokkal több kell majd a BL 2. selejtezőkörében is.
A Fradi Uzuni-triplával verte másodszor is BL-ellenfelét – megvan a következő rivális is
Az FTC 3-1-re győzött Koszovóban, így 6-1-s összesítéssel jutott tovább a Prishtina ellen. A visszavágón mesterhármast szerzett a magyar bajnokj albán támadója, Myrto Uzuni.







