Címke: futsal
Märcz Tamás: bizakodó vagyok
Bármilyen kerettel, akár változó csapattal is, de lesz magyar vízilabda, sok munkával pedig, még jobb vízilabda lesz – mondta oldalunknak szövetségi kapitányunk a Volvo Kupa után. – A horvát meccsen ötgólos hátránynál mi járt a kapitány fejében? Märcz Tamás: 1-6 után elmondtam a fiúknak, hogy ne az eredménnyel foglalkozzanak, mert a játékba kellett javulnunk. Nem zárt a […]
Futsal: idén is Győrbe került a Magyar Kupa-serleg
A címvédő ETO Futsal győzelmével ért véget a futsal Magyar Kupa veszprémi döntője.
Elhunyt Ákos Ajtony
1944-ben született, lovas pályafutását Debrecenben kezdte. Kivételes tehetségére Máchánszky Gyula figyelt fel, már 1960-ban a magyar ifjúsági válogatott tagjaként Velencében lovagolt. Budapestre került, a Honvéd Hidász utcai lovardájában, Dr. Kollár Kornél szárnyai alatt több évtizeden keresztül a legeredményesebb magyar díjugrató volt. 1971-ben nyolcadik helyen végzett a felnőtt Európa-bajnokságon, lovagolt az 1972-es müncheni olimpián, és a lovassport Mekkájában, Aachenben több mint tízszer szerepelt a helyezettek között.

Pályafutásának legemlékezetesebb társai: Őzike, Terike, Bálvány és Kabala voltak. Utolérhetetlen teljesítménye, hogy kilencszer nyert egyéni magyar díjugrató bajnokságot. A Budapesti Honvéd lovas szakosztálya után Mezőhegyesen, Csömörön és Budapest környékén edzősködött, számtalan fiatalt tanított meg lovagolni, és ami a legnagyobb erénye, versenyezni. A magyar öttusa válogatott lovasedzőjeként olimpiai és világbajnokokat nevelt. A Magyar Lovas Szövetség a legmagasabb kitüntetéssel, a gróf Széchenyi István Emlékéremmel díjazta.
Ákos Ajtony a magyar díjugratás ikonja volt, aki győzelemre született, a magyar öttusa és lovassport emlékét örökké őrizni fogja!
Nyugodjon békében!
Dobos Imre vezeti Tokió felé is a súlyemelőket
Dobos Imre maradt a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöke. Posztján a szombati tisztújító közgyűlésen erősítették meg további négy esztendőre.
A-Híd OSC – Vasas-Plaket GALÉRIA
A találkozó képei megtekinthetők itt
Ötgólos OSC-siker a Vasas ellen
Az újbudaiak öt góllal nyertek a férfi Ob I., 12. fordulójának zárómeccsén a Vasas ellen. TV-s meccsel zárult a 12. forduló, az OSC-Vasas mérkőzéssel. A találkozó elején a küzdés dominált. Az első gólig majdnem a hajráig kellett várni, ekkor Bátori akciózott egyet. Az OSC négyig meg sem állt az első negyedben, a vendégek egyig jutottak, […]
Montella: “Nehéz lesz, de győzni megyünk Udinébe”
Vasárnap délután a Milan az Udinese otthonába látogat az olasz bajnokság 22. fordulójában. Vincenzo Montella,…
Futsal: 13 gólos meccset nyert a válogatott
Az áprilisi Eb-selejtezőre készülő magyar futsalválogatott szombaton a horvátországi Porecben játszotta le első idei hivatalos mérkőzését, a Sito Rivera vezette együttes 7-6-ra győzte le a belga válogatottat.
Férfi Ob I: megvan az UVSE első győzelme a szezonban
Hazai pályán ellentmondást nem tűrően győzte le Németh Zsolt csapata a Kaposvárt. A Pécs a sírból hozta vissza a Szentes elleni mérkőzést. A Fradi és az Eger továbbra is menetelt. Az UVSE hat góllal jobbnak bizonyult a Kaposvárnál a mai, 12. fordulóban. Hozzá kell tenni, hogy a somogyiak, mint a hét elején szót ejtettünk róla, […]
Úszás: jobban kíván támaszkodni az edzőkre az új kapitány
Sós Csaba a korábbiaknál jobban kíván támaszkodni edzőkollégáira, a legfontosabbnak pedig azt tartja, hogy a magyar úszósportban nyugodjanak meg a kedélyek. Az úszók frissen kinevezett kapitánya az M4Sport Sportreggeli című csütörtöki műsorában azt mondta, korábban, már Gyárfás Tamás elnöksége alatt, Kiss László távozásakor is felmerült a neve a kapitány posztra. “Akkor megkérdeztem tőle, hogy kivel […]
Visszahívják a szövetségi kapitányokat, Sós Csaba veszi át a feladatot
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége szerdai ülésén úgy döntött, hogy átalakítja a szövetségi kapitányi posztot, a feladatot Sós Csaba szakmai alelnök veszi át csütörtöktől. Bienerth Gusztáv, a MÚSZ január 8-án megválasztott új elnöke budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az átalakítás értelmében a mindenkori edzőbizottság vezetője – aki jelenleg Sós Csaba – látja majd el a kapitányi […]
Nagyüzem a parkettán
A hét végén Sopronban U15-ös, a szlovákiai Léván U17-es fiútornát rendeznek az Európai Ifjúsági Kosárlabda Ligában (EYBL), két, illetve három magyar csapat részvételével. L. G. • Beindult a nagyüzem az Európai Ifjúsági Kosárlabda Ligában (EYBL), minden hétre több torna is … Bővebben
M’Baye Niang ma 22 éves
M’Baye Niang, a csapat francia támadója ma ünnepli 22. születésnapját. Niang szenegáli szülők gyermekeként 1994….
Hüttner Csaba az új felnőtt szövetségi kapitány
Az MKKSZ elnöksége hétfőn délután meghozta döntését, Hüttner Csabát, az utánpótlás válogatott korábbi vezetőedzőjét választotta meg felnőtt szövetségi kapitánynak. A szakmai igazgatói tisztséget a jövőben Doma Gergő, az UTE korábbi szakosztály-igazgatója látja el, a paraszakág vezetője Weisz Róbert maradt. Az elnökség határozata szerint az utánpótlás szövetségi kapitányi tisztségre új pályázatot írnak ki.
Diego López rekordot döntött az Espanyolban
A spanyol élvonalban szereplő Espanyolnál kölcsönben szereplő Diego López vasárnap klubrekordot döntött meg, miután 585…
A legjobbaktól tanulhatott a futsalválogatott
A magyar futsalválogatott hétfőn és kedden is megmérkőzött a kétszeres világbajnok, hétszeres Európa-bajnok, jelenlegi Eb-címvédő spanyolokkal Nyíregyházán. A spanyolok mindkét mérkőzést megnyerték, de a mieink számára ezúttal nem az eredmény volt a fontos.
Világliga: a szerbek simán, az olaszok és a görögök nehezen győztek
Nem született meglepetés a világliga második fordulójában, de az mindenképp figyelemreméltó, hogy az olaszok az utolsó negyedben tudták csak elintézni az oroszokat. A második forduló is véget ért a világligában. Az A-csoportban a románok hazai pályán Negrean vezérletével verték a szlovákokat, a vendégek az utolsó negyedben kozmetikáztak az eredményen, de végül 12-10 lett a vége. […]
Futsal: ismét nagy falat volt az Eb-címvédő
A spanyol válogatott hétfőn este 5-1-es győzte le a magyar csapatot felkészülési mérkőzésen, Sito Rivera együttese kedden ismét összemérte erejét az Európa-bajnoki címvédő, világranglista-második vendégekkel a nyíregyházi Continental Arénában. A mérkőzés előtt a 100. válogatottságát ünneplő Harnisch Ákost köszöntötték, az ETO FC Győr játékosa Kozma Mihálytól, az MLSZ szakágvezetőjétől vette át a szövetség ajándékát. A […]
Újra edzésben az Ob I/b-s válogatott – Íme, a csapat
Faragó Tamás ismét keretet hirdetett, ezúttal az Ob I/b-s válogatott hívta össze egy közös gyakorlásra. Október után, most újra edz az Ob I/b-s válogatott. December 7-én szerdán, 11.30 és 13.30 között a Laky Károly uszodában ad egymásnak randevút a csapat és a szakmai stáb. Az Ob I/b-s válogatott kerete: Simon Gábor (Cegléd), Németi Richárd (Cegléd), […]
Plusz ezer méter
Gondolt is meg nem is arra a 17 éves Pavuk Tira, hogy az év leány ifjúsági atlétájának választják meg a múlt héten tartott gálán. A Gerbaud Házban végül tényleg díjazták az egész éves teljesítményéért a Békéscsabai AC akadályfutóját. reb • … Bővebben



























