Keszthelyi Vivien a Nagy Futam legnagyobb külföldi sztárjaival együtt szerepelt Budapesten

Az elmúlt hónapban egyetlen, párórás budapesti hazalátogatást leszámítva Keszthelyi Vivien folyamatosan külföldön tartózkodott és többek között az Audi Sport versenyzőakadémiáján készült a néhány napon belül rajtoló szezonra. A hétvégét azonban itthon töltötte, s a német autógyár, valamint a Red Bull jóvoltából a legnagyobb sztárokkal együtt vett részt kedden a Nagy Futamon: az eseményen a szurkolók mellett a Forma-1-es Max Verstappennel és a DTM-bajnok René Rasttal töltött néhány órát a magyar pilóta.

A három autóversenyző jól ismeri egymást, a közelmúltban több alkalommal is találkoztak: Max Verstappen, a Red Bull 20 éves holland versenyzője tavaly a Magyar Nagydíjon is a közös támogatójuknak köszönhetően a boxban látta vendégül Keszthelyi Vivient. René Rastnak azon túl, hogy márkatársa a magyar pilóta, tavaly gyakorlatilag végig azonos helyszíneken versenyeztek, ugyanis az Audi Sport TT Cup mezőnyének egy kivétellel ugyanúgy a DTM-es helyszíneken volt futama, s így lesz ez idén, az Audi R8 Cupban is. A két Audis pilóta csütörtöktől már Hockenheimben kőröz a szabadedzéseken, éppen ezért Budapestről együtt indulnak el Németországba.

Keszthelyi Vivien idén szintet lépve a világ legfiatalabb női pilótájaként folytathatja egyedülállónak mondható pályafutását GT- (Nagy túraautó) szériában: az Audi R8 LMS GT Cup során összesen 12 versenyen, hétvégénként két időmérőn és két teljes értékű futamon versengenek majd a pilóták,

A széria a hétvégén Hockenheimben rajtol el, ezt követi a Lausitzring, a harmadik versenyhétvégén, júniusban Magyarországra érkezik – Keszthelyi Vivien nem sokkal ezután vendégként hazatér a kamion Eb mogyoródi hétvégéjére – majd Anglia és Olaszország következik, a szezonzáróra pedig a Nürburgringen kerül sor. (VRS SPort)

Read More

Medencegondok: Győrben végleges megoldást találtak

gyorkulterimedencHosszú ideje húzódik a győri 33-as medence ügye, most végleges megoldódhat a probléma, így a vízilabdázók is nyugodtabb körülmények között edzhetnek. Győr 2014-ben átadott szabadtéri 33-as medencéje szemptember óta zárva van. A benti uszoda, ahol többek között a vízilabdázók is edzenek teljes kapacitással működik. Sokáig váratott magára, hogy az uszoda megkapja a használatba vételi engedélyt, […]

Read More

Nagy megtiszteltetésben részesülhet a 14 éves úszó

nagyrekauszo2017eyof01A fiatal tehetséget jelölték a legjobb európai fiatal sportoló díjra. Fotó: EYOF 2017 A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának beszámolója szerint a Piotr Nurowski lengyel teniszező nevét viselő elismerésre a BVSC 14 éves tehetsége egy cseh, egy görög, egy olasz és egy török sportolóval együtt van versenyben. A győztest Zágrábban, az Európai Olimpiai Bizottság november 24-25-én esedékes […]

Read More

Átigazolás: Olaszországban kötött ki az ex-pécsi bombázó

DRASKO GOGOV vaterpolista Partizana na utakmici LEN Lige Sampiona protiv Galatasaraja na bazenu Banjica, Beograd, 17.01.2015. godine Foto: Marko Metlas
Vaterpolo, Partizan, Galatasaraj, LEN Liga SampionaA junior világ- Európa-bajnok Olaszországban talált klubot magának. Egy szezont húzott le a Pécs gárdájánál Drasko Gogov, a szerb junior világ- és Európa-bajnok nagy erőssége volt a magyar csapatnak. Például vele nyerte a mecsekaljai gárda Komjádi Kupát. Jövőre azonban nem fogja erősíteni a csapatot, hiszen mint Lukács Gergely vezetőedző beszámolt oldalunknak egy légiós sem lesz […]

Read More

Piros-kékből zöld-fehérbe

A Vasas Akadémia 19 éves kosárlabdázója, Markó Dorina az Euroligában szereplő CMB Cargo-UNI Győr együttesében folytatja pályafutását. L. G. • Az Euroligában szereplő CMB Cargo-UNI Győr női kosárlabdacsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Vasas Akadémia 19 éves hátvédjét, … Bővebben

Read More

Három nap MEVZA

A röplabdázók a két ünnep között sem pihennek, a magyar fiú- és leány-juniorválogatott szerdától péntekig Győrött szerepel a hagyományos MEVZA-tornán. L. G. • A két ünnep között az ORV-n szereplő kosárlabdázókhoz hasonlóan a röplabdázók sem állnak le. A magyar fiú- … Bővebben

Read More

Kiemelt képzés

Számos kézilabdázó jár a győri Bercsényi-iskolába, azonban szombaton nem nekik, hanem elsősorban a vízilabdásoknak tartottak nyílt napot, akiket a helyi egyesület szakmai vezetésével karöltve szintén várnak a sporttagozatos osztályba, akadémiai jellegű képzésre. UP-info • A győri Bercsényi-iskolát minden helyi ismeri, … Bővebben

Read More

Minden oké

A helyszínen tett látogatást követően a koordinációs bizottság és a technikai delegáltak is elégedetten nyugtázták a felkészülés állapotát a júliusi győri Európa Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra. MOB/UP-info • Egy héttel ezelőtt a győri EYOF szervezőbizottsága az Európai Olimpiai Bizottság minszki közgyűlésén … Bővebben

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.