Piros-kékből zöld-fehérbe

A Vasas Akadémia 19 éves kosárlabdázója, Markó Dorina az Euroligában szereplő CMB Cargo-UNI Győr együttesében folytatja pályafutását.

L. G. Az Euroligában szereplő CMB Cargo-UNI Győr női kosárlabdacsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Vasas Akadémia 19 éves hátvédjét, Markó Dorinát. A klub közleménye szerint a 171 cm centis, elsősorban a kettes poszton bevethető játékos leginkább a bajnokságban lehet a segítségükre, mivel még megfelel az U20-as szabálynak, így a szakmai stábnak nagyobb rotációs lehetősége lesz.

Markó Dorina

Markó Dorina az U20-as válogatottban  •  Forrás: FIBA

Dorina a 2014/15-ös bajnokságban mutatkozott be az NB I-ben, és összesen 19 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára. Az őszi idényben öt mérkőzésen szerepelt a Vasas színeiben, azokon összesen 80 percet játszott, s 22 pontot, valamint 11 lepattanót szorgoskodott össze.

A átékengedélye megérkezett Győrbe, így akár a szerda esti, USK Praha elleni Euroliga-mérkőzésen már be is vetheti Völgyi Péter vezetőedző.

A hátvéd a nyáron tagja volt az U20-as női válogatottnak, amely a Podgoricai B divíziós Európa-bajnokságon nyert bronzérmével kivívta a feljutást az A divízióba. Öt mérkőzésen átlagban 14 percet játszott a kontinensviadalon, és 5,4 pontos mutatóval segítette a harmadik helyezett csapatot.

A győri együttes jelenleg a harmadik helyen áll a bajnokságban, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint az előtte álló Uniqa Sopron és az Atomerőmű KSC Szekszárd. A Vasas Akadémia a nyolcadik pozíciót foglalja el a tizenegy csapatos élvonalban, ez is mutatja, mennyivel erősebb csapatban kell helytállnia az új igazolásnak.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS