BENU Kupa, első nap: a fiúk odatették magukat – a főszereplők véleménye

marcz-tamas-utanpotlassportMärcz Tamás a védekezést dicsérte, Manhercz Krisztián szerint van még javítanivaló a játékon, Török Béla pedig a kupa fontosságáról beszélt oldalunknak. Märcz Tamás a vizipolo.hu-nak.: Otthon érzem magam itt, hiszen az edzői karrierem több mint a fele itt játszódott. Nem volt semmi fenyegetés, hogy ha sok gólt kapunk akkor valami retorzió lesz. Az volt a […]

Read More

Sikeres volt a 10. Szépkorúak Sportfesztiválja

Sportoltak a szépkorúak! A Magyar Szabadidősport Szövetség 10. alkalommal rendezte meg a Szépkorúak Sportfesztiválját.

Az eseménynek Cegléd adott otthont, ahol több mint ezer „régebb óta fiatal” több mint 40 sportágat/mozgásformát próbálhatott ki.

2017-ben először fogyatékkal élők is részt vettek a sportfesztiválon, amely a nap végén közös fürdőzéssel zárult. A szervezők tájékoztatása szerint a legnépszerűbb a táncterasz volt, ahol a zumbától a bécsi keringőig nyolc különböző táncos foglalkozáson lehetett részt venni. A legidősebb szépkorú 94 éves volt…

 

A Magyar Szabadidősport Szövetségnek a Szépkorúak Sportfesztiválja az egyik kiemelt eseménye, amely egyre népszerűbb.

Idén újdonságnak számított a billiárdfoci (snookball) és a vívás, de voltak kifejezetten az idősebbek mozgását, koordinációját javító foglalkozások, mint például az esések iskolája, a 3-1-2 meridiántorna, a gerinctorna és a különböző egyensúly-gyakorlatok.

Fotó: Kádár Adrián

Read More

Madaras megtisztelő felkérést kapott

FradiEuroKupa20Nem szakad el a vízilabdától az elkövetkezendő pár hónapban sem klasszisunk. Kétszeres olimpiai és világbajnokunk a vizes vb nagykövete lett.  Fotó: Kertész Gábor Madaras Norbert már kívülről szemléli a júliusi budapesti világbajnokságot, de mégis nagyon sokat tethet a sikeréért, hiszen felkérték, hogy legyen az esemény nagykövete. Megtisztelő feladat. Játszottam a legutóbbi hét vb-n. Most pedig […]

Read More

Vízben a junior válogatott – Íme, a keret

vizilabdaaltalonos201702Háromnapos összetartása lesz junior válogatottunknak Martfűn májusban. Május 12. és 14. között háromnapos összetartást vezényel Petrovics Mátyás a csapatnak. A meghívottak névsora: Aranyi Réka (Eger), Lekrinszki Gina (Szentes), Maczkó Lilla (UVSE), Trifán Dóra (BVSC), Mchunu Hlengiwe (Dunaújváros), Brezovszki Gerda (Dunaújváros), Huszti Dóra (Dunaújváros), Vályi Vanda (Dunaújváros), Sajben Nikolett (Dunaújváros), Kuna Szonja (UVSE), Hertzka Orsolya (UVSE), […]

Read More

Mészáros János: Napi kapcsolatban vagyunk a wroclawi szervezőkkel

„Ott tartunk, ahol ebben az időszakban tartanunk kell” – nyilatkozta dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnöke a Dunai Regattán a Világjátékokra utazó magyar csapat előkészületeivel kapcsolatban. A regattán az NVESZ külön sátorral volt jelen, ahol az érdeklődők találkozhattak a Világjátékokra készülő magyar csapat képviselőivel.

 

Az eseményen Mészáros János hangsúlyozta, úgy néz ki, hogy a kvalifikációk lezárultak. Még lehet egy-két új kvóta, de összességében elmondható: kialakult a magyar csapat gerince.  „Most már napi kapcsolatban vagyunk a wroclawi szervezőkkel, zajlanak az akkreditálások. Tíz sportágban 60 sportoló vesz részt a júliusi Világjátékokon” – mondta a sportvezető.

Friss hír, hogy a Világjátékokon induló Tadissi Martial 5. lett a törökországi karate Eb-n. „Esetében az év versenye a Világjátékok lesz. A cél, hogy a játékokon legyen csúformában” – szögezte le Mészáros János, aki a Magyar Karate Szövetség elnöke is egyben.

A Világjátékokon a Nemzeti Versenysport Szövetség égisze alá tartozó sportágak kiválóságai indulnak. A világversenyt július 20. és 30. között rendezik meg a lengyelországi Wroclawban.

 

A fotón: dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke és Makai Erika szumós, aki indul a Világjátékokon.

Read More

Férfi Ob I/b: Élre állt a Szombathely

szombathely2017avusRangadót nyert meg a vasi együttes, így Matajsz Márk csapata helyet cserélt az EKF csapatával. A Békéscsaba nagy győzelmet aratott, így közelít az élen lévő kettősre. Fotó: aligator.hu Értékes három egységgel lett gazdagabb a Szombathely, hiszen hazai pályán győzte le az EKF csapatát és cserélt helyet a két együttes a tabellán. A Békéscsaba is nyert, […]

Read More

OTP Bank Liga: Gera húzza a Fradit, Kispesten csak hárman lőnek gólt

Gera Zoltán már hat gólt szerzett a tavaszi idényben, ezzel a címvédő legeredményesebb játékosa. A DVTK, amióta albérletbe költözött, hét hazai bajnoki mérkőzést játszott, ezekből hatot megnyert. A kispestiek eddig tavaszi góljait mindössze három játékos, Lanzafame, Eppel és Zsótér szerezte, mind a tizenegy riválisnak több gólszerzője volt már idén. Az OTP Bank Liga 29. fordulójának érdekességei.

Read More

Csütörtökön búcsúztatják az olimpikon Szécsényi József professzort

Dr. Szécsényi Józsefnek, a Testnevelési Egyetem korábbi Professor Emeritus tanszékvezető tanárának, a magyar atlétika kiemelkedő eredményességű diszkoszvetőjének és edzőjének, olimpikonnak a búcsúztatással egybekötött gyászmiséjére április 6-án, csütörtökön 16 órakor kerül sor a Szent Imre templomban (Budapest, XI. Villányi út 25, a Feneketlen tóval szemben).

Read More

Liza újra megvillant

Ötödik helyen végzett a 15 éves Pusztai Liza a junior-leánykardozók dormageni Világ Kupa-versenyén. STJ • Dormagenben rendeztek ezen a hétvégén junior kard Világ Kupa-versenyt. Az észak-rajna-vesztfáliai városban a lányok mezőnyét 123 vívó alkotta. A magyar színeket tíz sportoló képviselte, Kelecsényi … Bővebben

Read More

Bajnokok Ligája: az Eger és az OSC győzött, a Szolnok ikszelt

andrijaprlainovicsszolnokA hevesiek és az újbudaiak is idegenben nyertek, míg a Szolnok itthon nem bírt az Olympiakosszal.  Három magyar csapat is medencébe ugrott ma a BL második fordulójában. Az Eger idegenben nagyot küzdött a Partizánnal. Dabrowski Norbert együttesében sokan betegséggel küzdöttek, így különösen értékes a Belgrádból elhozott három pont. Raádasul a mérkőzés vége előtt egy perccel […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.