
Elhunyt Székely Márta
Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Székely Márta, a Méhecske Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke, a hazai para evezés egyik legelhivatottabb…
Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Székely Márta, a Méhecske Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke, a hazai para evezés egyik legelhivatottabb…
MH/MTI 2023. november 27. hétfő. 6:53Frissítve: 2023. november 27. 6:57 Egyértelműen uralta az első negyedórát a középpályát ekkor könnyedén átjátszó…
MH/MTI 2023. november 27. hétfő. 6:06 A Kecskemét járt közelebb a vezetés újbóli megszerzéséhez, volt is egy videóbíró (VAR) által…
Óriási csalódás volt a kenus Zala György számára, hogy nem vehetett részt az athéni olimpián, ezért is döntött úgy, hogy…
Angol sajtóértesülések szerint már januárban elhagyhatja az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Napolit Victor Osimhen. (Photo by Cesare Purini/Mondadori Portfolio…
Az argentin sajtóban az elmúlt időszakban több lehetséges nevet is bedobták a Boca Juniors megüresedett kispadjának elfoglalására… (Photo by Daniel…
Az innsbrucki poomsae Európa-bajnokság zárónapján a párosoknál a magyar duó nem jutott döntőbe. László Alexa László Alexa és Neller Ábel…
MH/MTI 2023. november 26. vasárnap. 17:57 A magyar szövetség tájékoztatása szerint a Malagában zajló DK-döntő vasárnapi zárónapján tartott sorsoláson eldőlt,…
– A jövő héten kezdődik a világbajnokság. Bizakodó?– Optimista vagyok. Paraguay és Kamerun nem okozhat problémát a csoportban, a lányok…
Évértékelő sorozatunk legújabb részében Pálmai Ágostonnal beszélgetünk. Az Ifjúsági Európa-bajnokságon bronzérmes kormányos nélküli négyes tagját, a Szolnoki Sportcentrum evezősét egyik…
MH/MTI 2023. november 26. vasárnap. 16:13Frissítve: 2023. november 26. 16:41 A 26 éves pilóta így ebben az idényben 22 futamból…
MH/MTI 2023. november 26. vasárnap. 15:54 A szakembert, aki korábban a Tottenham Hotspurt és az FC Barcelonát is irányította, hosszú…
Szívrohamot kapott a Balatonalmádi SE–Várpalotai BSK megye III-as labdarúgó bajnoki mérkőzés után a vendégcsapat játékosa, Vékony Csaba – tudta meg…
MH/MTI 2023. november 26. vasárnap. 13:14 A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint a pénteki három világbajnoki címet követően a szombati…
A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Inter együttese a téli átigazolási időszakban szeretné megszerezni az FC…
MH/MTI 2023. november 26. vasárnap. 10:11 Az FTC vasárnap (ma) 17 óráról a Puskás Akadémia vendége lesz az NB I…
Megszólalt jövője kapcsán a Manchester United-től sokak szerint januárban biztosan távozó Donny Van de Beek. A holland középpályás szavai sem…
MH/MTI 2023. november 25. szombat. 22:16 A hazaiak sorozatban harmadszor nyertek saját közönségük előtt, míg a fővárosiak egymás után negyedszer…
MH/MTI 2023. november 25. szombat. 21:55 Vendéglátójával ezt megelőzően 45 mérkőzést játszott a magyar válogatott, mérlege ezeken 40 győzelem és…
MH/MTI 2023. november 25. szombat. 21:08 A 24 éves futballista legutóbb májusban a Freiburg ellen játszott a Bundesligában, most csereként…