Négy ezüsttel kezdtek a magyarok Barcelonában

Négy ezüstérmet szereztek Barcelonában a magyar úszók szerdán a Mare Nostrum versenysorozat második állomásának nyitónapján.Fotó: MTI / archív A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka 200 méter vegyesen 2:10.75 perccel, messze idei legjobbjával csapott célba, a debreceni országos bajnokságon még 2:12.21-es idővel lett második. A 33 éves Hosszú mindössze egy tizeddel maradt le a tavalyi budapesti […]

Read More

Ökölvívás: „Hihetetlen hangulat volt” – Hámori Luca a női felnőtt-vb után

A magyar csapat egyetlen utánpótláskorú ökölvívójaként vett részt Hámori Luca a néhány napja befejeződött női felnőtt-vb-n. Az isztambuli eseményen debütánsként a nyolcaddöntőig jutott – bár maradt benne apró hiányérzet, elmondása szerint óriási élménnyel gazdagodott. Múlt hét végén ért véget a női ökölvívók felnőtt-világbajnoksága, amelyen négy magyar indulónak szurkolhattunk, közöttük a még utánpótláskorú Hámori Lucának. A fiatal […]
Read More

Horvátország: nagy csatában, bajnok a Jug Dubrovnik

A negyedik meccsen is ötösök döntöttek. Fotó: jug.hr A negyedik mérkőzés rendes játékideje sem hozott döntést a horvát bajnokság fináléjában. A Jug 9 másodperccel a vége előtt egyenlített a Split ellen, így jöhettek az ötösök, amit végül a hazaiak bírtak jobban. A Jug tizenhetedszer lesz horvát bajnok, és visszahódította a trófeát. A horvát bajnokság döntőjének […]

Read More

Elkezdte felkészülését utánpótlás válogatottunk

A női U18-as és U19-es csapatunk elkezdte a munkát. Mint ismeretes, az U19-es Európa-bajnokságot az izraeli Netanyában rendezik július 3. és 11. között, míg az U18-as világbajnokságnak Belgrád ad otthont július 31. és augusztus 8. között. Most erre a két eseményre egy közös kerettel készülnek – írja az mvlsz.hu. Az U18-as és U19-es válogatott közös […]

Read More

Szurkoljunk együtt!

Fehér Koppány 7.párként lép szorítóba a Férfi Európa-bajnokság 14:00 órakor , itthoni idő szerint 12:00 órakor kezdődő délutáni programjában, a “B” ringben! Hajrá, Koppány! +92kg, a 16 közé jutásért: Fehér Koppány – Martin Pinc (cseh)
Read More

Cservenka visszavágott osztrák ellenfelének, így magyar sikerrel rajtolt a jereváni Európa-bajnokság

Sikerrel kezdte a magyar csapat a felnőtt férfi Európa-bajnokságot az örmény fővárosban, Jerevánban. Cservenka Róbert volt az első ringbe lépő magyar a rövidebb versenynapon, amelyen összesen 12 pár küzdelmeire került sor. Versenyzőnk sikeresen vágott vissza Marcel Meinl-nek a három héttel ezelőtti vereségért, így a legjobb tizenhat közé jutott. Cservenka Róbert osztrák ellenfele ismerős volt a […]
Read More

Görög bajnokság: Harminchatodszor bajnok az Olympiakosz

Megvédte címét az Olympiakosz. Fotó: Olympiakosz / facebook archív Söpréssel lett bajnok az Olympiakosz Görögországban. A fináléban az ősi rivális Vouliagmenit győzték le Filipovicsék. Görög bajnokság, döntő: 1. mérkőzés: Olympiakosz – Vouliagmeni 8-6 (2-1, 1-3, 2-0, 3-2) Gólszerzők: Gkillas 2, Filipovic 2, Genidounias 1, Dervsis 1, Buslje 1, Mourikis 1 ill. Alafragkis 1, Gkiouvetsis 1, […]

Read More

Íme, itt a szerb válogatott első nyári kerete

Szavics csapatot hirdetett. Fotó: waterpolo serbia A szerb kapitány nem számíthat a felkészülés elején a BL Final Eight-ben szereplő játékosaira, ők a küzdelem után csatlakoznak a csapathoz. A most megnevezett 20 fő május 28-án találkozik, elszőr Belgrádban gyakorol a csapat, majd utána, kiegészülve már a BL-ből megérkezett játékossal Kragujevácon. A szerb válogatott első nyári kerete: […]

Read More

MEFOB: A Corvinus a férfiaknál, a TE a nőknél győzött

A férfiaknál nagy csatában győzött a Corvinus, a nőknél pedig a Testnevelési Egyetem diadalmaskodott a MEFOB Fesztiválján. Miskolctapolcán rendezték meg az elmúlt hétvégén az Egyetemi Főiskolai bajnokságot. A fiúknál a döntőben a BGE és a Corvinus küzdött, ahol egy góllal jobb volt az utóbbi együttes. A nőknél a Testnevelési Egyetem ötösök után nyert a Szegedi […]

Read More

Íme, U18-as válogatottunk Vb-kerete

Bő csapatot hirdettek az U18-as vb-re. U18-as válogatottunk Vb kerete: Kapusok: Gyapjas Viktor (FTC), Csite Lóránd (Honvéd), Gyovai János (Szeged), Sudár Levente (Vasas) Mezőnyjátékosok: Szépfalvi Gergely (KSI), Szalai Péter (KSI), Nagy Ákos (KSI), Biros Samu (Eger), Dóczi Márton (Eger), Szécsi Marcell (UVSE), Ionescu Erik (UVSE), Herczeg Gergő (Vasas), Barics Bence (UVSE), Bede Marcell (KSI), Gaszt […]

Read More

Az Utánpótlás Magyar Kupa döntői előtt, Dr. Bajkai István a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, Gedó György olimpiai bajnok, valamint az elnökség tagjai, barátai és kollégái köszöntötték Svasznek Jenő mesteredzőt 75. születésnapja alkalmából

Az Utánpótlás Magyar Kupa döntői előtt, Dr. Bajkai István a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, Gedó György olimpiai bajnok, valamint az elnökség tagjai, barátai és kollégái köszöntötték Svasznek Jenő mesteredzőt 75. születésnapja alkalmából. Isten éltesse sokáig Jenő bácsi!
Read More

A technikai értekezlettel és a sorsolással megkezdődött a felnőtt férfi Európa-bajnokság az örmény fővárosban, Jerevánban

A magyar csapat sorsolása a felnőtt férfi Európa-bajnokságon 51kg, a 8 közé jutásért: Bernáth Attila – Martin Molina (spanyol) 54kg, a 8 közé jutásért: Virbán Gábor – Matthew McHale (skót) 57kg, a 8 közé jutásért: Bundovics István – Mihajlo Dzjazko (ukrán) 60kg, a 8 közé jutásért: Veres Roland – Karen Tonakanjan (örmény) 63.5kg, a 8 […]
Read More

Négy magyarnak is bokszolnia kell a tizenhat közé jutásért a jereváni Európa-bajnokságon

A technikai értekezlettel és a sorsolással megkezdődött a felnőtt férfi Európa-bajnokság az örmény fővárosban, Jerevánban. A magyar csapat tagjai közül négyen is már bokszolnak a legjobb tizenhat közé jutásért, míg a többiek egy körrel később kezdenek az örmény fővárosban. A magyar csapat hajnalban, rendben érkezett meg Jerevánba, és mindenki egészségesen, felkészülten várja az Európa-bajnokság kezdetét. […]
Read More

A magyar utánpótláskorú ökölvívók egyik legfontosabb hazai versenye zajlott a budapesti Laurencz László Sportcsarnokban május 18-21. között

A versenyrendszerben debütáló U12-es, a serdülő- és a juniormezőnyben 67 egyesület közel 300 fiatalja húzott kesztyűt, és mutatta meg a tudását az Utánpótlás Magyar Kupán. Hajrá, magyar ökölvívás! https://www.utanpotlassport.hu/2022/05/22/okolvivas-remek-hangulatu-meccsekkel-zarult-az-utanpotlas-magyar-kupa
Read More

Fantasztikus magyar siker az ISF Gymnasiadén – Buza Rafael és Petrimán Milán egyaránt aranyérmes

Buza Rafael és Petrimán Milán nemcsak döntőbe jutott a Nemzetközi Iskolai Szövetség versenyén, az ISF Gymnasiedén, Franciaországban, hanem mindketten meg is nyerték a finálét. A nagyhatalmak mellett a magyar csapat így két aranyéremmel zárta a normandiai multisport eseményt, amely az elmúlt időszak legjobb ifjúsági teljesítménye. Buza Rafael kiemelkedő teljesítményt nyújtott az egész versenyen, és a […]
Read More

MEFS: rangos kitüntetést kapott Pázmányi Gábor

A Budapest Vízilabda Szövetség elnökét is díjazták a MEFS Közgyűlésén. Fotó: MEFS.hu A héten Miskolcon megtartották a MEFS Közgyűlését, – egy négynapos MEFOB esemény egyik kiemelt programjaként – melynek keretében kitüntetéseket adtak át. Többek között a Budapesti Vízilabda Szövetség elnöke, Pázmányi Gábor is elismerésben részesült. A szakember “Elek Ilona Emlékéremet” vehetett át. A MEFS méltatásában […]

Read More