Május 6-a a Magyar Sport Napja

Az első 24 órában közel 50 ezer aláírás érkezett arra az online petícióra, amelyben arra kérik a szervezőket, hogy a koronavírus-járvány miatt ne rendezzék meg a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpiát.Fotó: nob.org / archív Az aláírásgyűjtést Ucunomija Kendzsi japán jogász kezdeményezte, aki korábban többször indult – sikertelenül – a tokiói kormányzói posztért. Szerinte a […]
Pazar védekezésének köszönhetően megnyerte a Fradi az OSC elleni első elődöntőt, így folytatódik a párharc. Fotó: fradi.hu / archív Nehéz helyzetből kezdhette meg a Fradi az elődöntőt, hiszen az alapszakaszban két meccset is nyerte ellene az OSC, így 6-0-ra állt a párharc. A Fradi kezdte jobban a meccset. Varga Dénes büntetőből, majd Sedlmayer egy emberelőnyt […]
A 2018-as glasgow-i, négy aranyérmet hozó szereplés megismétlésével már elégedett lenne a hazai rendezésű Európa-bajnokságon Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A MÚSZ vezetője erről szerdán beszélt az M4 Sport Sporthíradójában, ugyanakkor hozzátette, az ellenfelek állapotáról szinte semmit sem lehet tudni, hiszen a tavaly nyári, Margitszigeten rendezett Négy Nemzet viadal óta gyakorlatilag nem volt […]
Szövetségünk tenisz szakága, az Európai és a Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetséggel közösen tartott nemzetközi webináriumot a szervezetben nagy népszerűségnek örvendő sportágról, a teniszről, amelyet az ITF-fel (Nemzetközi Tenisz Szövetséggel) közösen dolgozott ki a nemzetközi szervezet sportszakmai bizottsága. A magyar szakágvezető által elindított és szervezett EUNICE100 tenisz projekt részeként zajló szemináriumon közel 50 szakember vett részt, akik […]
Továbbra is viseljünk maszkot! Figyeljünk saját egészségünk és biztonságunk mellett embertársaink védelmére is! Sportrendezvényeink és programjaink zavartalan lebonyolításához elegendhetetlenül fontos, hogy minden szabályt pontosan betartsunk! Szívből köszönjük a WINK Pillantás Kft. által támogatásként felajánlott 1800 db szájmaszkot! A csomagokat az olimpikon, világbajnok kajakos Mednyánszki Szilvia, szövetségünk irodavezetője vette át. https://m.facebook.com/winkofficial/?locale2=hu_HU A maszkokat az Intretech Hungary […]
A koronavírus-járvány következtében több mint 50 ezer úszót, búvárúszót, nyíltvízi úszót, szinkronúszót és vízilabdázót veszítettek el a Német Úszó Szövetséggel (DSV) tagszervezetei. Marco Troll, a DSV elnöke kedden elmondta, hogy jelenlegi taglétszámuk 527 219 fő, ami Németország újraegyesítése óta a legalacsonyabb. “A számok megerősítik legkomolyabb félelmeinket. Újra a politikusokhoz fordulunk, hogy vegyék komolyan a rendelkezésre […]
A Szolnok és az OSC egy lépésre a finálétól. Fotó: Szolnoki VSC / facebook archív Szerdán megkezdődnek az elődöntők. A Szolnok 4-1-re vezet az BVSC ellen, tehát egy győzelemre van szüksége a fináléba jutáshoz. A címvédő Fradi pedig 0-6-ról indítja az OSC elleni párharcot. Itt Varga Dániel csapatának már egy döntetlen is elegendő a döntőhöz. […]
Sadiq Khannak, London polgármesterének tervei között újabb olimpiarendezés is szerepel, amennyiben csütörtökön újraválasztják. Fotó: Shutterstock.com A politikus elmondta: szeretné, ha az olimpia és a paralimpia visszatérne Londonba, és ígéretet tett arra, hogy kész együttműködni a pályázatot előkészítő bizottsággal, amely a 2036-os vagy a 2040-es rendezésre fókuszálhatna. Khan kifejtette: döntően a 2012-es ötkarikás játékok már meglévő helyszíneivel tervez, […]
Az Ortigia nélkül rendezik meg az eseményt. Fotó: waterpoloitaly.com Ma rendezik meg az Olasz Kupa négyes döntőjét. Az Ortigia azonban lemondta a részvételt, hiszen a koronavírus a csapatot elérte. Így az elődöntőbeli ellenfele, a Brescia már a fináléban van. A másik ágon a Pro Recco a Telimarral küzd. Olasz Kupa – Final Four – Elődöntő […]
Az alapszakasz végén összegeztünk. Fotó: egri vizilabda / facebook archív A 30 fordulós alapszakasz véget ért. A legeredményesebb játékos az összpontszámot illetően Nikola Murisics lett az Eger játékosa. A legtöbb gólt Pásztor Mátyás lőtte, 84 találatot. Gólszerzők: 1. Pásztor Mátyás 30 84/178 (47%) 2. Vigvári Vince 29 83/185 (45%) 3. Magyar Márton 28 82/218 (38%) […]
Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya 18 fős olimpiai keretet hirdetett, ebből jelöli majd ki a Tokióba utazó csapatát. Fotó: MTI / archív A magyar szövetség honlapjának közlése szerint a felkészülés jövő hétfőn kezdődik a Margitszigeten, majd Kaliforniában a világ legjobbjával készül együtt a válogatott. Az amerikai csapattal hivatalos mérkőzéseket is játszik, melyeket az […]
Kétgólos sikert aratott az újbudai klub az alapszakasz zárómérkőzésén. A siker azt is jelenti, hogy tetemes előnyből indulhat Varga Dániel csapata a rájátszásban a címvédővel szemben. Fotó: OSC Waterpolo / facebook archív Az utolsó negyedben dőlt el a rangadó. A csapatok 7-7-ről rugaszkodtak neki a záróakkordnak, ahol csak az újbudaiak lőttek gólt Manhercz és Várnai […]
Több évtized után búcsúzott el “Feri bácsi” a Honvéd kispadjától. Fotó: honved.hu Egy korszak lezárult a Honvédnál, hiszen Novák Ferenc utoljára ült a kispadon a BVSC elleni meccsen. a Honvéd vízilabda szakosztályának igazgató-helyettese azonban nem szakad el teljesen az egyesülettől, hiszen az érdi utánpótlás-bázis ügyeit viszi tovább – áll a klub facebook oldalán. A klub […]
A tánc világnapját, az igazi tavaszt, az újjászületést és a májust is köszöntötték a Német Speciális Olimpia Szövetség által szervezett online Tánc Party résztvevői. A 700 fős “mezőnyben” sportolóink közül többeket is üdvözölhettünk! Köszönjük szépen Pázmány Viktória SO elnökségi tag közreműködését, segítségét!
Folytatjuk a “Görkori hazai pályán” MSOSZ online görkorcsolya versenysorozatot. A 3. forduló június 15-ig tart. A SOFI-sok már teljesítették a feladatokat! Miklósné Malek Erzsébet szakágvezető szeretettel várja a további jelentkezéseket! A versenykiírás az SO honlapon található. http://specialolympics.hu/…/gorkori-hazai-palyan…/