Tokió 2020 – A japánok közel hatvan százaléka lefújná az olimpiát

A legújabb közvéleménykutatások szerint a japánok közel hatvan százaléka lefújná az idén nyárra halasztott tokiói nyári olimpiát.

Fotó:Shutterstock.com

A Kyodo hírügynökség által publikált felmérés szerint a megkérdezettek 59,7 százaléka értett egyet azzal, hogy nem kellene megrendezni a pandémia miatt egy évvel elhalasztott ötkarikás játékokat. A válaszadók 25,2 százaléka úgy nyilatkozott, nézők nélkül kellene lebonyolítani a versenyeket, és mindössze 12,6 százalék fogalmazott úgy, hogy korlátozott számú drukker előtt kellene megrendezni a világ legnagyobb multisport-eseményét.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a japán szervezők egyelőre eltökéltek a július 23. és augusztus 8. közötti esemény megrendezésében. Arról, hogy lehetnek-e nézők, júniusban születik döntés, az azonban már márciusban eldőlt, hogy külföldi drukkerek nem vehetnek részt a játékokon.

Japánban immáron kilenc prefektúrában – közte Tokióban – van rendkívüli állapot a koronavírus-járvány miatt.

(MTI)