Az Énekest könnyedén nyerő debreceni Lakatos Kevin szeme előtt már az áprilisi ifjúsági világbajnokság lebeg


A Diósd Saints gárdája a pandémia árnyékában is pályára lépett a 2020-as szezonba, ez a döntés pedig meghozta a csapat első győztes tétmérkőzését. A fejlődés jól látható a Szenteknél, akiket az idei évben Tokaji Ferenc támadó koordinátorként segíti majd, de …
Szinte hibátlanul játszott a Pro Recco. Fotó: prorecco.it facebook / archív Mint ismeretes, a Pro Recco kedden 18-3-ra verte a Jug Dubrovnikot. A győztes edző természetesen eklégedetten nyilatkozott a történelmi siker után: “Nem számítottam ilyen eredményre – ismerte el Gabi Hernandez a klub oldalán a győzelem után. Kezdettől fogva jól játszottunk, nagyon koncentráltak voltunk. Tudtuk, […]
Tizenöt góllal győzött az olasz sztárcsapat. Fotó: prorecco.it / facebook archív Valósággal gázolt a Pro Recco, hiszen 18-3-ra legyőzte a horvát Jug Dubrovnikot a keddi napon. A Marseille is meglepetést okozott, hiszen az Olympiakosz ellen gyűjtötte be a három pontot, a Spandau Baksával pedig az Ortigiát verte. A Fradi-csoportjában a Brescia és a Hannover is […]
A koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban mindenkinek maximális odafigyelést és a veszélyforrások lehetséges kerülését, megbetegedés esetén pedig maximális türelmet kíván Selmeci Attila, a világbajnok és világcsúcstartó úszó, Milák Kristóf edzője. A szakember kedden a Magyar Edzők Társasága által rendezett Újrakezdés Covid után című online konferencián beszélt tanítványai megpróbáltatásairól, illetve az újrakezdés időszakáról. A jochapress.hu beszámolója szerint a tréner […]
Sikeres floorball versenyt rendeztünk a hétvégén a Honvéd csarnokában, már a 2022-es kazanyi Téli Világjátékok jegyében. Szünstein Mónika szakágvezető elmondta, hogy remek küzdelmek zajlottak a Honvéd csarnokban az egyesített országos bajnokságon, amelyen 9 csapat lépett pályára és 3 divízióban bonyolították le a mérkőzéseket. Gratulálunk a csapatoknak és a felkészítőknek! Végeredmény: I. DIVÍZIÓ GOMBA I. PÁPA […]
Nyolc csapat részvételével, a Honvéd csarnokában rendeztük meg a XXIV. Kosárlabda Hársfa Kupa, VIII. Angyal Józsefné Emlékkupát, amelyen a Hársfa Egyesület, körmendi és budapesti alakulatai az I. és a II. divízióban is elvitték a kupát. Az egyesített divíziót a SOFI nyerte, a győri Staféta DSE és a Hársfa Egyesület csapatai előtt. A fotókat köszönjük szépen […]
A Ferencváros 11-10-re nyert az eddig százszázalékos Barceloneta ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek második, buborék rendszerű tornája keddi nyitónapján a budapesti Duna Arénában. Fotó: MTI/Kovács Tamás Varga Zsolt együttese szerdán a Dinamo Tbiliszi ellen ugrik medencébe. A BL mérkőzései két csoportban zajlanak, három-három buboréktornán. A harmadik kört áprilisban bonyolítják le, míg a nyolcas döntőre […]
A korábbi terveknek megfelelően három héttel a műtét után megkezdte a medencés edzéseket Sarah Sjöström, a svédek olimpiai bajnok úszója. A 27 éves klasszisnak még február elején tört el a könyöke, amikor hazájában meglátogatta egy barátját és megcsúszott a jégen. A beavatkozás során csavarok és egy fémlemez beültetésére is szükség volt, kezét annak érdekében nem […]
A Spandau X-elt a Marseille csapatával. Fotó: Deepbluemedia/Giorgio Scala Megszerezte első pontját a Spandau, miután a Marseille ellen döntetlent játszott a 4. fordulóban. A Jug ké góllal győzött a Pro Recco pedig könnyedén a Olympiakosz ellen. Ma a Fradi is megkezdi a küzdelmeket. Varga Zsolt együttese a Barceloneta ellen játszik. Március 1, hétfő, első nap […]
Az olimpiai sportágak szövetségeit tömörítő német szervezet (DOSB) szerint lefutott a 2032-es nyári játékok megrendezésére kiírt pályázat, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a múlt szerdán Brisbane-t “előnyben részesített státusba” vette, és megkezdi az ausztrál várossal a tárgyalásokat. AFP/Adrian Dennis Alfons Hörmann DOSB-elnök úgy véli, “lehetetlen” mások számára a kandidálás a NOB döntését követően, a 2032-es […]
Hasimoto Szeiko, a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetője amellett érvelt, hogy legyenek nézők a nyári ötkarikás játékok versenyein. Fotó: Shutterstock A korábbi olimpiaügyi miniszter úgy véli, hogy a szurkolóknak legalább korlátozott számban meg kell engedni a részvételt a tavalyról idénre halasztott olimpián és paralimpián. “Üres lelátók esetén a sportolók okkal csodálkoznának, hogy miért nincsenek szurkolók, miközben más versenyekre […]
A 2020 nyarán alapított Levelek Spartans AFC gárdája az idei év elején lett a Magyar Amerikai Futball Szövetség tagja és élt azzal a lehetőséggel, hogy a 2021-es Divízió II-es bajnokságban elinduljon. Hazánk legfiatalabb egyesülete a Dabas Sparks játékosaival kiegészülve már …
Az Egedi Gábor vezette Catalunya a szezon előtt a bentmaradást tűzte ki célul, akkor alig hitte volna, hogy nemhogy ez sikerül, hanem felsőházas lesz a csapat a spanyol női bajnokságban. A sikerről, a koronavírus-járványról és az új célokról kérdeztük az edzőt. Fotó: Club Natacio Catalunya / facebook Vizipolo.hu: A pandémia miatt kialakult helyzetet, hogyan viselte […]
Folytatódott a Férfi OB I/B. A Nagykanizsa, az YBL és az AVUS is győzött a 13. körben, így maradt a pontkülönbség a három együttes között. Férfi OB I/B., 13. forduló, eredmények: Ceglédi VSE-YBL WPC 10-16 Kanizsa Vízilabda-ASI DSE 16-10 Dunakanyar Waterpolo-Oázis SC 13-17 AVUS-Eszterházy SC 15-6 FVSE-HVSC 10-14 eptun VSC-VIWA-második.ker 12-14 Tabella: H. CSAPAT. M. […]
A BL-ben ismét Ostiára és Budapestre figyelünk. Fotó: Prorecco.it / facebook Az A-csoportban már hétfőn megkezdőnek a küzdelmek. A B-ben kedden, ahol egyetlen magyar csapatként a Fradi négyet meccsel. Először a Barceloneta, majd a Tbiliszi, Herceg Novi és a Brescia ellen A-csoport (Ostia) A program: 4. forduló – március 1. Spandau-Marseille, 15:15 Dubrovnik-Ortigia, 17:45 Olympiakosz-Recco, […]
Az UVSE három góllal nyert a spanyol Mataro otthonában a női vízilabda Euroliga negyeddöntőjének szombati első felvonásán.Fotó: UVSE Vízilabda / facebook archív A magyar együttes így kiváló helyzetből várja a március 13-án sorra kerülő visszavágót. Női Euroliga, negyeddöntő, 1. mérkőzés: CN Mataro (spanyol)-UVSE Hunguest Hotels 9-12 (2-2, 1-2, 3-3, 3-5) a magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi 3, Baksa, […]
A Szolnok rendkívül magabiztos játékkal, 18-8-ra nyert a montenegrói Primorac Kotor vendégeként a férfi vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, a párharc szombati első felvonásán.Fotó: Szolnoki VSC / facebook archív A magyar csapatban Filip Filipovic és Radomir Drasovic is négyszer volt eredményes. A visszavágót jövő szombaton rendezik. Férfi Eurokupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések: Primorac Kotor (montenegrói)-Szolnoki Dózsa 8-18 (2-4, 1-4, […]
A Szolnok rendkívül magabiztos játékkal, 18-8-ra nyert a montenegrói Primorac Kotor vendégeként a férfi vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, a párharc szombati első felvonásán. Az OSC is parádés játékkal rukkolt elő.Fotó: Szolnoki VSC / facebook archív A szolnoki csapatban Filip Filipovic és Radomir Drasovic is négyszer volt eredményes. Az OSC pedig tizenhattal verte francia ellenfelét, így kijelenthető, […]
A bányász a Pécs csapatát győzte le. Fotó: TVSE Vízilabda / facebook archív Egy góllal jobb volt a Tatabánya a Pécsnél, az UVSE és a Honvéd nem bírt egymással, az Eger idegenben, a Kaposvár otthon gyűjtötte be a három egységet. A Férfi OB I., 20. fordulójának eredményei és programja: 2021. február 27., szombat: TVSE Vízilabda-PVSK […]