Kilenc Európa-bajnok és két újonc a keretben
A keretszűkítés után a tavaly januári Európa-bajnokságon aranyérmes csapatból kilenc játékos, valamint két újonc, Konarik Ákos és Vigvári Vendel is helyet kapott a 15 fős magyar férfi vízilabda-válogatottban, amely péntektől vasárnapig Debrecenben játszik a világliga végjátékában. A Magyar Vízilabda Szövetség honlapjának beszámolója szerint Märcz Tamás szövetségi kapitány és együttese a kedd délelőtti tréninget követően utazott […]

A görög válogatott kapitánya, Theodoros Vlachos nem szavazott bizalmat Gounas-nak. 350 mérkőzésen viselte a görög válogatott sapkát Alexandros Gounas, aki most kimaradt a csapatból, helyére Gouvist jelölte Vlachos a csapatba. A hellének a debreceni világligán a franciákkal játszanak a negyeddöntőben. a görögök bő világliga kerete: Zerdevas, Galanidis (kapusok), Mourikis, Genidounias, Kapotsis, Dervisis, Skoumpakis, Argyropoulos, Gkiouvetsis, […]
Akár már a debreceni világligán debütálhat az “újonc”. Mint ismeretes, a spanyol válogatott már túl van a világliga negyeddöntőjén, hiszen még tavaly márciusban legyőzte a szerbeket. Az ibériaiak most újoncot avathatnak a debreceni vl-tornán, hiszen Martin Famera megkapta a spanyol állampolgárságot, így a szlovák válogatott helyett már David Martin rendelkezésére állhat. A spanyol válogatottnak a […]
A női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint az együttes már most olyan állapotban van, hogy akár “holnap is kezdődhetne” Triesztben az olimpiai kvalifikációs torna. Bíró Attila hétfőn az M4 Sport Sporthíradójában arról is beszélt, hogy kemény edzésekkel zárta az évet a csapat, és ugyanilyenekkel folytatta rögtön az új esztendő elején, jövő héttől pedig, a január 19-én […]
Gojkovics 17 pólósra számít a továbbiakban. Montenegró Horvátországgal játszik majd Debrecenben január 8-án a világliga európai seljtező negyeddöntőjében. Vladimir Gojkovics pedig szűkített most a csapaton. A 17 játékos és a stáb most elutazott Belgrádba, hogy a szerb válogatottal készüljön tovább, majd innen vezet az útjuk Debrecenbe. A válogatottban nincs nagy meglepetés, a két rutinos klasszis […]
Egy igazolt hiányzója volt Ivica Tucak együttesének az újrakezdés után. Mint ismeretes, 20 játékost hívott meg a horvát szövetségi kapitány keretébe. A cél a debreceni világliga és az olimpiai selejtező. Az elmúlt év végén a csapat a zágrábi földrengés miatt kénytelen volt kihagyni pár napot, de már ez a múlté. Most tizenkilencen folytatták a felkészülést, […]
A Magyarországon is megfordult bombázó anyaegyesületénél fejezné be a pályafutását. Remélem, az élet normalizálódik. Azt tervezem, hogy a Partizánba fejezem be a karrierem – hangsúlyozta Stefan Mitrovics a Tanjung.rs-nek. Mint ismeretes, a szerb klasszis – aki Szolnokon és a Fradiban is megfordult a téli átigazolási időszakban térhet vissza a belgrádi alakulathoz, miután a görög Apollonnál […]
A hollandoknál volt egy koronavírusos, de már ő is felépült. A tulipánosok 20-as kerettel várják a trieszti olimpiai selejtezőt. Kapitányuk, a koronavírus-járvány miatt az utolsó pillanatig kivár a kerethirdetéssel. Csak január 9-én utaznak el a torna helyszínére. A hollandok egyik játékosa nemrég, pozitív mintát adott koronavírusra, de már Maud Meggens is újra a csapattal készülhet. […]
Szűkítettek a listán, így a legjobb három között még mindig ott van Marcz Tamás, a férfi vízilabda válogatott valamint Vogel Soma is a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 63. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazásán. A díjátadót január 11-én, a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül tartják meg a Nemzeti Színházban kialakított stúdióban. Az előre felvett elemekből összevágott 90 perces […]
Szuga Josihide japán miniszterelnök újfent azt ígérte, hogy Tokió “biztonságos és nyugodt” olimpiát rendez nyáron, és közlése szerint rendületlenül folytatják az előkészületeket a játékok július 23-i nyitányára. Újévi beszédében a kormányfő azzal együtt is derűlátóan fogalmazott, hogy az országban a koronavírus-járványt illetően nem javult a helyzet, sőt egyre több helyen bukkan fel a vírus új, […]
A horvátok szövetségi kapitánya borzalmasnak nevezte, mikor megmozdult a talaj. Mint ismeretes, a 2020-as év végén Horvátországot földrengés rázta meg, mely a pólóválogatottjukat is érintette. „A játékosok a vízben voltak. Ők és akik a medence szélén voltak érezték a földrengést. Szörnyű volt. A medence szélén úgy kezdett folyni a víz, mintha cunami lenne. Minden recsegett, […]
Erős hónappal kezdünk. A koronavírus-járványtól függően bővülhet listánk, akár az utánpótlás eseményekkel vagy más felnőtt tornákkal. A 2021-es versenynaptár főbb eseményei: Január: 8-12. Férfi vízilabda világliga, (Debrecen) 19-24. Női vízilabda olimpiai selejtezőtorna, Trieszt Február: 4-7. Női vízilabda Euroliga, selejtező 9. Női vízilabda világliga, Magyarország-Olaszország 14-21. Férfi vízilabda olimpiai selejtezőtorna (Rotterdam) 27. Férfi vízilabda Eurokupa, nyolcaddöntő, […]
Öröm és bánat is vegyült a mögöttünk hagyott évben. Szokatlan év volt ez a koronavírus-járvány miatt. Két dolgot emelnénk ki a pandémián kívül, egyrészt öröm, hogy férfi válogatottunk megnyerte az Eb-t, másrészt szomorú, hogy két legenda is távozott közülünk, Kárpáti György és Benedek Tibor. Kronológiailag a 2020-as esztendő főbb eseményei: Január: Női válogatottunk bronzérmes, férfi […]
A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) szerdán az m4sport.hu portálon hozta nyilvánosságra az Év sportolója díj jelöltjeit a férfiak, az edzők, és a fogyatékos sportolók kategóriájában. A győztesek személye január 11-én az M4 Sport-Az Év sportolója gálán derül ki, amelyre a koronavírus-járvány miatt ezúttal nézők nélkül, virtuális díjátadásokkal kerül sor. A sportújságírók 1958 óta minden esztendőben […]
A görögök Malagában készülnek az olimpai selejtezőre. Mint ismeretes, januárban Triesztben lesz az olimpiai selejtező a nőknek, ahová női válogatottunk is hivatalos. A mieink a görögökkel vannak egy csoportban. Riválisunk most Malagában készül a tornára, ahol egy barátságos meccset is játszott a spanyolokkal. A hazaiak 15-12-re nyertek 400 néző előtt. Barátságos mérkőzés (Malaga): Spanyolország – […]