Fradi: Fájó sérülés
Hetekre vált harcképtelenné a zöld-fehérek egyik kulcsjátékosa. Az OSC ellen 12-5-re megynert bajnokin sérült meg Varga Dániel, akinek eltört a lába a rangadón. Az olimpiai bajnok klasszis három-négy hétre kidőlt. „A szezon egyik legfontosabb szakasza következik, ráadásul az Eger elleni bajnoki előtt öten is válogatott mérkőzést játszanak majd, így később csatlakoznak a felkészülésbe. Az elmúlt […]

Márciusban keretedzést vezényel Horváth János. Íme, a meghívottak. Március 19-én és 20-án a Széchy uszodában tart majd edzéseket a csapat U18-as válogatottunk meghívottjai: Grieszbacher Márk, Korom Dániel Sári András, Szabó Bence, Szőke Benedek, Szeghalmi Zsombor, Schmölcz Norman, Aranyi Máté, Bihácsi Bence, Baksa Benedek, Bóbis Botond, Ekler Bendegúz, Tóth Gyula, Dala Döme, Szieben László Horváth […]
Már több, mint egy évtizede játszik a piros-kékeknél, most újabb két évre írta alá a nemrég 300. bajnokiján vízbe ugró játékos. Fotó: vasassc.hu Terjedelmes interjút közöl a vasassc.hu Takács Bálinttal. Az angyalföldiek játékos a Pécs ellen ünnepelte 300. bajnokiját, de itt nem állna meg, hiszen, mint az interjúból kiderül lesz 400. és 500. is. […]
A közeljövőben tehetik hivatalossá az új szabályokat. Még semmi sem biztos, de a LEN technikai bizottságának titkára, Dejan Perisics számos új dologról számolt be a Sports Journal-nak, melyet a közeljövőben hivatalossá is tehet a szervezet. Mint ismeretes, az idén debütált Európa Kupában egy meccsre 15 játékos nevezhető és két órával az esemény előtt kell szűkíteni 13 […]
Az OSC görög túra előtt, a Szolnok és az Eger itthon küzd a három pontért. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Az OSC a listavezetőhöz látogat szerdán. Az újbudai csapat Athénba utazik és az Olympiakosz vendége lesz. A győzelem kellene a magyar együttesnek, hogy megmaradjon a matematikai esélye a továbbjutásra. A B-jelű csoportban a Szolnok a […]
A férfi Ob I-ben szereplő Szegednél egyre reménytelenebb a helyzet. Sorsdöntő meccset játszott a Szeged az UVSE-vel a hétvégén. A találkozót elveszítette a Tisza-parti együttes, így Varga Péter együttes továbbra is 0 ponttal áll a pontvadászatban, még a rivális lilák megléptek 7 egységgel. Nem látom a tüzet, nem látok semmit! – ez volt az egyetlen […]
Ma 16 órától lehet jegyeket vásárolni a december 20-ai eseményre. Mint ismeretes, március 20-án férfiválogatottunk Debrecenben látja vendégül a hollandok a világliga selejtezőjében. A jegyértékesítés ma 16 órától kezdődött a Debreceni Sportuszodában. A helyszínen minden nap, amíg vannak tickettek 16 és 20 óra között, kizárólag készpénzzel lehet belépőt vásárolni. Világliga, 4. játéknap: 2018. március 20.: 18.30 […]
Az ok a nem túl fényes eredmény lehet. Fotó: waterpolopeople.com Jelenleg holtversenyben az utolsó helyen áll a Chiavari az olasz bajnokság másodosztályban. A klub nem elégedett Andrea Mangiante munkájával így távozhat a csapat éléről. A hír azért is érdekes, mert Märcz Tamás volt csapatáról van szó. A magyar kapitány a 2005/2006-os szezonban játszott az olasz […]
Már nincs hibátlan csapat a férfi Ob I/b-ben. A férfi Ob I/b A-csoportjában az UVSE ismét győzött, ezúttal a Neptunt verték a lilák egy góllal, így továbbra is vezetik a tabellát. Szorosan követi a Nagykanizsa, mely együttes ismét bezsebelte a három egységet. A B-csoportban a KSI döntetlenzett az YBL ellen. A remi azt is jelenti, […]
Továbbra is hibátlan a Recco a talján pontvadászatban. Ivovics és Filipovics vezérletével a tizenkét góllal győzött a Recco az olasz bajnokság 17. fordulójában. A listavezető így továbbra is 100%-os. Vijaszinovics együttesét a Brescia követi, a rivális ebben a körben a Posiilipo együttesénél volt jobb három góllal. Olasz bajnokság, 17. forduló, eredmények: Pro Recco – Florentia […]
Egyetlen góllal győzött Szücs Levente együttese a Miskolc ellen, így még szorosabb a felsőház a férfi Ob I-ben. Fotó: M4sport.hu A középszakasz 4. fordulójának zárómeccsén nem fukarkodtak a csapatok a góllövéssel, hiszen az első negyedben nyolc találatot is láthatott a nagyérdemű. Mindig a hazaiak szereztek vezetést, de ahogy egygólos előnyre tettek szert, a BVSC-nek volt […]
Verrasztó Dávid vasárnap egy ezüstérmet nyert az úszók Golden Tour elnevezésű franciaországi sorozatának második állomásán, Sarcelles-ben. A helikopter-balesetben 2015-ben elhunyt olimpiai bajnok Camille Muffat emlékére kiírt viadal harmadik napján az FTC 29 éves úszója 200 méter háton 2:03.11 perces idővel lett második. Előzőleg pénteken 400 méter vegyesen és 800 méter gyorson győzött, illetve 1500 méter […]
A második vonalban szereplő együtteshez ketten is érkeztek a tél folyamán. Jól szerepel az YBL a férfi Ob I/b-ben. A csapat a B-jelű csoportban a második helyen tanyázik, két egységgel lemaradva a listavezető KSI mögött. Nos, a napokban jelentette be a gárda hivatalosan, hogy a télen Kibédi Botondot és a Nagykanizsából Major Martint sikerült megszerezniük. […]
A férfi ob I középszakastának 4. fordulójában átgázolt a Szolnok az Eger csapatán. Cseh Sándor a játékosait emelte ki, még Dabrowski Norbert gyorsan elfelejtené a meccset. Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője: gratulálok a játékosoknak a mai teljesítményhez. Nyugodtan vártuk ezt a rangadót, hiszen a elmúlt heteben amennyit dolgoztunk, ahogy javult a formánk, úgy érezhettük, hogy mindent […]
Könnyed sikert aratott a Fradi az OSC ellen. 4-0-val zárta a zöld-fehér együttes az első negyedet. Majd a második nyolc percben sem volt megállás, hiszen a félidőben 8-2 állt az eredményjelzőn. Ezek után már csak az eredmény számszerűsége volt kérdés. A fordulás után még rátett egy lapáttal Varga Zsolt csapata, köszönhető volt Jaksicsnak és Varga […]
Nem hagyott túl sok kérdést a címvédő az Eger ellen. (Alekszics vezérletével győzött a Szolnok az Eger ellen Fotó: Szolnoki VSC / facebook) A középszakasz 4. fordulójában az Eger a Szolnokhoz látogatott. Mint ismeretes, a legutóbbi két meccsükön a hevesiek tudtak győzni, ráadásul a BL-ben, így most adva volt a feladat a Szolnoknak. Ellenállhatatlanul kezdett […]