Női válogatott: fiatal csapattal kezdjük meg a világliga szereplést
Fiatal magyar női vízilabda-válogatott utazik Utrechtbe, a világliga sorozat első mérkőzésére. A vasárnap bejelentett 13 fős keretben mindössze három Európa-bajnok játékos, Kasó Orsolya, Garda Krisztina és Szűcs Gabriella szerepel. A weboldal emlékeztet, hogy ott van az utazók között a 26-szoros válogatott Gyöngyössy Anikó, aki korábban kapusként szerepelt a nemzeti csapatban, s most centerként tér vissza. […]

A 7. kör legsportszerűbb nyilatkozatát a miskolciak vezetőedzője mondta, a 18-2-re megnyert Szeged elleni meccs után. Talán több is történt a férfi Ob I 7. körében, mint a korábbi fordulókban. A két szuperrangadón túl, ahol a Szolnok a Fradi ellen, még az Eger az OSC ellen győzött, a Kaposvár megszerezte első győzelmét. A sort a Miskolc-Szeged […]
A kaposvári edző, Berta József nem találta a szavakat, amikor legyőzték a Debrecent a férfi Ob I, 7. fordulójában. A forduló egyik, ha nem a legnagyobb meglepetését okozta a Kaposvár azzal, hogy idegenben begyűjtötte a három pontot a Debrecen ellen. Az eddig pont nélkül álló, már edzőt is cserélő – Szécsi Zoltán helyét, Berta József […]
A kaposvári edző, Berta József nem találta a szavakat, amikor legyőzték a Debrecent a férfi Ob I, 7. fordulójában. A forduló egyik, ha nem a legnagyobb meglepetését okozta a Kaposvár azzal, hogy idegenben begyűjtötte a három pontot a Debrecen ellen. Az eddig pont nélkül álló, már edzőt is cserélő – Szécsi Zoltán helyét, Berta József […]
Elvitte a három pontot az Eger a Nyéki uszodából. Fotó: Egri Vízilabda Klub / facebook A 7. forduló másik rangadóját a Nyékiben játszották, ahol az OSC az Egert fogadta. Nos, a mérkőzés elején meglódultak a csapatok, az első negyedben hat gólt is láthatott a nagyérdemű. A második nyolc percben az OSC diktálta a tempót. 4-4 […]
A záróakkordban dőlt el a rangadó, mikor a Szolnok állva hagyta a Fradit. A legutóbb az Európai Szuperkupa mérkőzésen találkozott egymással a két együttes, akkor ötméteresek után a Szolnok emelhette magasba a trófeát. Nos, most nem a Komjádiban, hanem a Népligetben folytatódott a csata a férfi Ob I-ben. A mérkőzés első negyedében sokáig nem esett […]
A férfi Ob I 7. fordulójának nyitányán, a Szentes Tatabányáról vitte el a három pontot. Némi meglepetésre a Szentes pontokat rabolt Tatabányán. Emlékezhetünk rá, Zantleitner Tamás együttes jól teljesít hazai pályán, hiszen a Miskolcot is legyőzték. Most azonban a Kurca-partiak ellen kapitulált az együttes. Szabó Botond tudott a hazaiaktól kiemelkedőt nyújtani, a másik oldalon azonban többen […]
A 8. forduló rangadóját az UVSE nyerte. Megerősítette vezető helyét az UVSE a férfi Ob I/b A-csoportjában. A lilák a Nagykanizsát verték. A hazaiaknál Konarik három gólt is szerzett, így a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett. Férfi Ob I/b., 8. forduló, A-csoport: UVSE – Nagykanizsa 8-6 (1-2, 1-1, 3-0, 3-3) Gólszerzők: Konarik 3, Busa 1, Vámosi […]
Nem bírt egymással a Herceg Novi és a Partizán. A délszláv bajnokság 6. fordulójában a Jadran fogadta a Partizánt. A két csapatot a tabellán három egység választotta el egymástól, hiszen a hazaiak 12 ponttal a másodikak, még a szerb együttes kilenccel tanyázott a negyedik helyen. Nos, izgalmas találkozót láthattak a nézők, ahol az első félidőben […]
Az olasz válogatott erőnyerő volt Görögország ellen. Mint többször beszámoltunk róla, az olasz válogatott nem indul a világligán, az így keletkező űrt pedig összetartásokkal és barátságos meccsekkel tölti ki Campagna együttese. Hét közben a görögök ellen kétkapuzott a talján válogatott, ennek kertében Ostiában játszott egymással a két csapat egy barátságos mérkőzést. Nos, a találkozón 8-4-re […]
Mindkét edző nagyon fontosnak nevezte a szombati rangadót. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Varga Zsolt, a Ferencváros edzője: Volt két nap válogatott felkészülés és a szerb légiósaink is otthon voltak, ez megnehezítette a felkészülést. Négy edzésünk van, hogy erre a rangadóra specifikusan fekészüljünk. Az egyik legfontosabb mérkőzés lesz, de előttünk állnak még nagyon fontos meccsek, […]
Az Orizzonte is beleerősített, csak úgy mint az UVSE-hez, hozzájuk is egy amerikai klasszis igazol. Mint ismeretes, az UVSE női csapatához a szezon második felében érkezik Maggie Steffens. Az amerikai klasszis tanulmányai miatt fog később csatlakozni a lilákohoz. Nos, mai a napokban kapott szárnyra az a hír, hogy Olaszországba is fél idényt fog lehúzni Ashleigh […]
Bíró Attila nagy változást eszközölt a világliga rajtjára. Alaposan megfiatalított kerettel kezdi meg világliga-szereplését a magyar női vízilabda-válogatott, Bíró Attila szövetségi kapitány szerint a jövő keddi, hollandiai találkozó kiváló lehetőség a kísérletezésre. “Szeretném tesztelni a fiatalokat, még ha ilyen komoly ellenfelek is vannak. Derüljön ki, ki az, aki alkalmas az ilyen feladatokra, ki az, aki […]
Izgalmakból nem lesz hiány szombaton, amikor a 7. körben két szuperrangadót is rendeznek. Íme, a program… A Fradihoz a Szolnok, még a Nyéki Imre uszodába az Eger látogat. Ez a két találkozó lesz a forduló slágertalálkozója. Az A-jelű nyolcasban a Debrecen a Kaposvárt fogadja, még a Vasas a BVSC-t. Az újonc pedig az UVSE-hez látogat. […]
A negyeddöntő után, rögtön megtudhatjuk, ki, kivel játszik a legjobb négyben. Fotó: Balogh Máté Eldőlt, hogy a Magyar Kupa elődöntőjének sorsolását 2017. november 27-én, hétfőn lesz. BENU Férfi Magyar Kupa, a negyeddöntő párosítása: Racionet-Honvéd-Szolnoki Dózsa Ferencváros-PQS Waterpolo-PannErgy-Miskolci VLC VasasPlaket-A-Híd-OSC-Újbuda Kaposvári VK-ZF-Eger Mint ismertes, az első mérkőzéseket november 25-én, a második mérkőzéseket november 26-án bonyolítják le.)
A negyeddöntő után, rögtön megtudhatjuk, ki, kivel játszik a legjobb négyben. Fotó: Balogh Máté Eldőlt, hogy a Magyar Kupa elődöntőjének sorsolását 2017. november 27-én, hétfőn lesz. BENU Férfi Magyar Kupa, a negyeddöntő párosítása: Racionet-Honvéd-Szolnoki Dózsa Ferencváros-PQS Waterpolo-PannErgy-Miskolci VLC VasasPlaket-A-Híd-OSC-Újbuda Kaposvári VK-ZF-Eger Mint ismertes, az első mérkőzéseket november 25-én, a második mérkőzéseket november 26-án bonyolítják le.)



Jövő héten U17-es válogatottunknak edzéseket vezényelnek, melyre kihirdették a keretet. Meghívottak: Korom Dániel, Prágay Botond, Tóta Gergő, Farkas Domonkos, Konarik Ákos, Vámosi Bertold, Aranyi Máté, Ekler Bendegúz, Vígvári Vendel, Szieben László, Schmölcz Norman, Bóbis Botond, Bihácsi Bence, Szabó Bence, Fodor Olivér, Sólyom Levente, Szeghalmi Zsombor, Szőke Benedek, Macsi Martin, Sári András, Pető Attila,