Férfi Ob I: slágermeccs jön

miskolc20170901Nagy meccet játszanak a hétvégén a férfi Ob I 5. fordulójában. Fotó: Balogh Máté Mindkét együttes már veszített pontokat a bajnokságban. A Miskolcot az előző körben a Tatabánya verte ( ez a meccs még óvás alatt van ) az OSC-t pedig a Honvéd tréfálta meg még az első körben. Nos, ez a két együttes fog […]

Read More

A pécsi tehetség megragadna a válogatottban

lajkomarton2017pecsKifejezetten doppingolt a keretedzésen töltött idő, és reméli, lesz még alkalma bizonyítani. Sokaknak ez volt az első edzésük a héten a magyar válogatottban, így Lajkó Mártonnak is. A fiatal tehtség így nyilatkozott tapasztalatairól.: Nagyon pozitív volt ez a pár nap, az első edzésen csak magunk voltunk, kedd délelőtt kicsit átmozgattunk, bemelegítettünk, passzolásokat és lövéseket gyakoroltunk, majd […]

Read More

Kovács István világbajnoki címmel búcsúzott az amatőr ökölvívástól (archív)

Pontosan húsz évvel ezelőtt, október 26-án Kovács Istvánnak a budapesti ökölvívó világbajnokság döntője volt az utolsó amatőr mérkőzése. Amikor már a Bundesligában bokszolt, nagy magyarságtudatától fűtve gyakran hangoztatta, hogy mindenképpen éremmel szeretne a hazai közönség előtt búcsúzni az amatőr pályafutásától. Álma valóra vált, megszerezte az aranyat a pehelysúlyú döntőben, ahol Falk Huste volt az ellenfele, […]
Read More

Egerben megkezdődött a junior OB

Egerben a Kemény Ferenc Sportcsarnokban a késő estébe nyúlóan megkezdődött az idei év junior magyar bajnoksága. Itt közöljük az első napi eredményeket és a csütörtöki párosítást. A versenyek második napján 14 órakor kezdődnek a küzdelmek. A párosítás itt olvasható. Az eredmények itt olvashatóak.
Read More

Bernáth Attila Antalya egyetlen magyar érmese

A törökországi Antalyában szerdán három versenyzőnk kísérelte meg, hogy beverekedje magát az ifjúsági Európa-bajnokság érmesei közé. A három fiú közül csak a debreceni Bernáth Attilának sikerült a cél elérése, minimum már bronzérmes. A négy közé kerülésért mérkőztek: 49 kg Bernáth Attila – Erik Tokhyan (örmény) 5-0 75 kg Daniil Teterev (orosz) – Cservenka Róbert 5-0 […]
Read More

Mányoki ismét nagy feladat előtt

manyoki_attila_01Mányoki Attila nemzetközi hírű magyar hosszútávúszó a következő napok egyikén vág neki idei második, összességében pedig hatodik csatorna-átúszásának: a cél ezúttal a Gibraltári-szoros leküzdése. (Fotó: manyokiattila.hu) A zalaegerszegi illetőségű sportember eredményes vállalkozás esetén karnyújtásnyira kerül ahhoz, hogy csatlakozzon a nagyon kevesekhez, akiknek sikerült teljesíteniük az Ocean’s Seven elnevezésű, hét tengeri-óceáni szoros átúszásából álló csúcsteljesítmény-sorozatot. Mányoki […]

Read More

Az Eger is hozta magát, és a győzelmet a BL-ben

egererdelyi2016A hevesi együttes Bukarestben győzött. Meglepetést Moszkvában és Hannoverben. Fotó: egrivizilabda.hu / archív Az Eger a második félidőben végleg eldöntötte a Hannover elleni meccset a Bl főtábla első fordulójában. A hevesi együttes Hosnyánszky Norbert négyesével gyűrte le a Steauát, mely csapatnak három gólt engedélyezett az Eger. Érdekesség, hogy sem a Jug Dubrovnik, sem a Brescia […]

Read More

Az OSC és a Szolnok is győzelemmel kezdte a BL-főtáblát

szolnok2017csapatAz újbudai együttes Belgrádból, a Tisza-partiak Sabdellből hozták el a három egységet. Megkezdődött vagy inkább foytatódik a Bajnokok Ligája. Ma immár a főtábla 1. fordulóját rendezték. Mint ismeretes, mindhárom magyar együttes idegenben kezdte meg a küzdelmeket. Az OSC Belgrádban ugrott vízbe. Petik Attila csapata a mérkőzés elején elhúzott, ám a fiata szerb csapat elsősorban Radanovics […]

Read More

Erdei Zsolt világbajnok (archív)

Napra pontosan húsz évvel ezelőtt a budapesti világbajnokságon Erdei Zsolt megszerezte a magyar ökölvívó sport második világbajnoki címét (az első Kovács Koko István nevéhez fűződik, 1991, 51 kg). Erdei Zsolt: Hú de régen is volt már ez, te jó ég! Akkor kezdődött el igazán a karrierem, bár 1992-ben már junior Európa-bajnoki címet szereztem, 1996-ban a […]
Read More

“Pozitív, amit kaptam”

Budapest, 2017. július 25.
Märcz Tamás szövetségi kapitány a férfi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Magyarország - Oroszország mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 25-én.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdMärcz Tamás pozitívan értékelte a keretedzésen látottakat. Véget ért a másfél napos edzőtábor a férfi válogatottunk számára, Märcz Tamás a térningek után így értékelt: „Pozitív volt, amit kaptam ettől a másfél naptól, három edzéstől. Ahogy korábban is említettem, igazi gyorstalpalót tartottunk. Gyorsan felmértük, hogy úszásképességben, labdatechnikai képességben mi az, amit tudnak ezek a játékosok edzésen, kinek milyen […]

Read More

Wanderers-vereség, Tigers továbbjutás

A Miskolc Steelers megőrizte veretlenségét, a Cowbells pedig behúzta utolsó meccsét az U19-es bajnokság alapszakaszának záró fordulójában. A 19 éven aluliak válogatottja Esztergomban edzőtáborozott vasárnaptól, így már szombaton eldőlt, hogy melyik csapat jut a magyar bajnokság rájátszásába. A Nyíregyháza Tigers …

Read more

Read More

Isten éltesse a 85 éves Sermer Györgyöt, a MÖSZ egykori elnökét

Sermer György 1937. október 25-én született Szegeden. “Budapesten, az Abonyi úti gimnázium tornatermében, a legendás Ádler Zsigmond és Kaltenecker József irányításával ismerkedett meg az ökölvívással. Elmondása szerint nem volt igazán tehetséges, inkább partnerként segítette az akkor másodosztályban szereplő csapata munkáját. A bunyó azonban egy életre megfertőzte. 1958-ban, a Népsportban megjelent felhívásra jelentkezett bírói tanfolyamra, végigjárta […]
Read More

Hárman a négy közé kerülésért az ifi Eb-n

Kedden egy magyar érdekeltségű meccsre került sor, de Egervárinak nem sikerült beverekednie magát a legjobb négy közé. 81 kg Andreyu Vadzim (fehérorosz) – Egervári Richárd 5-0 a négy közé kerülésért. A négy közé kerülésért, azaz az éremért mérkőzik három versenyzőnk szerdán: 49 kg Bernáth Attila – Erik Tokhyan (örmény) 75 kg Cservenka Róbert – Daniil […]
Read More

A Fair Play Bizottság diplomával ismerte el Harcsa Norbertet

A 28 éves Harcsa Norbert elkésett hetedik profi bokszmérkőzésének mérlegeléséről, ám nem a saját hibájából. A székesfehérvári gálára tartó sportoló ugyanis fülön csípett egy tolvajt, aki ellopta egy kisfiú mobiltelefonját. Harcsa éppen az autójába ült volna be, amikor a zokogó gyerekre lett figyelmes az utcán. Megtudta, hogy a fiú telefonját éppen akkor lopták el, és […]
Read More

A csavar-király is elhagyja a magyar válogatottat

Budapest, 2017. július 27.
A görög Konsztantinosz Murikisz és Hosnyánszky Norbert (j) a férfi vízilabdatorna elõdöntõjében játszott Görögország - Magyarország mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 27-én.
MTI Fotó: Czagány BalázsVarga Dénes után, ismét egy távozóról tudunk beszámolni. Egyre több minden derül ki a válogatott jövőjét illetően. Azt már lehetett tudni korábban, hoggy Varga Dénes a következő szezonban nem szerepel a csapatban és az is napvilágot látott, hogy Gerendás György is elhagyja a stábot. Most arról számolt be a szövetség oldala, hogy Hosnyánszky Norbert sem […]

Read More

Sikeresen vizsgázók listája 2017

I-es korcsoport
 
Dömötör Doren- Ice Flower (Pro Equus LK) Bujtor Roland
Gulyás Dominik – Ameko Shiherizada (Ameko LK) Bertók Viktor
Kisgergely Kata Csenge – Cicero (Diósgyőri Lovassport Egyesület) Hevesy Barnabás
Kiss Lizanna – Eliana (Mórahalmi LSE) Fodor Gábor, Petheő Ákos
Törő Csongor – Chacco (Krucsó LK) Krucsó Ferenc
Tóth Balázs – Casanova du Chateau (Krucsó LK) Krucsó Ferenc
Veilinger Olívia Dóra – Királyhágó (Akadémai LE) Göttler Vilmos
Zólyomi Emma – Rádiháza Csacsacsa (Classic Horse 1975) Sós Attila
 
II-es korcsoport
 
Janik Anna – Costa Brava (Colonado Lovasiskola) Janik Attila
Jármy Vince – JB Koronaőr (Némethy Bertalan Alapítvány) Krucsó Ferenc
Plavecz Szabrina – Aktus (Kentaur LSE) Zsidó Csaba, Kotroczó Róbert
Sólyom Bori Luca – Agropoint Contaro II (Viktor-i SE) ifj. Kövy András
Tóth Ninetta – Plankton (Horváth Lovassport Egyesület) Horváth Gábor
 
III-as korcsoport 
 
Reisz Panna – Excell SB (Castilia Kft.) Fűzér Gábor
 
 
kicsi
Read More

Bajnokok Ligája: vélemények, várakozás az első forduló előtt

Champions League logo bluetext 20132014Mindhárom magyar csapatunk idegenben kezd, a vezetőedzők így vélekednek az első forduló előtt…   Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője, a klub honlapján: Szerintem jobbak vagyunk, mint a Sabadell, de ezt a medencében kell bebizonyítani. És ez nem lesz egyszerű. Zalánki Gergő, a Szolnok balkezese: Azért elég jó csapatról beszélhetünk, hiszen a Barcelona- amely nemrég Bajnokok […]

Read More

Gerendás György elköszönt

gerendasgyorgy01Märcz Tamás változást eszközölt a válogatottnál… Fotó: Czagány Balázs Mint ismeretes, a válogatott megkezdte a munkát a vb után, melyről Märcz Tamás így nyilatkozott.:„Most sok olyan fiatal játékos van a keretben, akik akár rövid időn belül, vagy akár néhány év múlva, akár a felnőtt-válogatott szűkebb keretének tagjai lehetnek, hiszen megvan bennük az a potenciál. Most […]

Read More

Junior magyar bajnokság Egerben

Szerdától szombatig az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban rendezik meg a junior ökölvívó magyar bajnokságot. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség és az Egri Városi Sportiskola szervezésében a bajnokság keretében 150 versenyző lép a kötelek közé. Szerdán, csütörtökön és pénteken 14 órától kezdődnek a mérkőzések, szombaton 10 órától rendezik a döntőket, összesen 13 súlycsoportban hirdetnek magyar bajnokot. A […]
Read More