Tatabányán kezdődik az U17-es szezon
Először indítanak a bányászvárosiak a korosztályos bajnokságban csapatot. Ezen a hétvégén nemcsak a magyar válogatottra szegeződik nagy figyelem, hanem a 17 éven aluliakra is, hiszen szeptember 17-én kezdődik a számukra kiírt kupasorozat. Tatabányán a házigazda Mustangs-zal együtt 8 csapat küzdhet …

Két góllal jobb volt Spanyolország az elődöntőben, így a harmadik helyért játszhat U17-es csaptunk az Eb-n. Kétgólos vereséget szenvedett U17-es válogatottunk az Eb-n, miután 11-9-re kikapott a spanyoloktól, így a bronzéremért játszhat a csapat az Eb-n. A másik ágon 8-7-re győzott a montenegrói válogatott az oroszokkal szemben. U17-es Eb, elődöntő: Magyarország-Spanyolország 9-11 (3-5, 2-5, 3-1, […]
Hat góllal bizonyult jobbnak az újbudai gárda a spanyol Terrassa együttesénél. Ma délelőtt a Terrassa volt az OSC ellenfele a BL első fordulójának második mérkőzésén. A találkozón az első negyedben bekezdett a magyar együttes. 4-1-re is elhúzott. A plusz három gól a végére hatra változott. A legeredményesebb játékos, Erdélyi Balázs volt, a maga négy találatával. […]



Két tornát is rendeznek a hétvégén, de a Bajnokok Ligája selejtezőjéről és az U17-es Eb-ről sem szabad megfeledkezni. Tatabányán négy csapat részvételével, még Debrecenben is ugyanennyien csiszolhatják a csapatok a férfi O I előtt a tudásukat. A Bajnokok Ligájában az OSC révén vagyunk érdekeltek, az újbudaiak jó rajtot vettek, hiszen 19 góllal győztek a Portuense ellen. […]
Több tucat légiós játszhat a 2017/2018-as szezonban is Olaszországban. A Reccoban hét külföldi játszhat az idei szezonban, de ez a szám nyolcra is rúghat, Ivovics miatt – írja a waterpolopeople.com. Az őszi szezontól 37 külföldi pólózik majd a pontvadászatban. Ez a szám a tavalyi idényhez képest, kettővel kevesebb, de még tart az átigazolási időszak. Megjegyzendő, […]
Nem jelentett gondot az OSC számára a Portuense legyőzése a BL-ben. Tizenkilenc góllal győzött az OSC a portugál Portuense ellen. A csapat legeredményesebbje Seman, Ubovics és Erdélyi volt, akik négy gólt dobtak. Holnap jöhet a csoport legerősebb csapata, a Terrassa. A-csoport, szeptember 14., csütörtök: Portuense-OSC 3-22 (0-5, 0-4, 0-4, 3-9) Gólszerzők.: Zanatto, P. Sousa, ill. […]
Elégedetten nyilatkozott Horváth János az U17-es Eb megnyert negyeddöntője után, főleg, hogy élnek az Eb-álmok még mindig… Horváth János, a győztes negyeddöntő után: Emelem kalapom a csapat előtt, óriásit játszott a társaság! A tervünk az volt, hogy ellépünk, ők jöjjenek végig utánunk, legyen végre egy olyan meccsünk, amelyben a végjáték során nem kell fordítanunk. Eleinte mindez nem […]
Öt góllal jobbnak bizonyult a magyar válogatott a görögnél az U17-es Eb negyeddöntőjében. A tegnapi nyolcaddöntős grúz-siker után, ma jóval nehezebb feladat előtt állt Horváth János együttese, hiszen Görögország volt az ellenfél. Az első negyedben Alamanos szerzett egy akciógólt, de Baksa a hajrában egyenlített, 1-1. A második etapban is az utolsó másodpercekben rezdültek a hálók, […]
Tizenöt játékossal vág neki a Szentes a férfi Ob I-nek, mely csapat néhány helyen kicserélődött az előző idényhez képest. Mint beszámoltunk róla, négyen érkeztek – Nagy Márton, Pellei Frank, Meixner Marcell ( kapus) Palotás Gergely – a Kurca-parti együtteshez. Most pedig “gif” segítségével ismerhetjük meg a csapat tagjait, hiszen a klub hivatalos oldalán, így ismertette a […]

Novemberben indul a válogatottak számára a LEN által kiírt új sorozat. Most az európai úszószövetség véglegesítette a dátumokat is. Biztossá vált minden az új sorozattal kapcsolatban Az első körben tizenkét együttes küzd egymással. Az első selejtezőkör november közepén lesz a férfiaknél, még a nőknél egy héttel később, míg a második februárban. Áprilisban, és március végén […]
Grúzia nem jelentett gondot válogatottunknak az U17-es Eb-n. Tizennégy gólos sikert arattunk Grúzia ellen az U17-es Eb-n. A legeredményesebb játékosaink Baksa és Dala volt, öt-öt góllal. A siker azt is jelenti, hogy ott vagyunk a legjobb nyolc között a máltai kontinenstornán, ahol Görögország lesz az ellenfél, holnap 12-től. U17-es Európa-bajnokság, nyolcaddöntő: Magyarország-Grúzia 21-7 (3-2, 5-1, […]

Ünnepélyes keretek között mutatta be a Debrecen megújult csapatát. Öten távoztak és helyükre öt minőségi pólós érkezett a 2017/2018-as szezonra. Fotó: dvse.hu / facebook Július végén Debrecen vízilabdacsapata Komlósi Péter és másodedzője, Fehér László vezérletével megkezdte a felkészülést a nyolcadik élvonalbeli idényére, a 2017/2018-as küzdelemsorozatra. A hajdúságiaktól távozott Kuncz Tamás, Müller Máté, Tóth Péter valamint […]