Változás állhat be a délszláv bajnokságban

Vaterpolo-Zvezda mojacrvenazvezda

Hosszú idő után lehet ismét változás a Regionális Ligában. A hétvégén kezdődő pontvadászat az elmúlt évekhez képest megerősödhetett a nyáron…Vaterpolo-Zvezda mojacrvenazvezda

Sokszor írtunk már a két szerb együttes, a Partizán Belgrád és a Crvena Zvezda financiális gondjairól vagy éppen az elmúlt szezonban láthattuk a Rijeka gyengélkedését. Említhetnénk még az európai kupákat, melyekben nem éppen vitézkedtek a csapatok. Nos, ez az idei szezonban ez megváltozhat.

Korábban írtunk róla, hogy a Partizán Belgrád ismét fiatal csapattal vág neki a 2017/2018-as szezonnak mellé pedig a Zvezda is felnőhet. A másik belgrádi együttes Magyarországról és riválisától csábított el játékosokat. Az első megmérettetés pedig jól sikerült, hiszen a szerb kapitánnyal, Dejan Szaviccsal a kispadon ott vannak a Bajnokok Ligja pótselejtezőjében.

A délszláv bajnokságban szereplő montenegrói együttes, a Jadran Herceg Novi, bár nem erősödött, de azok a fiatalok, akik a csapatban szerepeltek egy évvel rutinosabbak lettek. A horvátoknál a Zágráb Radu megszerzésével még többre lehet képes. A Rijeka pedig a tavalyi idény gyengélkedése után, ismét magára találhat, a Jug Dubrovnikot pedig könnyen lehet, hogy a Bajnokok Ligája legjobb csapatai között fogjuk üdvözölni.

A Regionális Liga, mely bajnokság Szerbia, Horvátország, Montenegró és  Szlovénia legjobbjait foglalja magában tizennyolc csapatos bajnokságot bonyolít le.

Az első csoportban (A1) vaalak a nagyágyúk, a Crvena Zvezda kivételével, még a másodikban a feljutásra ácsingozó (A2) együttesek.

A bajnokság szombaton kezdődik.

Íme, az 1. forduló programja:

regionalisliga01

 

regionalisliga02

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS