Férfi Ob I: Így folytatódik a felsőház
Szombaton a Szolnok nagy csatában legyőzte az OSC-t, így már a döntő párosítása is kialakult. Íme, így folytatódik a küzdelem a felsőházban. Megvan, mely csapatok, melyik helyekért csatázhatnak a felsőházban. A legjobb négy között a tavalyihoz hasonló párosításokat láthatunk, hiszen az előző idényben is az Eger a Szolnokkal játszhatott a bajnoki címért, míg az OSC […]

A debreceni országos bajnokság szombati befejeztével Sós Csaba szövetségi kapitány – az edzőbizottság, majd a szövetség elnökségének jóváhagyásával – szombat este kihirdette a válogatott csapatot, amely a júliusi, budapesti világbajnokságon indul. A vb történetében először minden számban lesz magyar induló. A korábban kihirdetett válogatási elveknek megfelelően az ob végéig kvalifikációt szerzett versenyzők mostantól kezdve védettséget […]
Zsúfolt programmal, tizenkét döntővel ért véget az úszók Debrecenben rendezett országos bajnoksága szombaton, amely a Gyurta fivéreknek egy-egy, Hosszú Katinkának két aranyérmet hozott. A háromszoros olimpiai bajnok, s az ob befejező napján is minden egyéni döntőben érdekelt Hosszú nagy csatában nyert 200 méter gyorson: az este első fináléjában 57 századdal volt fürgébb, mint rendkívül tehetséges […]


Mányoki Attila, a nemzetközi hírű magyar hosszútávúszó sikerrel küzdötte le az újabb óceáni akadályt: ezúttal az új-zélandi Cook-szorost úszta át. Az Ocean’s Seven elnevezésű sorozat ötödik állomásán a szervezők tájékoztatása szerint öt perc híján hét óra alatt ért célba. A világ egyik legveszélyesebb tengerszorosának a zalaegerszegi illetőségű sportember hetek óta tartó várakozás után vághatott neki, […]
Nagy csatára kényszerített az OSC a Szolnokot a bajnoki elődöntő utolsó meccsét. Az újbudai gárda még egy góllal ment a negyedik negyed kezdetén, de végül a Szolnok örülhetett. A meccs előtt az volt a kérdés, a Szolnok vagy az OSC lesz az Eger elllenfele a fináléban? Az első negyedben Salamon majd Brguljan révén megadta a […]
Különleges meccshez érkezett az olasz együttes. Ha győz, ismét beírhatja magát a történelemkönyvekbe. Hetvenharmadszor nyerhet a Pro Recco az olasz bajnokságban. Ha szombaton nyer, a Quinto ellen a pontvadászat 23. körében, úgy megdöntheti a Ravenna női röplabdásainak ’85-től ’87-ig tartó időszakát, amikor 72 meccsen nem találtak ők sem legyőzőre. Nemcsak emiatt lesz egyedülálló a mai […]
Országos csúcsot is hozott a Debrecenben zajló úszó országos bajnokság pénteki napja: a délutáni döntőben Németh Nándor 100 méter gyorson diadalmaskodott 48.64 másodperccel. A régi rekordot az ezúttal bronzérmes Kozma Dominik tartotta 2014 óta 48.76 másodperccel. A 17 éves egri úszó ezzel a vb-csapatba került, pedig saját bevallása szerint a junior Eb-re és vb-re készült […]
A döntő második meccsét is megnyerte Áts Bertalan együttese a BVSC ellen. A lilák így karnyújtásnyira kerültek a címvédéstől. A döntő első meccsén 8-5-re diadalmaskodott az UVSE, most itt volt a visszavágásra a BVSC előtt a lehetőség, ráadásul hazai pályán. Az első negyedben bekezdett a vendég gárda. Keszthelyi majd Csabai góljával már 2-0-ra vezettek, a […]
Talán az egyik legesélyesebb csapat a Szombathely arra, hogy a következő szezonban a férfi Ob I-ben láthassuk. Hétvégén a vasi együttesnek is megkezdődik a rájátszás a második vonalban, ahol nagy lépést tehetnek kitűzött céljuk felé. A vezetőedző is kíváncsi a bemutatkozásra. Hosszú szünet után folytatódik a bajnokság, magam is kíváncsiam várom, milyen formában leszünk […]
Szombaton a címvédő az OSC-vel csap össze, ahol a döntő a tét, de még egy meccset is rendeznek a rájátszásban. Nem kis összecsapást rendeznek szombaton. A Szolnok és az OSC 6-6-ról folytatja az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharcot a férfi Ob I ellődöntőjében. Mondani sem kell, nagy találkozó lesz. A másik meccsen a Tatabánya […]
Jövő kedden a Kőér utca lesz a ’99-es válogatottunk következő állomása. Az elmúlt kerthez képest vannak változások a meghívottak között. A három kapus maradt, még a mezőnyjátékosok közül többen most nem kaptak lehetőséget, ellenben Goschi Ádám, Kórozs Benjamin ott van a 16-os kertben. A csapat április 24-én kedden találkozik a Kőérben és két edzésük is […]
Cseh László három aranyérmet nyert csütörtökön az úszók debreceni országos bajnokságának második napján. Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ és Európa-bajnok versenyző 50 méter pillangón, majd – alig tíz perc elteltével – 200 méter vegyesen, végül az egriek 4×100 méteres gyorsváltójával győzött. Vegyesen világbajnoki A szintet úszott a másodikként célba érő Telegdy Ádám, de a […]
Új szerepkörben mutatkozik be világbajnok vízilabdázónk. Szivós Mártont nem kell bemutatni senkinek. Világbajnok vízilabdázónk, azonban új szerepkörben láthatjuk most, hiszen egy kerti eszközt reklámoz. „Akár a világbajnoki döntőről, akár a soron következő, hétvégi kertápolásról van szó, minden könnyednek, erőteljesnek és magától értetődőnek tűnő mozdulat mögött sok-sok év munkája, tapasztalata és hozzáértése rejlik” – mondja az […]
Szurkolói buszt indít a bányász a szombati meccsre. Mint ismeretes, a Tatabánya ötméteresekkel győzte le a Szentest a rájátszás első fordulójában, így 6-3-ra alakítva az egyik fél hetedik pontjáig tartó küzdelmet. Szombaton, akár egy győzelemmel túljuthatnak a Kurca-partiakon és akkor a 13. helyért játszhatnának. A meccsre szurkolói buszt indít a klub, áll facebook oldalunkon: Emlékeztető […]