Német kupa: Győzött a Waspo, a Spandau bronzérmes

Kupagyőztes a Waspo 98 Hannover csapataDrámai csatában győzött a hétvégén Düsseldorfban megrendezett német kupán a Wapo ’98 Hannover csapata. A hannoveri a gárda a döntőben az ASC Duisburgot 10-9-re legyőzve vetett véget egy 14 éven át tartó szériának, az alsó-szászországi csapat ugyanis eddig kétszer nyert kupát, az elsőt 1998-ban, majd 2003-ban Esslingenben. Az ASC Duisburg 2013-as kupagyőzelme óta először jutott […]

Read More

A 12. forduló játékosa: Varga Dániel

vargadaniftc2017013101A Honvéd elleni mérkőzésen öt gólt szerzett. Remek teljesítményével hátán vitte csapatát, és vezette győzelemre a Fradit. Ebben a körben volt a leggólerősebb játékos Varga Dani a szezonban. Nyolc lövéséből, öt góllal zárult, mi őt láttuk a “forduló játékosának”. A Fradi pedig 11-6-ra győzött hazai pályán a Honvéd ellen, így 29 pontjával stabilan a második helyen […]

Read More

Egedi Gábor: megtaláltam a számításaim – interjú

egedigabor03Megfordult Németországban, de játszott Franciaországban is Egedi Gábor, aki mostmár hat éve légióskodik Spanyolországban. A pólózás mellett elkezdett edzősködni is, ahol szép sikerek érik, emellett pedig a barcelonai nemzetközi vízilabda akadémián dolgozik. – Sok külföldi klubban játszottál, megfordultál Németországban, Franciaországban, de Spanyolországban játszol már évek óta. Milyen a légiós élet? Egedi Gábor: Igen, elég korán […]

Read More

Ötgólos OSC-siker a Vasas ellen

2016osc090101Az újbudaiak öt góllal nyertek a férfi Ob I., 12. fordulójának zárómeccsén a Vasas ellen.  TV-s meccsel zárult a 12. forduló, az OSC-Vasas mérkőzéssel. A találkozó elején a küzdés dominált. Az első gólig majdnem a hajráig kellett várni, ekkor Bátori akciózott egyet. Az OSC négyig meg sem állt az első negyedben, a vendégek egyig jutottak, […]

Read More

Ötgólos OSC-siker a Vasas ellen – Galéria

2016osc090101Az újbudaiak öt góllal nyertek a férfi Ob I., 12. fordulójának zárómeccsén a Vasas ellen.  TV-s meccsel zárult a 12. forduló, az OSC-Vasas mérkőzéssel. – (Képgalériánk megtekintése a mérkőzésről) A találkozó elején a küzdés dominált. Az első gólig majdnem a hajráig kellett várni, ekkor Bátori akciózott egyet. Az OSC négyig meg sem állt az első negyedben, […]

Read More

Az UVSE hétvégéje volt ez!

UVSE2017012801Nagyszerű hétvégét zárt az UVSE. Két utánpótlás kupát is behúzott az egyesület, valamint a felnőtt női illetve férfi csapatai is remekeltek szombaton. Ennél jobban aligha sikerülhetett volna az UVSE számára a hétvége, hiszen négy fronton is helyt állt a klub. Szombaton a Vízvári Serdülő Kupát hódította el a korosztályos csapat. Délután pedig Keszthelyiék nyertek rangadót […]

Read More

A Barceloneta ismét megnyerte Spanyol Kupát

barcelonetaspanyolkupa201701Tizenharmadik alkalommal hódította el a Barceloneta a Spanyol Kupát. A döntőben a Sabedellt verte a csapat. Nem született meglepetés a Spanyol Kupa fináléjában. A Barceloneta öt góllal múlta felül – a bajnokságban is – riváliást, a Sabadellt. A mérkőzés a negyedik negyedre eldőlt, mikor már 8-3-ra ment a címvédő, a vége 10-5 lett, így a […]

Read More

A Barceloneta ismét megnyerte a Spanyol Kupát

barcelonetaspanyolkupa201701Tizenharmadik alkalommal hódította el a Barceloneta a Spanyol Kupát. A döntőben a Sabedellt verte a csapat. Nem született meglepetés a Spanyol Kupa fináléjában. A Barceloneta öt góllal múlta felül – a bajnokságban is – riváliást, a Sabadellt. A mérkőzés a negyedik negyedre eldőlt, mikor már 8-3-ra ment a címvédő, a vége 10-5 lett, így a […]

Read More

Vatanabe 2:07 perc alá vitte a 200 méteres férfi mellúszás világcsúcsát

uszasVatanabe Ippej megdöntötte a férfi 200 méteres mellúszás világcsúcsát, elsőként törve át a 2:07 perces határt. A 19 éves japán egy hazai normálmedencés versenyen, Tokióban ért célba 2:06.67 perc alatt, 34 századmásodpercet javítva az előző rekordon, amelyet honfitársa, Jamagucsi Akihiro tartott 2:07.01-gyel 2012 óta. A szám világcsúcsainak örökranglistáján a két japán mögött az amerikai Josh […]

Read More

Hosszú három, Cseh egy számot nyert Luxemburgban

hosszu_01Hosszú Katinka három, Cseh László egy aranyérmet szerzett a luxembourgi nemzetközi rövidpályás úszóverseny második napján. Hosszú a 25 méteres medencében zajló háromnapos viadal szombati – tíz résztvevős – döntői közül nem kevesebb, mint kilencben volt érdekelt, és háromban bizonyult a leggyorsabbnak. Nyert 200 méter gyorson (1:57.75 p), 100 méter háton (1:00.90) és 200 méter vegyesen […]

Read More

Talent Program edzőtàbor az Airventben

2017.januàr 27-29-e között került megrendezèsre a Talent Program díjugratò I-es korcsoportjànak màsodik edzôtàbora.

talent p

Az edzôtàbornak a kecskemèti Airvent Lovasklub adott otthont.A kellemetlen hideget a lovarda kivèteles gondoskodàsa kompenzàlta: a gyerekeket nèvreszóló Talent-bögre vàrta, egèsz nap meleg tea ès gyümölcs àllt a gyerekek ès a vendègek rendelkezèsère, a lelàtòra hôsugàrzòt ès polàr takaròkat kèszített be a vendèglàtònk, az edzôtàbor idejère egèsz nap üzemelt a versenyekrôl jòl ismert büfè meleg ètel kínàlattal.

bogre

A gyerekeknek sûrû hàrom napos programjuk volt: Stròbl Dorottya vezetèsèvel idomítò ès ugró edzèseken lovagoltak, àllatorvosi elôadàson, interaktív sportpszichològiai ès pàlyaèpítôi gyakorlati foglalkozàson vettek részt.

talentkecsk

Kép és szöveg: Dorogi Fernanda

Talent Program Koordinátor

Read More

Női Ob I: az UVSE továbbra is menetel

uvse2016110101Nagy meccset, rangadót húztak be Keszthelyiék.  Hazai pályán győzött az UVSE a rivális Dunaújváros ellen, így Keszthelyiék előnye már öt pont a tabellán. A mérkőzés elején bekezdtek a hazaiak 6-2-re hozták az első etapot, így hiába a további szoros negyedek, nem sikerült közelebb kerülnie a Dunaújvárosnak ellenfeléhez. Ami a további eredményeket illeti, a BVSC hengerelt […]

Read More

A Szolnok kiütötte a Debrecent

Szolnok-Recco201602Simán, KO-val győzött a Szolnok hazai pályán a cívisvárosiak ellen. Nem tudott a Debrecen csodát tenni a Szolnok otthonában. A Tisza-partiak könnyedén győztek, Varga Dénes ötöt, Younger négyet vágott, kettejük vezérletével pedig 19-4-re győzött a Szolnok. Mint megírtuk, ebben a fordulóban a Szeged és a BVSC is begyűjtötte a három egységet. A 12. forduló holnap […]

Read More

Férfi Ob I: Megizzadt, de győzött a BVSC

bvsceurokupa201601A BVSC a Tatabánya vendégeként tudott nyerni, míg a KSI-nek továbbra is várnia kell első győzelmére.  A KSI jól tartotta magát a Szeged ellen a 12. forduló nyitányán, azonban Manhercz Krisztián vezérletével, aki ötször volt eredményes, végül a Tisza-partiak győztek. A Tatabánya otthon szorongatta meg a BVSC-t. A bányászban Szabó Botond öt góljai is kevésnek […]

Read More

Vizes vb: módosították a kalapokat

Budapest2017sorolasMagyarország maradt a 2. számú kalapban, de némi módosítást hajtott végre a FINA a kiemléseknél. Mint arról beszámoltunk, néhány nappal ezelőtt a FINA elkészítette a 2017-es vb sorolásának menetrendjét és az egyes kalapokat. Most azonban módosított rajta a nemzetközi szövetség, így a görögök kerültek a kettes (eretetileg a négyes kalapban voltak), a spanyolok a hármas […]

Read More

Ismét Nemzetközi Kupában a Cowbells

A Budapest Cowbells idén is nekivág a CEFL küzdelmeinek. Ellenfeleik a Keleti csoportban ezúttal is Szerbia elit csapatai. Nyugati csoport: Triangle Razorbacks (Dánia), Wroclaw Panthers (Lengyelország), Swarco Raiders (Ausztria) Keleti csoport: Vukovi Beograd (Szerbia), Kragujevac Wild Boars (Szerbia), Budapest Cowbells …

Read more

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.