Közös nyilatkozatban tisztázták a nézeteltérést

vizilabdaaltalonos201702

Háromszoros olimpiai bajnokunk és az Ellenőri Bizottság elnöke megbeszélte a Honvéd-Kaposvár meccsen történteket és egy közös nyilatkozatban borítottak fátylat a múltra. 

vizilabdaaltalonos201703

Molnár Péter az Ellenőri Bizottság elnöke így nyilatkozott: „Szécsi Zoltán vasárnap keresett meg azzal a kéréssel, hogy beszéljük át az esetet. Dr. Molnár Tamás – az MVLSZ alelnöke – mindkettőnknek elküldte a kivágott és “letisztított” hangfelvételt, amin azt lehet hallani, hogy “Fejezd be, mert mindjárt kimész innen az uszodából!”, azaz mindketten meg tudjuk erősíteni a felvétel alapján, hogy a “p…ba” szó nem hangzott el. Zoli megígérte, hogy személyesen is elnézést fog kérni Novotta Sándortól. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a tények mellett sem, hogy Szécsi Zolinak igaza volt abban, hogy a pálya nem megfelelően lett felállítva, hiszen a visszatérési terület nem a cserepad előtt volt. A hibát csak az első negyed végén orvosolták. A történtek okán VB eljárást kezdeményezett a játékvezetőkkel és az ellenőrrel szemben az érintett bizottságoknál. Fontos megjegyezni, hogy ezen a mérkőzésen Zoli játékos-edzőként szerepelt és az esetnél a vízben tartózkodott, így még akkor sem reklamálhat, ha igaza van, mert ennek cserés kiállítás a büntetése. Ebben az esetben a kaposvári csapat kapus és edző nélkül maradt volna, épp ezt próbálta elkerülni Novotta Sándor ellenőr az elhangzott mondattal. Valóban egy kicsit indulatos volt, ezt Sanyi bácsi is elismerte, de nem volt trágár, sértő és főleg nem volt tiszteletlen. Az esettel kapcsolatban mind Szécsi Zoltán, mind Novotta Sándor elismerte a hibáját és a felelősségét, de fontosnak tartjuk, hogy a felek békét kössenek, hiszen ez nem csak az érintett felek, hanem a magyar vízilabda érdeke is. Az Ellenőri Bizottság részéről eljárást folytatunk Novotta Sándorral szemben a szabálytalan pálya miatt, illetve kötelességem fegyelmi eljárást indítani Szécsi Zoltánnal szemben a médiában tett nyilatkozatok okán. A szabályok mindenkire vonatkoznak, így ezek az eljárások elkerülhetetlenek, ugyanakkor jelezni fogom Dr. Deák Péter úrnak – a Fegyelmi Bizottság Elnökének –, hogy Szécsi Zoltán nagyon korrekt módon magától keresett meg minket és nem azzal a céllal, hogy elkerülje a büntetést, hanem azért, hogy ismét béke legyen az uszodában.”

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS