Címke: SportHírek
Keleti rangadóval nyit a szezon
Úszás: hat kínai úszó doppingolt, jelentés a WADA felé
Hat kínai úszó akadt fenn a doppingvizsgálatokon tavaly augusztus vége óta és a Kínai Doppingellenes Ügynökség szerint – szemben a The Times brit lap beszámolójával – minden esetet jelentettek a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA). A kínai ügynökség igazgató-helyettese, Csao Csien elmondta: augusztus végén és szeptember elején három úszó szervezetében mutattak ki klenbuterolt, büntetésüket pedig hamarosan […]
Vizes vb 2017 – Önkénteseket várnak az egészségügyi csapatba
Csaknem 200 önkéntest vár a Semmelweis Egyetem (SE) a jövő évi, budapesti vizes világbajnokság egészségügyi csapatába. Merkely Béla, a SE klinikai rektorhelyettese az egyetem honlapján elmondta, hogy összesen 600 tagja lesz az egészségügyi csapatnak, amelynek összetétele az idei év végéig kialakul. A Budapesten és Balatonfüreden rendezendő sportesemény-sorozat orvosi hátterét biztosító stáb vezetője hozzátette: mind a […]
Manhercz Krisztián: Nincs bérelt helyem
Még mindig piszkosul fiatal, de egyre többször tűnik fel a válogatott keretében Manhercz Krisztián. A 19 éves játékos már a januári Eb-t is megjárta a csapattal, most pedig a trieszti szűk keretbe kerülésért küzd… A trieszti olimpiai kvalifikációs tornára egy felkészülési etapot teljesített a Benedek-csapat, hiszen már túl van a német túrán, ami jól sikerült.: […]
Parázs meccsen ismét egy döntetlen
Nem bírnak egymással a felek Goudában, most az olasz és a holland válogatott remizett. Bajban a spanyolok, mely csapat megint kikapott. Egyre izgalmasabb kezd lenni az olimpiai kvalifikációs torna. A holland válogatott begyűjtötte második döntetlenjét, most az olasz ellen. Könnyen lehet, hogy a negyeddöntőben a tulipánosok a spanyolokkal találkoznak. Az ibériaiak a görögök után az […]
Visszatértek, és zúzni jöttek!
Férfi Ob I: Ismét lecsapott a Miskolc szerb különítménye
Izgalmas mérkőzést rendeztek az alsóház rangadóján. A Debrecen-Miskolc mérkőzésen az utolsó másodpercek döntöttek… Egy mérkőzéssel adós volt a férfi Ob I alsóháza, méghozzá a Debrecen – Miskolc találkozóval. Pikáns összecsapásnak ígérkezett, hiszen a tabella első helyezettje fogadta a másodikat. A mérkőzés első félideje elég hektikusan alakult. A vendégektől Marco Petkovics nyitotta a gólok sorát, ám ezek […]
Tanulni jöttek, nem lesz nyomás rajtuk
Oroszország: szisztematikusan doppingoltak az úszók – sajtóhír
Az orosz úszók éveken keresztül szisztematikusan doppingoltak – állítja a The Times. A brit napilap szerint Szergej Portugalov, az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) novemberben eltiltott korábbi főorvosa kapcsolatban állt az úszókkal is. A The Times – amely a doppingbotrány kulcsszereplőjének nevezi Portugalovot – hangsúlyozta, az elmúlt három évben tucatnyi orosz úszó akadt fenn a doppingvizsgálaton, […]
Belgrádban varázsoltak a szerbek
Folytatta útját a szerb válogatott. Újvidék után Belgrád volt a következő állomása Savicséknak, ahol ismét gólzáport rendeztek. A szerbek az olimpiai kvalifikációs torna előtt körbe utazzák Szerbiát és gálamérkőzéseket játszanak. Az első állomás Újvidék volt, míg most Belgrádban tették tiszteletüket. A fehérek és a kékek csatáját ezúttal utóbbi együttes nyerte, így a Vujasinovics – Savics […]
Férfi Ob I: kapaszkodik a Pécs
A Pécs ellenállhatatlan volt a Tatabánya ellen a mérkőzés első negyedében. Győzelmével a mecsekaljai gárda tovább kapaszkodik. A középszakasz 3. fordulójából pótolták a Pécs-Tatabánya mérkőzést. Érdekesség, hogy az újonc vendégek még nem veszítettek találkozót a bajnokság második szakaszában. Zantleitner Tamás együttese három döntetlennel állt a tabella utolsó előtti helyén. A mérkőzés már az első negyedben […]
A mentális felkészítés után újra toppon
Siker és csillogás
Hatalmas sikert aratott az idei Orka Szinkronúszó Kupa, melyen a hazai klubok mellett tíz ország versenyzői szálltak vízbe a Csitáry G. Emil Uszodában. A fehérvári lányok remekül szerepeltek, kombinációs kűrben a kisebbek aranyérmesek lettek, míg a juniorok a harmadik helyen zártak. Minden igényt kielégítő versenyt rendezett a fehérvári szinkronúszó klub, az Orka Kupa zökkenőmentes lebonyolításában […]
Világkupa döntő 2016
Húsvétkor rendezik a harmincnyolcadik díjugrató és díjlovagló Világkupa döntőt, ugyanúgy, mint 1979-ben az elsőt, most is Göteborgban, a tizenegyezer néző befogadására alkalmas, Scandinavium aréna lesz a verseny helyszíne. Eddig négy lovas, Hugo Simon, Meredith Michaels-Beerbaum, Rodrigo Pessoa és a most is starthoz álló Marcus Ehning tudott háromszor győzni, kérdés, hogy a német stíluskirálynak meglesz-e a negyedik sikere. Eddig három magyar díjugrató lovasnak sikerült kvalifikálódni. Varró József Királymező sérülése miatt nem tudott starthoz állni, Rezgő Zoltán az Egyesült Államokbeli Del Marban Pókerrel, 2002-ben Túri József Lipcsében Superville nyergében versenyzett a fedettpályás szezon legnagyobb nemzetközi díjugrató versenyén. Ez most első magyar hölgyként, Hugyecz Mariannak sikerült. A díjlovas Világkupa döntőn Ács Róbert Weinzauberrel és Dallos Gyula Aktionnal képviselte hazánkat számos alkalommal eredményesen. Harmincnyolc lovas, 18 országból fog starthoz állni az 1,3 millió Euró összdíjazású versenyen, ahol Nagypénteken 18.15-kor a vadászugratással fognak kezdeni, míg szombaton 18.00-kor egy 155 cm-es összevetéses versenyszámmal folytatódik a program. Húsvét hétfőn 13.00 órakor harminc lovas kvalifikálódik a döntő döntőjébe, a kétfordulós 160 cm-es versenyszámba. A második fordulóban már csak a húsz legjobb páros állhat starthoz, ahol kiderül, ki nyeri a díjugratók Világkupa döntőjét.

Sok sikert kívánunk Hugyecz Mariannak és Chacco-Boynak!

http://www.gothenburghorseshow.com/in-english/
A versenyt élőben a FEI Tv-n, 03.29-én (kedd) 11.30-kor pedig az Eurosport műsorán láthatunk összefoglalót.
Hollandia nem bírt az oroszokkal
Az olimpiai kvalifikációs torna második napján az oroszok kisebb meglepetésre pontot raboltak a házigazda hollandoktól. Minden napra jut egy igen kemény mérkőzés Goudában, ma az orosz és a holland válogatott csatája volt ez. A házigazdák rosszul kezdték a találkozót, kétgólos hátrányt szedtek össze, de ezt nagyszünetig ledolgozták. A második félidő is hektikus volt. Nijhuis vezérletével […]
Elképesztő videó – Így készül Phelps az olimpiára
Michael Phelps kőkeményen végzi felkészülését Rióra. A 30 éves 18-szoros olimpiai bajnok hatásvadász videóval jelentkezett.
A célkeresztben Trieszt – Férfiválogatottunk hamarosan ráfordul a hajrára
Kizárólag a jövő vasárnap kezdődő trieszti olimpiai kvalifikációs tornára koncentrál a Benedek-csapat. A német túra után, már itthon készül a spanyolokkal válogatottunk. Férfiválogatottunk szövetségi kapitánya a felkészülésről: “Három nap alatt három mérkőzést tudtunk játszani a németországi edzőtáborban, ami nagyon jól sikerült. – tekintett vissza Benedek Tibor, majd hozzátette – A csapat taktikailag ott tart ahol […]
A szerbek gáláztak!
Még mi az olimpiai kvalifikációs tornára készülünk, a szerbek zsebükben az riói repülőjeggyel beutazzák Szerbiát és gálameccseket játszanak. Az első nem is sikerült rosszul, sőt… Elindult a “Tour of Champions“. A szerb válogatott első állomása Újvidék volt, ahol 600 néző előtt gálameccset játszott. A csapatot kettéosztotta Savics mester, így a másik oldalon Vujasinovics dirigált. A mérkőzés […]




























