Címke: SportHírek
V4 Kerékpárverseny I 2016.04.23 I Útvonal prezentáció
V4 Kerékpárverseny a BrngaSport versenynaptárában >> Útvonal prezentáció:
Férfi Ob I: Nagy meccset halasztottak el
Egy meccsel kevesebbet fognak játszani a férfi Ob I alsóházában a hétvégén. A négy helyett, három mérkőzést fognak szombaton megrendezik az alsóházban, hiszen a Pécs-Tatabánya összecsapás a vendégek kérésére elmarad. Az alsóházban szinte minden meccs létfontosságú, ilyen lett volna a két csapat találkozója is, hiszen egy győzelemmel akár az újonc egy pontra is feljöhetett volna […]
Jön a tizenötödik Fedettpályás Döntő
A Nemzeti Lovarda felújításának előkészítő szakasza a célegyenesbe került, így szombattól keddig talán utoljára lovagolnak az ország legjobb díjugratói a jelen formájú harminc éves fedett csarnokban. A három és fél millió forint összdíjazású versenyen nyolc döntőben hirdetnek győztest. Az amatőröknél állt össze a legnépesebb startlista, de érdekesség, hogy a gyermek, ifjúsági és a fiatal lovasoknál alig olvasható fiú az indulók között. A felnőtt kategóriában nyolc korábbi aranyérmes startol és az erős mezőny színvonalas versenyt ígér. A másfél évtizedes születésnapját ünneplő Fedettpályás Döntő vasárnap esti közös vacsoráján emlékezünk meg a hatvan éve született Túri Józsefről, majd rövidfilmet láthatunk a korábbi döntőkről.Hétfő délután a lovak, Nemzeti Ünnepünkön pedig a lovasok fináléi kerülnek lebonyolításra.

Mindenkit szeretettel várnak a Tattersallban , vagy a RiderLine Online Tv képernyője előtt!
Indul az egyetemi pólóbajnokság!
Hétvégén immár negyedszer fog elrajtolni az egyetemi pólóbajnokság. Az idén nyolc csapat részvételével, egészen júliusig tart majd a küzdelem. Minden eddiginél hosszabb lesz majd az egyetemi pólóbajnokság. A hétvégén az első fordulóra kerül sor a pesterzsébeti uszodában, majd ezt követi március 27-én és április 16-án egy-egy kör. A negyeddöntőt egy nappal később bonyolítják le, míg […]
Visszatért a Recco ásza!
Góllal tért vissza az olasz sztárklub fontos láncszeme. Alexandar Ivovics még az Eb döntőjében szenvedett ujjtörétst. A montenegrói válogatott kiválósága még a szerbek elleni belgrádi finálé után vonult kényszerpihenőre. Az egész februárt ki kellett hagynia, mígnem most eljött az idő, hogy ismét medencébe ugorjon. Az Ortigia ellen az olasz bajnokság 20. fordulójában egy góllal tért […]
Kiss Gergely: Még egy szezon beleférhet
Kiss Gergely nem tartja számon, hány Ob I-es meccsnél jár, aki az ötszázadik bajnoki után még egy szezont játszana a Honvédban. A Digi Sporrt Reggeli Startjának vendége volt Kiss Gergely, aki ötszázadik bajnokiját játszotta a férfi Ob I-ben. Ha idevesszük a nemzetközi, válogatott és a külföldi klubokban eltöltött meccsek számát is ez a szám felkúszik ezerre. “Nem […]
Női válogatott: jön a Thetisz Kupa – Íme, a csapat
Bíró Attila keretet hirdetett a hétvégi Thetisz Kupára. A női szövetségi kapitány mindenkinek lehetőséget kíván adni, így vannak változások az Eb csapathoz képest… Erős torna előtt női válogatottunk. A Thetisz Kupán az Eb első hat csapatából négy ott lesz. Bíró Attila lányai az olaszokkal, az oroszokkal, a franciákkal, és a görögökkel fog megküzdeni. Ráadásul két […]
Benedek csapatot hirdetett – Íme, a trieszti bő keret
A férfiválogatott szövetségi kapitánya kihirdette a trieszti olimpiai kvalifikációs tornára bő keretét. Benedek Tibor ezúttal bizalmat szavazott Szivós Mártonnak is… Hamarosan megkezdődik a férfiválogatott felkészülése a trieszti olimpiai kvalifikációs tornára. Benedek Tibor ennek rendje és módja szerint kihirdette bő keretét. A csapatba ezúttal Szivós Márton is bekerült, azonban kikerült Gór-Nagy Miklós. “Ez az időszak a […]
Férfi Ob I: az Eger nem óv
Az egriek nem óvnak a Honvéd elleni bajnoki után. A hevesiek szerint műhiba történt a találkozón, de már előre tekintenek, és a BL-re koncentrálnak. Szoros és izgalmas meccset játszott tegnap a Honvéd az Eger ellen, ami az utolsó másodpercben lett döntetlen Kovács Gergő góljával. A klub honlapja több kérdéses jelenetet is felidéz az összecsapásról, és az […]
Új lendület, változatlan célok
Janocsko Kornél a csapatnál történő generációváltásról beszélt, idén pedig levennék a terhet Lakatos Bencéről. Tavaly némileg csalódottak lehettek a Miskolc Renegades-nél, hiszen egyértelműen a bajnoki cím egyik várományosai voltak a borsodiak, de már az elődöntőben elvéreztek. Az alapszakaszban csak a …
A szerb legenda góljával vetekszik a fiatal magyar pólós találata (videók)
Nem minden nap születik ilyen utolsó másodperces gól a vízilabdában, mint tegnap a Honvéd-Eger összecsapáson. Legutóbbi tavalyelőtt ámulhattunk ekkorát. Először is, az Eger nem óv, pedig megtehetné, erről a klub honlapja számol be, hiszen a tegnapi félpályán túli gól már idő után esett. Látványos és varázslatos volt Kovács Gergő találata (1. videó). Nem utolsó sorban, lehet, hogy […]
Rio 2016: itt fognak lakni vízilabdázóink – videó
Készül a nyári riói szállás az olimpiai faluban. Már az utolsó simításokat végzik a munkások, közel lesz a autóbusz- pályaudvar és az étterem is. Öt hónappal a XXXI. Olimpiai Játékok előtt már a finishébe érkeztek a munkálatok. Hétfőn érkezett haza a MOB vezetősége az olimpia helyszínéről, ahol Szabó Bence főtitkár, Fábián László csapatvezető, dr. Nagy Zsigmond […]
Bernek Péter 2020 végéig a BVSC-Zuglónál úszik
Bernek Péter ifjúsági olimpiai bajnok úszó 2020 végéig meghosszabbította szerződését jelenlegi klubjával, a BVSC-Zuglóval. “Először 2014. szeptember 5-én jöttem ide edzeni. Tudtam, hogy jó körülmények közé és jó csapatba kerülök, ahol kiváló szakmai munka zajlik ” – mondta a keddi sajtótájékoztatón a 23 esztendős versenyző. “Nem vagyok egy vándormadár-típus, előző klubomnál is 16 évet töltöttem, […]
Férfi Ob I: döntőben a Szolnok, botlott az Eger
A Szolnok a Vasas otthonában győzött, így három fordulóval a középszakasz vége előtt megvan az egyik döntős együttese a bajnokságnak. Az Eger a Kőér utcában döntetlenezett, a Honvéd az utolsó másodpercben Kovács Gergő félpályás góljával mentett pontot. A Szolnok simán győzött a Komjádiban, így már bejutott a fináléba, hiszen három fordulóval a középszakasz vége előtt […]
Férfi Ob I: Ismét egy gól döntött, megint a Fradi javára
Nem sikerült visszavágnia a Szegednek. A népligeti meccs után a zöld-fehérek ezúttal is egyetlen góllal győztek Varga Péter együttese ellen. A budapesti egygólos Fradi győzelemből kiindulva szorosnak ígérkezett a szegedi “visszavágó” is. Az első negyedben egy-egy gól született, Swift találatára Chilkó tudott válaszolni. A második nyolc percben azonban sorra jöttek a vendég gólok. Marnitz és […]
Vizes vb 2017: megfizethetetlen reklámértéket jelent a rendezés
Budapest és Magyarország számára megfizethetetlen reklámértéket jelent, hogy házigazdája lesz a jövő évi vizes világbajnokságnak – mondta Fürjes Balázs, az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt, az előkészületekről tartott keddi tájékoztatóján. Fürjes Balázs a célokkal kapcsolatban hangsúlyozta, a legfontosabb, hogy a sikeres szereplés és a modern sportlétesítmények létrehozása mellett Magyarország […]
Erősebb, mint valaha?
Férfi válogatott: Fontos döntés előtt Benedek
Pár napon belül kihirdeti Benedek Tibor az olimpiai kvalifikációra keretét. A program már megvan Triesztig. Kerethirdetés előtt a férfi válogatott szövetségi kapitánya. Benedek Tibor az április eleji trieszti kvalifikációs tornára hamarosan kihirdeti csapatát, erről az inforadio-nak beszélt: “A játékosok rengeteget játszanak. Látszik a mérkőzéseken a verekedésekből és a küzdelmekből, hogy közeledik az olimpia. Mindenki szeretne helyet […]
Meglepetés – Nincs szerb csapat a Regionális Liga final fourjában
Nem sikerült kivívni a Partizánnak a legjobb négybe jutást a délszláv bajnokságban, így szerb csapat nélkül fogják játszani a Final Fourt. Gyengélkednek a szerb klubok idén, és akkor még enyhén fejeztük ki magunkat, hiszen a Crvena Zvezdát kizárták a bajnokságból, a Kragujevácnak úgy tűnik, vége a tündöklésének, most az utolsó vár is elesett, a Partizán […]

























