Címke: hivatalos
A gólörömök mesterei
A művészek szeretik kimutatni érzéseiket, ez pedig a futballpálya Di Caprióival sincsen másképp. A játékosoknak az önkifejezésre a legjobb esélye a gólokat követő mámoros pillanatokban akad, amikor minden szem rájuk szegeződik. Vannak, akik az öklüket rázzák, vannak akik táncolnak, és vannak, akik mögöttes tartalommal töltik meg unorthodox mozdulataikat. Következzenek hát a véleményközlő ünneplés műfajának legkiemelkedőbb […]
Bacsa Péterre már a rajt előtt komoly megméretés vár
Bacsa Péter, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) alelnöke számára nem csupán a rendezés sikere és a hazai versenyzők eredményessége fontos az októberi budapesti világbajnokságon, ugyanis a magyar fővárosban választanak majd új tagokat a nemzetközi szövetség (UWW) vezető testületébe, melybe ő is pályázik.

„A magyar birkózásnak nagyon kellene a nemzetközi képviselet. Külön köszönet Schmitt Pálnak, Aján Tamásnak és Kulcsár Krisztiánnak azért a lobbitevékenységért, amelyet végeztek és végeznek azért, hogy Matura Mihály, Bíró Mihály és Hegedüs Csaba után ismét legyen elnökségi tag a nemzetközi szövetségben” – mondta az MTI-nek Bacsa.
Az UWW közvetlenül a vb előtt rendezi éves rendes kongresszusát Budapesten, ahol új tagokat választanak a büróba, azaz a sportág vezető testületébe.
Bacsa Péter a vb szervezéssel kapcsolatos előkészületekről is beszélt, elárulta, intenzív munka zajlik azért, hogy a vb a lehető legmagasabb színvonalú legyen, ami egyértelmű elvárás a szervezők felé az UWW részéről.
„Igyekszünk mindent a legaprólékosabban kidolgozni. Napi 10-12 órát dolgozunk, és nagyon készülünk októberre” – jelentette ki Bacsa Péter.
A budapesti birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között rendezik a Papp László Sportarénában.
A vb honlapja:
Manuel Locatelli a Sassuolo játékosa – hivatalos
A 20 éves középpályás 63 tétmeccsen játszott a Milanban.
The post Manuel Locatelli a Sassuolo játékosa – hivatalos appeared first on AC Milan Club Budapest.
Judo nagykövetünk nagy sikere a Budapest Grand Prix versenyen!
A fáradhatatlan, olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós hatszor győzött és ezzel aranyérmes lett a rangos viadalon, most is megelőzte a japánok háromszoros világbajnokát, Ebinuma Maszasit. Gratulálunk Ungi! (Fotó: MJSZ, Horváth György)
Nyíltvízi úszó Eb – Rasovszky Kristóf aranyérmes 5 kilométeren
Rasovszky Kristóf aranyérmet nyert szerdán 5 kilométeren a nyíltvízi úszók skóciai Európa-bajnokságán. Szerda reggel verőfényes napsütés köszöntött Glasgow-ra és környékére, majd egy órán keresztül heves esőzés következett. A nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyét végül száraz időben rendezték meg. A Loch Lomond vize mindössze 17 fokos volt, de az indulók dolgát megkönnyítette a neoprén ruha. A […]
Késelyé az első magyar érem
Megszületett az első magyar érem a Glasgow-ban zajló multisport Európa-bajnokság úszóversenyein: Késely Ajna szombaton 800 méter gyorson második helyen végzett. A mindössze 16 éves magyar versenyző 8:21.91 perces ifjúsági Európa-csúccsal csapott célba. A címvédő Kapás Boglárka 8:26.32-vel ötödik lett. “Volt egy pont, ahol azt éreztem, hogy nagyon fáj, és milyen jó lenne, ha már vége […]
Mattia Caldara: “Nagyon könnyű volt a választás”
Caldara nyilatkozott a Milanról, a Juventusról, a San Siróról és Romagnoliról is.
Eb: Spanyolország nagy falat volt – női válogatottunk a 4. helyen végzett
Hatgólos vereséget szenvedtünk a spanyoloktól. A mérkőzés elején beragadtunk. A spanyolok sorozatban lőtték a gólokat. A hajráig négyig jutottak, mikor tőlünk Szilágyi villant. A folytatásban Anna Espar már a második találatát szerezte, így az első negyed után, 1-5 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben Maica Garcia már közte ötre növelte a spanyol előnyt, 1-6. […]
Buszos utazás az AS Roma elleni hazai bajnokira
Utazás Budapestről Milánóba.
Tuska Pál nyolcadik az állatorvosok Európa-bajnokságának döntőjében
A németországi Steinhagenerben július első hetében rendezték az állatorvos díjugratók Európa-bajnokságát. A magyar színeket Dr. Simonyi Zsófia és Dr. Tuska Pál képviselte.

A két évvel ezelőtti hatodik helyezése után, ezúttal Tuska Pál a döntőben elért négy hibapontos teljesítményével, a mezőhegyesi tenyésztésű, Ezüst nyergében az előkelő nyolcadik helyen végzett.

Gratulálunk állatorvosainknak!
Trial UCI C1 dobogó Prágában
A magyar triál válogatott június 23-án a prágai Metronóm mellett megrendezett UCI C1 Kupán mérettette meg magát. A nemzetközi versenyen több nemzetiség között német, szlovák, osztrák és cseh versenyzők is szerepeltek. A magyar válogatott három tagja Kovács Péter (Junior “26), Misik Tamás (Elit 26″) és Végh András (Elit 26″) képviselte hazánkat. Nehéz pályákat építettek a …
Gustavo Gomez távozik, a Boca Juniorshoz igazol
Gustavo Gomez távozik a Milanból, ugyanis a klub megállapodott az argentin élvonalbeli Boca Juniorsszal. A…
Megvan, a férfi Ob I következő idénybeli mezőnye!
Az osztályozónak is vége, így kialakulhatott a 16 fős mezőny a férfi Ob I 2018/2019-es idényére. Bár még versenykiírás nincs fent a következő idényre, szinte biztos, hogy az alább felsorolt csapatok fognak indulni a bajnokságban. Így azzal, hogy az UVSE végül kiharcolta a bent maradást, kialakulhatott a férfi Ob I mezőnye. A 2018/2019-es idényben egy […]
Kihirdették az U19-es Eb keretünket
Tóth Kálmán 15+3 fővel számolt az utánpótlás Eb-re készülő keretében. A tréningek június 25-én indul majd a csapat számára. A válogatottunk Minszkben, Fehéroroszországban játszik majd az Eb-n. A csoportellenfelei lesznek majd a grúzok, a franciák és az olaszok. A kontinenstornát augusztus 26. és szeptember 2. között rendezik. Az U19-es csapatunk Eb-kerete: Kapusok: Bányai Márk, Mizsei […]
Még egy világbajnokunk vonul vissza
Abbahagyja a pólót, de marad a sportág közelében. Mint ismeretes, a Kaposvár néhány nappal ezelőtt jelentette be keretét. A csapat háza tájáról nagy hír volt, hogy Varga Zsolt befejezi pályafutását. A 40 éves játékos, aki 2003-ban a válogatott tagjaként Barcelonában felállhatott a világ tetejére marad a vízilabdánál. A Kaposvári utánpótlásban fog dolgozni, de ha szükség […]
A Király testvérek közösen lépnek fel a Kennedy napon
Július 20-án, pénteken a kazincbarcikai Völgyparkban Király Linda és Király Viktor akusztikus koncertje zárja a IX. Eunice Kennedy Shriver Emléknapot. A két népszerű előadó 21 órától énekel és zenél majd a színpadon. KIRÁLY LINDA Presser Gábor „Szerelem utolsó vérig” című film betétdalával ismerte meg az ország az énekesnőt, majd heteken keresztül énekelte a Big Brother […]
Célkeresztben az evezés és a vízilabda
A víz is közös volt a MOB és a sportági szakszövetségek tokiói konzultációs sorozata szerdai állomásának: az evezős, majd a vízilabda-szövetség képviselői ültek tárgyalóasztalhoz a MOB sportigazgatóságával és az EMMI képviselőjével közösen, hogy kielemezzék a sportágak helyzetét.
SHIMANO ELEMInator kupa beszámoló
Április 22-én került megrendezésre a Mozgásvilág Tesztnap és a Shimano Eleminátor futama. Kellemes nyári időben rendezett verseny, mind a versenyző gyerekek, mind a szülők, kísérők, igazi piknik hangulatban töltötték a napot. Unalomra senkinek sem volt oka, hiszen rengeteg program közül válogathatott. Szeretnénk megköszönni Kakukk Andrásnak, hogy meglátta a versenysport és a sport szakmai kiállítás összekapcsolásában …
Május 19-én jön a III. Bérces József Emlékverseny!

Női Ob I: Előnyben az UVSE
Benczur Márton csapata könnyedén győzött a Fradi ellen a női Ob I előnyöntőjében Fotó: UVSE / facebook A lilák hét góllal legyőzték az FTC-t a női Ob I elődöntőjében. Szücs és Csabai az UVSE-ben négyet illetve hármat vágott, az ő vezérletükkel pedig 11-4 lett a vége. A másik ágon a Dunaújváros és a BVSC […]

























