Címke: honvéd
Kitüntetés: Hemingway is megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét
Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából, a miniszterelnök előterjesztésére kitüntetéseket adományozott többek között George F. Hemingwaynek, Budapest Honvéd korábbi tulajdonosának. A kitüntetettek listája a Magyar Közlönyben jelent meg hétfőn.
NB I: A 92. percben dőlt el a Honvéd-Kisvárda bajnoki – videó
Közel 92 percig úgy nézett ki, hogy gól nélkül ér véget a Honvéd-Kisvárda bajnoki, az utolsó pillanatokban azonban egy kontrából megszerezte a győzelmet a vendégcsapat.
Interjú a Honvéd magyar válogatottjával: „Megállnám a helyem a Serie A-ban” – a kulcsember az NB I egyik bennmaradójáról, Rossi és Horváth Ferenc közös vonásairól
Marco Rossi már négy éve azt mondta róla, hogy el tudná őt képzelni a Serie A-ban. Azóta a Honvéd kulcsembere lett, bemutatkozott a válogatottban, mostanában pedig ontja a gólokat. A Honvéd a vártnál gyengébben szerepel az idei szezonban, de úgy gondolja, a keret erőssége alapján az első ötben lenne a helyük, sőt, a 2017-es bajnokcsapat játékosgarnitúráját sem tartja feltétlenül acélosabbnak a mostaninál. Azt vallja, a bennmaradás mindennél fontosabb, még az Eb-részvételnél is. Interjú Gazdag Dániellel, a Honvéd válogatott középpályásával.
Megvan Horváth Ferenc első győzelme: Gazdag duplájával fordított Felcsúton a Honvéd – videók
Zsinórban öt győzelem után kapott ki a Puskás Akadémia, amely ugyan vezetett a Honvéd ellen, de Gazdag két góljának köszönhetően fordított Horváth Ferenc együttese.
Honvéd: Horváth Ferenc legújabb segítőjét is bejelentették
A Honvéd a hivatalos honlapján megerősítette, hogy Borsos Vilmos és Szamosi Tamás mellett Sütő Szilárd is Horváth Ferenc munkáját segíti majd Kispesten.
Interjú: „Az kevés lesz, ha mindenkinek elhisszük, hogy a Honvéd nem eshet ki” – Horváth Ferenc a Fradi elleni győztes taktikán dolgozik
Szenvedélyre, szervezettségre és alázatra lesz a legnagyobb szüksége a Honvédnak. Horváth Ferenc a kispesti szerepvállalását ahhoz tudná hasonlítani, amikor a kaszinóban szinte az összes pénzét elveszíti, majd 19-re lapot kér. Egyelőre nem tudja, hogy „szétrobbantja”-e a csapatot, de dolgozik a Fradi elleni győztes taktikán. Interjú.
NB I: Az újonc a 92. percben lökte kieső helyre a Honvédot
A hosszabbításban dőlt el a szombat esti, ötgólos Honvéd-Budafok bajnoki, amelynek végén a hajrában a győzelemért sokat tevő vendégek örülhettek.
Az olaszok szerint a Serie A-ból érkezhet a Honvéd új támadója – az NB I legértékesebb játékosa lehet
Harminchét Serie A-mérkőzéssel a háta mögött érkezhet a Budapest Honvédhoz a Sampdoria támadója, Antonino La Gumina.
Honvéd: Kupadöntős kapust igazolhatnak a balhés amerikai helyett
A csakfoci.hu értesülései szerint Szappanos Péter, a Mezőkövesd kapusa szerződése lejártával nem marad a csapatnál és nyáron a Honvéd csapatában folytathatja pályafutását.
NB I: Későn ébredt a Honvéd, nem is szerzett pontot a Kövesd otthonában – videók
Az első játékrészben kétgólos előnyre tett szert a Mezőkövesd, amely a második félidőt is uralta és legyőzte a Honvédot hazai pályán.
Távozó a Honvédnál: A 7 perces válogatott légiós Romániában folytatja – sajtóhír
Romániai sajtóhírek szerint Artur Caraciun, a Honvéd négyszeres moldovai válogatott hátvédje a Viitorul együttesében folytatja pályafutását.
Szivós: a Honvéd pontosan ott van most a tabellán, ahol megérdemli
A vezetőedző Szivós Márton szerint a férfi vízilabda ob I hatodik pozícióját elfoglaló Honvéd pontosan ott van most a pontvadászatban, ahol megérdemli. Fotó: honved.hu / archív A 39 esztendős, játékosként világbajnok tréner az előző szezonban még a medencében segítette a BHSE-t, és mint az M1 aktuális csatornának elmondta: a váltás nem volt különösebben nehéz, hisz a vízben […]
Férfi OB I: egyetlen góllal legyőzte a Honvéd a Vasast
Kiélezett meccsen nyert a Szivós-csapat. A mérkőzés nagy részében a Honvédnál volt az előny. A nagyszünetben egy góllal mentek is a Kőér utcaiak. A fordulás után Kiss Bálint révén már kettő volt a fór, de ezek után jött Vadovics majd Szatmári egyenlítő gólja. A záróakkordban 5-5 után Simon majd Kevi talált be Vasas kapujába, 7-5. […]
Férfi OB I: biztos sikert aratott az OSC
Varga Dániel csapata a Honvédot verte. Fotó: OSC Waterpolo / archív A második félidőben tudott igazán elhúzni az OSC. A harmadik és a negyedik nyolc percben kettőt, kettő rakott közé így kialakult a 11-5-ös végeredmény. A Férfi OB I 12. fordulójában: Honvéd-OSC Újbuda 5-11 (2-3, 2-3, 0-2, 1-3) Gólszerzők: Ekler Bendegúz 2, Illés 1, Hosnyánszky […]
Férfi OB I: a Honvéd kiütötte a Szegedet
A foghíjas Szeged nem bírt a Honvéddal. Fotó: honved.hu / archív Tizennyolc góllal volt jobb Szivós Márton csapata a Szegednél. A Tisza-partiak fiatal csapattal álltak ki, hiszen koronavírus-járvány sújtja a csapatot, így alakulhatott ki a 20-2-es eredmény. Férfi OB I., a 9. fordulóból pótolt mérkőzésen: Honvéd – Szeged 20-2 (4-0, 3-0, 8-1, 5-1) Gólszerzők: Molnár […]
Gólokkal mutatkozott be a Honvéd újonca
A hétvégén két góllal vette ki a részét a Honvéd sikeréből Víg Levente. Fotó: honvedvizilabda.hu / facebook archív A 20 éves játékos az elmúlt hétvégén mutatkozott be a Honvéd színeiben – a Tatabánya ellen – a férfi OB I-ben. A pólós rögtön két gólt is szerzett, ráadásul két lövésből. A mérkőzést 15-6-ra nyerte Szivós Márton […]
Férfi OB I: nagyágyúkkal erősített a Honvéd
Teljes a Honvéd jövő évi csapata. A klub csütörtöki sajtótájékoztatón Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke elmondta, egy hosszú folyamat végén újra összeállhat egy csapat, amely olyan célok közelébe kerülhet, amelyek büszkévé tehetik az egyesületet. Hozzátette, az új vezetőedző, Szivós Márton személyében egy fiatal honvédos ül a kispadon, nagy ambíciókkal, remek “kémiával” a csapattal való […]
A Honvéd vezetőedzője lesz Szivós Márton – hivatalos
Merész András távozik a kispadról, helyét Szivós Márton veszi át a szezon végén. „Amikor szerződést kötöttem a Honvéddal az ob I-ben, már akkor az volt a megállapodás, hogy két-három évig leszek, közben pedig Szivós Marcit kineveljük elsőosztályú edzővé” – mondta a Reggeli Startban Merész András, aki 2018 nyarán vette át a Honvéd vízilabdacsapatának irányítását. Mint […]
Férfi OB I: óriásit fordítva győzött a Vasas a Honvéd ellen
Négygólos hátrányból állt fel az angyalföldi együttes. Fotó: vasassc.hu / archív A férfi OB I 4. fordulójának csütörtöki – egyetlen – mérkőzésén 6-2-re is vezetett a Honvéd, mikor a Vasas zsinórban hatot is vágott, így a harmadik negyed elejére már 8-6 volt a hazaiaknak. A Kőér utcaiak a záróakkord elején még kiegyenlítettek (10-10), de ezek […]
Férfi OB I: Megvan a Honvéd új csapata, kitűzték a célt is
Megfiatalított kerettel a bajnokságban és a Magyar Kupában is az első nyolcba szeretne kerülni a Bp. Honvéd férfi vízilabdacsapata. Fotó: Honvéd archív A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Gergely István, a klub ügyvezető elnöke a szezonnyitó sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a tavaly megkezdett úton szeretnének tovább haladni. “Az idei bajnokságnak úgy vágunk neki, hogy egyetlen külföldi […]















