Címke: Íme
Eldőlt, hol rendezik meg a Világkupát!
Vége a találgatásoknak, hiszen megvan a világliga helyszíne. Férfi válogatottunk Németországba utazik a nyáron Berlinben rendezik idén a férfi vízilabda világkupát, amelyen a magyar válogatott is részt vesz. A tornára szeptember 11. és 16. között kerül sor. A mezőnyben a házigazda német, a világbajnok horvát, illetve a vb-ezüstérmes magyar csapat mellett az öt kontinens bajnoka […]
A klubnak nem áll szándékában eladni André Silvát
A 22 éves támadó tavaly nyáron nagy reményekkel érkezett…
Világliga – Íme, a spanyolok kerete ellenünk
A spanyol válogatott csapatára is fény derült a jövő heti hódmezővásárhelyi meccsre. Íme, ők jönnek. Mint ismeretes, január 16-án a magyar válogatott a spanyolok ellen játszik Hódmezővásárhelyen Világliga mérkőzést. A találkozóra Märcz Tamás már kihirdette csapatát, még most a spanyol csapat névsorára is fény derült. Nos, David Martin a Barceloneta csapatára épít, a katalán gárdából kilencen […]
Férfi Ob I: A Vasasnál továbbra sem változtak a célok
A férfi Ob I-ben szereplő angyalföldieknél változatlanok a célok. Foó: Vasassc.hu Mátéfalvy Csaba, bár már új szerepkörben dolgozik, hiszen a Vasas utánpótlás szakmai igazgatója, de a klub honlapjának a felnőtt csapatról is ejtett néhány szót a 2018-as év elején: „Bár már nem vagyok közvetlenül a csapat mellett, napi szinten kapcsolatban vagyok Földi Lászlóval és a játékosokkal […]
Tanuszodát avattak Putnokon
A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megépült kétmedencés tanuszodát avattak szerdán a történelmi Gömör vármegyéhez tartozó, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokon. A létesítmény átadásán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere egyebek mellett azt mondta: a program keretében az elmúlt négy évben tizenöt új tantermet, négy új iskolát, a putnokival együtt hat új tanuszodát, valamint húsz tornatermet […]
Meghívó szakági közgyűlésre 2017
MEGHÍVÓ SZAKÁGI KÖZGYŰLÉSRE

A MLSZ Díjugrató Szakbizottsága értesíti a szakágban tevékenykedő sportszervezeteket, versenyzőket, edzőket, bírókat, pályaépítőket, szülőket, támogatókat, hogy a Szakbizottság Éves Közgyűlést tart. A közgyűlés minden érdeklődő számára nyitott.
Időpontja: 2018. január 13. (szombat) 09 óra
Helyszíne: Nemzeti Lovarda 1087 Budapest Kerepesi út 7.
A közgyűlés akkor határozatképes, ha legalább a szavazásra jogosultaknak több, mint a fele jelen van.
Amennyiben a Közgyűlés nem határozatképes, a megismételt közgyűlésre azonos napirenddel 2017. január 13. (szombat) 10 órakor a Nemzeti Lovarda 1087 Budapest Kerepesi út 7. helyszínen kerül sor. Az ismételten összehívott közgyűlés az eredeti napirendre felvett kérdésekben, a szavazásra jogosultak – legalább – 5 %-nak jelenléte esetén határozatképes.
Szavazásra jogosultak azon sportszervezetek képviselői, akik megfelelnek a 2004. évi I. törvény sportról szóló szabályozásainak és amelyek a Magyar Lovas Szövetség felé tagdíjukat 2017. évben befizették és a Szakág hivatalos díjugrató versenyén, az év során versenyzőt indítottak.
A közgyűlésen a szavazásra jogosult tagszervezetet törvényes képviselője, annak akadályoztatása esetén a törvényes képviselő által meghatalmazott személy képviselheti.
Meghatalmazott személy – saját tagszervezetén kívül – legfeljebb további két tagszervezet képviseletében gyakorolhatja közgyűlési jogait. A szabályszerűen kitöltött mellékelt meghatalmazást a szavazati jogosultság megállapítása érdekében legkésőbb a Közgyűlés megkezdésének időpontjáig át kell adni a Közgyűlés regisztrációjáért felelős tisztségviselőjének.
Napirend:
1. Jegyzőkönyvvezetők, hitelesítők, Szavazatszámláló Bizottság megválasztása
2. A Szakbizottság 2017. évi szakmai beszámolója és annak elfogadása
3. A Szakág 2017. évi pénzügyi tervének (költségvetés) végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadása
4. Megemlékezések
5. Díjátadások
6. A szakági gyűlés hatáskörébe tartozó 2018. évi versenyszabály módosítások elfogadása
7. A szakág 2018. évi hazai versenynaptár elfogadása
8. A 2018. évi díjugrató licencek módosításának elfogadása
9. A 2018. évi pénzügyi terv (költségvetés) és annak elfogadása
Budapest, 2017. 12. 20.
Szotyori Nagy Kristóf sk.
elnök
Gattusóék nem bírtak idegenben a Fiorentinával
Fiorentina-Milan 1-1.
A nemzetközi sportújságírók Hosszút választották a második legjobb női sportolónak
A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) tagjai Hosszú Katinkát választották 2017 második legjobb női sportolójának, az első helyen az amerikai teniszező, Serena Williams végzett. A szervezet honlapjának pénteki beszámolója szerint a férfiaknál is egy teniszező, Roger Federer végzett az élen, nagy fölénnyel megelőzve a portugál labdarúgó Cristiano Ronaldót. Az elismerést negyedik alkalommal kiérdemlő Federer idén a […]
Kemény Dénes elemezte a 2017-es évet
A magyar vízilabdasport és a szövetség is eredményes évet zárt – hangsúlyozta a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kemény Dénes arról is beszélt, hogy a külföldi játékosok szerepeltetését nem szabad túlzásba vinni, mert elvehetik a lehetőséget a tehetséges fiatal magyar pólósoktól. „Ha mindent mérlegre teszek, újból pozitív évet zártunk. Újból, mert […]
Év sportolója: 18 éves kick-boxos is jelölt
Nem olimpiai sportoló létére az Év Sportolója címre jelölték a budapesti kick-box világbajnokságon négy aranyérmet szerzett Veres Rolandot. Emellett a tavalyi év után 2017-ben is őt választotta a Magyar Kick-box Szakszövetség a sportág hazai férfi versenyzőjének. A csepeli tehetség szívügyének tartja a fiatalabb versenyzők segítését és kick-box népszerűsítését.

Az egész évet a novemberi világbajnokságnak rendelte alá a még mindig csak tizennyolc éves sportoló. Rendszeresen versenyzett és számos világkupa győzelmet zsebelhetett be, miközben valamennyi mérkőzését felkészülésnek tekintette a budapesti rendezésű világversenyre.
„Szerencsére pont úgy zártam az évet, ahogy terveztem. Iszonyatosan sokat dolgoztunk ezért, és roppant izgatott voltam a világbajnoksággal kapcsolatban. Nagyon sokat kellett bizonyítanom magam felé és az itthoni szurkolók felé is” – fogalmazott Veres Roland.
Az 57 kg-os versenyző végül az általa gyakorolt mindhárom szabályrendszerben aranyérmes lett, és társaival együtt csapatban is világbajnoki címet szerzett, így a vb legeredményesebb indulójának bizonyult.
„Nagyon jól jött, hogy itthon volt a verseny. Rengeteg mérkőzésen voltam már túl, amikor az egyik döntőben elértem a holtpontot, de a szurkolóknak sikerült túllendíteniük a fáradtságon és a fájdalmon, így végül sikeresen zártam azt a meccset is” – emlékezett vissza a BOK Sportcsarnokban elért sikerekre.
A Halker-Király Team sportolója nem titkolja, bízott benne, hogy a meggyőző versenyeredmények után a sportági szakszövetség elismerését is megkapja.
„Nyilván minden sportolónak jól esik, ha elismerik a munkáját. Én nagyon izgatott voltam, hogy idén sikerül-e újra elnyerni a címet, főleg egy ilyen nívós mezőnyben. Szerintem a többszörös világbajnok Mórádi Zsolt, Jároszkievicz Krisztián vagy Veres Richárd mellett ugyanolyan nehéz a legeredményesebb férfi sportolónak lenni, mint Cseh László vagy Szilágyi Áron mellett” – utalt Veres Roland a Magyar Sportújságírók Szövetsége Év sportolója díjára, amelyért olyan nevekkel száll versenybe, mint az említett úszó klasszis Cseh László, az autóversenyző Michelisz Norbert vagy az atléta Baji Balázs.
Veres Roland számára azért is jelent sokat az országos szintű elismerés, mert szívügyének tekinti a kick-box népszerűsítését.
„Szerintem nagyon szeretetre méltó sportág. Aki űzi, önvédelmet, fegyelmet és tiszteladást is tanul. Én ebbe nőttem bele, ez az életem. Minden percét élvezem a sportnak, és még szeretném is nagyon sokáig. Emellett példát is szeretnék mutatni, főleg a csapattársaimnak. Nagyon jól esik, amikor odajön hozzám egy-egy kis lurkó az edzésen, és azt mondják, hogy én vagyok a példaképük. Ez számomra hatalmas dolog, és szeretnék is úgy cselekedni, hogy ezt mind a sportban, mind a sporton kívüli életben kiérdemeljem.”
Több mint három évtizede nem kezdett így a Milan
A Milan vasárnap a Hellas Verona ellen elszenvedte szezonbeli 7. vereségét az olasz bajnokságban. A…
Két arany, egy ezüst és egy bronz a második napon
Két arany-, egy ezüst és egy bronzérmet nyertek a magyar úszók csütörtökön a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokság második napján. Hosszú Katinka a második elsőségét gyűjtötte be azzal, hogy 100 méter háton megvédte címét. Bernek Péter a szerdán 400 méter gyorson elért második helye után 400 méter vegyesen már nem talált legyőzőre, ráadásul ugyanitt Gyurta Gergely is […]
Cseh Sándor rangos elismerésben részesülhet
A Szolnok trénere is jelölt az Év edzője díjra. Minden évben kiosztják az Év edzője díjat, ahol idén a Szolnok szakvezetője is ott van a jelöltek között. Az idei szezonban mindent megnyert Cseh Sándor és a Szolnok. A bajnokság, a kupa mellett a Bajnokok Ligája címet is begyűjtötték. Sőt, az Európai Szuperkupában is győztek. A sort […]
Magabiztosan győzött és továbbjutott a Milan
Olasz kupa: Milan-Verona 3-0.
Változás várható a szerbeknél
Az új játékstílusról és a jövőről is beszéltek a szerbek a megnyert világliga mérkőzés után. Fotó: waterpoloserbia.org Bár, a szerb válogatott a gálacsapatával győzte le 7-4-re Montenegrót a világliga második körében, néhányan a fáradságot, az új játékstílust és a fiatalok beépítését emelték ki. Dejan Szavics, a szerb válogatott szövetségi kapitánya: Kemény játék volt, kiderült, hogy […]
Az országos bajnokság különdíjasai

Hat új bajnok és közönségsiker a 94. Papp László ökölvívó országos bajnokságon, a Magyar Ökölvívás napján!

Rijeka – AC Milan: Élő közvetítés
Ma este 19:00-kor Rijeka-Milan az Európa Ligában.
Gólszegény meccsen, ismét a három pont a Savonáé
Ismét nyert Telekivel a Savona, tovább menetelt a Recco és a Brescia. Az olasz bajnokság 7. fordulójában a Savona áldozata a Posillipo volt. A Telekivel felálló csapat, 5-3-ra győzött idegenben. A Recco és a Brescia is menetelt, a két nagyágyú ismét győzött és már 21 egységgel vezetik a bajnokságot. Férfi olasz bajnokság, 7. forduló: POSILLIPO-SAVONA […]
Biglia visszatért, Borini és Calhanoglu megsérült
Stefano Mazzoni, a Milan orvosa ezúttal is jelentést közölt a sérült játékosok állapotáról. A Milan…


























