Gattusóék nem bírtak idegenben a Fiorentinával

A Milan 1-1-es döntetlent játszott a Fiorentinával az olasz bajnokság 19. fordulójában, miután a második játékrészben Giovanni Simeone góljára Hakan Calhanoglu válaszolt. Ezzel a piros-feketék 1 pontot szereztek a 2017-es év utolsó meccsén.

Hiába a szerdai Inter elleni siker az Olasz kupában, Gennaro Gattuso együttese nem tudott kilábalni a hullámvölgyből a bajnokságban. A Milan szombat délben a Fiorentina otthonában zárta az évet. Az első félidőben egyetlen kaput eltaláló lövése sem volt a csapatnak, ráadásul összesen csak egyszer kísérletezett lövéssel. Ezzel szemben a firenzei alakulatnak két nagy lehetősége is akadt, ám a századik tétmérkőzésén szereplő Gianluigi Donnarumma mindkétszer nagyot védett.

A 71. percben aztán már nem volt menekvés, megszerezték a vezetést a hazaiak – Cristiano Biraghi beadása után Giovanni Simeone fejelt közelről a jobb felsőbe. Sokáig nem örülhetett a Fiorentina, ugyanis három perccel később a csereként pályára lépő Hakan Calhanoglu egyenlített. A török középpályás Suso lövése után a kipattanó labdát két méterről emelte a bal felső sarokba.

A folytatásban már nem született gól, maradt az 1-1-es döntetlen.

FIORENTINA – MILAN 1-1

Időpont: 2017.12.30. 12:30
Helyszín: Stadio Artemio Franchi, Firenze
Játékvezető: Luca Banti
Gólszerzők: Simeone (71.) ill. Calhanoglu (74.)
Sárga lapok: Veretout ill. Romagnoli

>> KEZDŐCSAPATOK:

FIORENTINA: Sportiello; Laurini, Astori, Pezzella (Vitor Hugo 73.), Biraghi; Benassi (Eysseric 66.), Badelj, Veretout; Gil Dias (Chiesa 54.), Simeone, Thereau.

Cserék: Dragowski, Cerofolini, Milenkovic, Lo Faso, Olivera, Cristoforo, Sanchez, Babacar, Saponara.

MILAN: G. Donnarumma; Calabria, Bonucci, Romagnoli, Rodriguez; Kessie (Locatelli 90.), Montolivo, Bonaventura (André Silva 72.); Suso, Cutrone, Borini (Calhanoglu 53.).

Cserék: A. Donnarumma, Gabriel, Gomez, Musacchio, Gabbia, Zapata, Zanellato, Biglia, Antonelli.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS