Címke: interjú
A Peter Draper sztori – Az Old Traffordtól Roxfortig
Peter Draper karrierje legalább olyan kalandos, mintha Verne Gyula egyik regénybéli hőse lenne, pedig nála tényleg igaz, hogy az élet írja a legjobb forgatókönyvet. Amatőr kosárlabda-rajongóként kezdte, később a Vörös Ördögöknél folytatta és egészen Harry Potter mesés világáig repült, no nem seprűvel, hanem rengeteg alázattal és munkával. A marketing szakmának köszönhetően a világ legnépszerűbb labdarúgóival […]
Szabó Zsolt Dávid – Mesébe illő karrierkezdet
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban is a túraautózás, s ebben nagy szerepe van a magyar versenyzőknek és a jó eredményeknek. Egyre ismertebbek a pilóták, de a legtöbb lóerőkért lelkesedő szurkoló a mai napig nincs tisztában a sportág szabályaival, hátterével. Erről beszéltünk Szabó Zsolt Dáviddal, a M1RA Motorsport új pilótájával. Ha a túraautózásról beszélünk, a legtöbb […]
HIVATALOS: Kalinic az Atleticóhoz igazolt
A 30 éves csatár kudarcot vallott Milánóban, egy év után távozik.
Elhunyt az OSC legendája!
Több mint 50 évig szolgálta az OSC-t, a klub a 2018-2019-es bajnoki első hazai meccsét neki ajánlja. Először az MTK-ban, majd a Fradi-ban végül az OSC-t szolgálta 56 évig Furman Jenő, aki augusztus 4-én hunyt el. Isten nyugosztalja! A Digi Sport néhány éve készített vele interjút:
„Nagyon kíváncsi vagyok, hová tartozom a világban!” – interjú Dévai Boglárkával
Éjfélre jár, de Dévai Boglárka újból és újból interjút ad – hiába, egy friss Európa-bajnoki…
Férfi válogatott: Jön a BENU Kupa!
A duisburgi torna után, a héten már itthon láthatjuk férfiválogatottunknak. Július 5. és 7. között a Margitszigeten az ausztrál, az amerikai és a román válogatottal küzd meg a csapat az Eb előtt utolsó felkészülési tornán. BENU Kupa (Budapest, Hajós-uszoda) A program: Július 5., csütörtök: Ausztrália–Egyesült Államok, 16:45 Magyarország–Románia, 18:15 Július 6., péntek: Ausztrália–Románia, 16:45 Magyarország–Egyesült […]
Elhunyt Kucsora István
Tragikus hirtelenséggel, 59 éves korában elhunyt a Kéktói Ménes alapítója és tulajdonosa, Kucsora István. A hódmezővásárhelyi lovas szakember a Furioso North Star fajta legmeghatározóbb életben tartója volt, aki aktívan vett részt a lovas sportban is. A Gróf Széchenyi István emlékérmes lovas szakember, versenybíróként állandó résztvevője volt Dél-Kelet Magyarország versenysportjának is.

Elvesztése pótolhatatlan!
Férfi Ob I: megnyílt az átigazolási piac
Mától lehet szabadon igazolni, egy csapat már bejelentette, hogy él a szezonközi transzfer adta lehetőséggel. A Magyar Vízilabda Szövetség határozata, szerint február 12-től, február 21-ig lehet igazolni, tehát mától megkezdődött az úgynevezett köztes átigazolási időszak. 10 nap áll rendelkezésre a transzferek lebonyolítására a férfi Ob I-es csapatoknak Egy csapatról már tudunk, hogy változtat, hiszen a Vasasból Burián Gergely Újbudára teszi át […]
Férfi Ob I – Jön a második forduló
Hétvégén dübörög tovább a bajnokság. Fotó: Balogh Máté A szerdai első kör után, itt a második. A címvédő Szolnok nyitja a sort szombaton az UVSE ellen már 11-kor. Az A-csoportban a BVSC folytatja, amely együttes a Kaposvárt fogadja, a somogyiak halasztottak szerdán, így számukra most fog kezdődni az Ob I. A Fradi is első meccsét […]
Megvan, kikkel játszanak a magyar csapatok a BL-ben és az EK-ban
Eldőlt, kivel meccsel az OSC a BL főtábláért. A Miskolc Franciaországba utazik, a Fradi selejtezőt rendez az Euro Kupában. Három csapat révén voltunk érdekeltek a mai Bajnokok Ligája illetve Euro Kupa sorsoláson. Az OSC a BL-ben a Spartak Volgográd együttesét kapta. Az orosz csapat ellen október 14-én csap össze először a főtábláért négy nappal később […]
Bíró Attila: Lehet, hogy a lányoknak egyszer-kétszer megremegett a kezük
A szövetségi kapitány értékelte a kanadaiak elleni elvesztett negyeddöntőt. Bíró Attila: Nem csináltak olyan extrát, amire ne készültünk volna. A saját pontatlanságaink miatt vesztettünk. Hogy mi az oka: nem tudom, lehet, hogy a lányoknak egyszer-kétszer megremegett a kezük. Illés Anna: Sajnos nem jöttek be a lövéseink, nem úgy építettük fel a támadásainkat, ahogy elterveztük, ez […]
Nagy Viktor: Nehezen hiszem el, hogy ez megtörténhet
A magyar válogatott kapusa, facebook-oldalán osztotta meg a meccs után véleményét a játékvezetésről. Nem kímélte a bírókat… „Nehezen hiszem el még mindig, hogy ez megtörténhet. Hazai pályán ennyire ellenünk fújnak… És gondolom, most sem lesz következmény. Gusztustalan és felháborító! És leginkább szomorú” – írta a hálóőr. „A csapatra viszont nagyon büszke vagyok, hogy 9–9-re hoztuk a […]
Grand Prix finálék Bábolnán
A Bábolnai Nemzeti Ménes öt évvel ezelőtt átadott versenypályáján minden másodperc ki lesz használva az elkövetkezendő napokban. A figyelemre méltó induló létszámok sportágunk mennyiségi és minőségi szintjét is tükrözik. Egy-két érdekes adat, a pénteki, 130 cm-es versenyszámban 134 nevezés, a szombati 135 cm-re, 96 nevezés és a felnőtt Grand Prix-ben 35 nevezés maradt állva.

A két forduló után az élen, Kövy András-Heuréka
Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu
A nyár közepi verseny egyben záró Grand Prix forduló, ahol a gyermek, az U25 és felnőtt kategóriában nem csak a kiemelt díjazásokért, hanem a végső bónusz díjakért is lovagolnak legjobb díjugratóink. A vasárnap kora délutáni, 150 cm-es Grand Prix-ben, másfél millió forintot osztanak szét, majd a versenyszám után kiderül melyik az a hat lovas, aki a további másfél millió forintot haza viheti. Nincs könnyű dolga a Bábolnai Ménes rendezőcsapatának, de a többszörösen bizonyított versenyhelyszín felkészülten várja a lovakat, lovasokat.

Grand Prix pontállás Bábolna előtt
A versenyt RiderLine Online Tv holnap reggel héttől vasárnap estig élőben közvetíti, de a Grand Prixről a Digi Sport 2 Tv vasárnap,22.05 órakor közel egy órás összefoglalót fog adni.


André Silva hétfőn orvosira érkezik – sajtóhír
Egybehangzó olasz sajtóértesülések szerint hétfő reggel orvosi vizsgálatokon vesz részt a Milannál az FC Porto…
A jelszó az integráció! Európai Focihét a stadionokban!
A már évek óta tartó hagyomány folytatódott az élvonalbeli labdarúgó csapatok stadionjaiban. Újpesten a Hársfa SE, az MTK-nál a SOFI sportolói, Felcsúton a Videotonnál a Csalogány DSE versenyzői, Mezőkövesden egri résztvevők, Gyirmóton győri sportolók, míg Debrecenben a Mozgás-Öröm SE képviselői vonultak be a csapatokkal együtt a pályákra és demonstrálták zászlókkal az egységet, valamint az elfogadást, […]
Férfi Ob I: Folytatódik a rájátszás – Sok minden eldőlhet
Öt párharc még nem dőlt el a rájátszás első köréből. Szerdán három mérkőzéssel jelentkezik a világ (egyik) legjobb bajnoksága. Folytatódik a férfi Ob I., rájátszása. A BVSC is vízbe ugrik szerdán a Szeged ellen, a vasutasok 6-0-ás összesítésről kezdik a párharcot. A Miskolc lezárhatja a rájátszás első körét, hiszen ha nyer, az 5. helyért küzdhet. A Szolnok […]
Hatalmas csatában végül pont nélkül maradt az OSC
A LEN Bajnokok Ligájának 6. fordulójában egyedül az OSC szenvedett vereséget, hazai medencében egy góllal kapott ki a csoportvezető Olympiacostól. A vendégek kezdték határozottabban a mérkőzést, az Olympiakosz az első negyedben négy gólt szerzett, miközben az újbudaiaknak ez csak egyszer sikerült. A következő szakaszban kiegyenlítetté vált a játék, majd a harmadik nyolc percben Zalánki és […]
Vladimir Gojkovic egyelőre elégedett
Szlovákia és Magyarország legyőzésével, illetve a horvátok elleni döntetlennel Montenegró csapata nyerte a XI. Volvo-kupát. A montenegrói csapat, a magyar válogatotthoz hasonlóan épp generációváltáson megy keresztül, egyszerre több fiatal játékost kell beépíteni a keretbe, többek közt ezért is vágtak neki fokozott várakozással a budapesti tornának. Azt már Rió után tudni lehetett, hogy lesz három játékos […]
Indul a XI. Volvo-kupa
Horvátország kivételével tegnap este már a Tüske-uszodában edzettek a Volvo-kupán részt vevő csapatok. Magyarország ma Szlovákia ellen kezdi meg a Volvo-kupát és csakúgy, mint máskor nem lehet más a cél, csak a győzelem. Az esti edzés jó hangulatban telt, leszámítva, hogy a magyar csapatot “meglepték” a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség képviselői és ígéretük ellenére sikerült megzavarnuk a […]
Vladimir Gojkovic kihirdette a montenegrói keretet a Volvo kupára
Vladimir Gojkovic kihirdette a Volvo kupán részt vevő montenegrói keretet. A meghívottak: Stefan Kovacevic, Bogdan Đurđić, Blazo Mitrovic, Savo Cetkovic, Lazar Manojlovic (Budva) Janko Krivokapic, Matija Brguljan, Danilo Adžić Dimitrije Kriještorac, Nikolas Saveljić (Primorac) Milos Scepanovic, Slaven Kandić, Stefan Vidovic, Bojan Banićević, Stefan Pješivac, Vlado Popadic, Vladan Spaić, Aleksa Ukropina, Petar Tešanović, Dušan Banićević, Duro […]



























