Címke: jövő
Nagy Konrád: Úgy érzem, 1500 méteren mindenképp ott van a helyem az olimpián
A pjongcsangi olimpiára és a következő évad kvalifikációs versenyeire készülő Nagy Konrád gyorskorcsolyázó a szezon végén hosszabb pihenőt kapott. Ezt kihasználva két hétre hazajött a családjához a kanadai Calgariból, de Húsvét vasárnap már utazik is vissza. Elutazása előtt adott interjút, melyben beszél a külföldi felkészüléséről, körülményeiről, a pjongcsangi kvalifikációról.
Január 19-i fegyelmi határozat
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) január 19-i ülésén az alábbi határozatot hozta.
Storcz Botondot beválasztották az ICF Sprint Bizottságába
A magyar kajak-kenu válogatott leköszönő vezetőedzőjét beválasztották a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) Sprint Bizottságába. A háromszoros olimpiai bajnoknak így a következő olimpiai ciklusban többek közt komoly befolyása lesz a gyorsasági szakág versenyrendszerének kialakításához.
Úszószövetségi vita – Gyárfás Tamás: nem mondok le
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke nem mond le, még ha ezt keddi nyílt levelében – melyben több pontban bírálta magát a szövetséget is – szorgalmazta is a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka. A MÚSZ első embere ezt azon a szerdai sajtótájékoztatón jelentette ki, amelyet eredendően a decemberi rövidpályás világbajnoksággal kapcsolatosan hirdettek meg, […]
Ó kapitány, kapitányom! – Egyre több szakember gondolkodik a megbízáson
Az utóbbi időben a megüresedett férfi kapitányi posztra egyre több szakembernek a neve merült fel. Mutatjuk, most hol tartunk, és kik a lehetséges jelöltek. Mióta tudjuk, hogy Benedek Tibor nem pályázik a kapitányi posztra egyre több szakember neve merül fel a különböző médiumokban. Pár hete mi is számba vettük a lehetséges jelölteket, azóta már tudjuk, […]
Megújuló termek
Tartalmas sajtótájékoztatót tartott Budapesten a szövetség. Igen jelentős létesítményfejlesztésre kerül sor. Alternatív kerettantervként a sportág a Nemzeti Alaptantervbe került. A női válogatott dán szövetségi kapitánya, Kim Rasmussen három, húsz alatti fiatalt is meghívott az októberi összetartásra. reb • Budapesten, a … Bővebben
Szentesi nemzetközi Sprint Úszó versenyen vettek részt a Római Sport Egyesület úszói
Az Egyesület Paulovics Tamás vezetőedző meghívására 2016.09.24-én 4 fővel vett részt ebben a páratlan szépségű városban! Rendkívül jól tejesítettek a gyerekek 4 arany 1 ezüst és 1 bronzzal zárta az Egyesület a versenyt. Gratulálunk a versenyzőknek: Komoróczy Lorának, Király Kittinek, … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →
Kezdődik, kezdődik
Csak este sorsolják a magyar leány- (Gécsek Fanni, Zádori Réka, Horváth Adrienn) és fiúcsapat (Makk Péter, Khin Dániel, Vörös Máté) ellenfeleit a kedden, Budapesten kezdődő junior Fed- és Davis-kupára, de a szövetségi kapitányok, Juhász Gábor és Gulyás István a riválisok … Bővebben
GPC WORLD CHAMPIONSHIP 2016.09.17-24. SZERBIA KNJAZEVAC
Huszonhét ország négyszázötven versenyzője vett részt a GPC világbajnokságon. Magyarországról százöt versenyző nevezett. Ezek a számok azt bizonyítják mennyire népszerű hazánkban az erőemelés, fekve nyomás és a felhúzás. Az Óbudai Erőemelők Sportegyesületét Jobbágy László képviselte. Kategóriájában EQ fekve nyomásban új világrekorddal … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →
Meglepetésekkel rajtolt a férfi Ob I/b
A címvédő X-elt, kikapott az YBL, győzött az újonc… A hétvégén elrajtolt a férfi Ob I/b. Ismét húsz csapattal két csoportban kezdték meg a csapatok a küzdelmeket. Az A-csoportban a címvédő UVSE (tavaly a lilák lettek a bajnokok, de az első osztályba a versenykiírás miatt nem indulhattak, hiszen ott van már egy csapatuk) az EKF […]
Glock üzent olvasóinknak a 2008-as évzáróról
A BMW versenyzőjeként érkezett ismét Magyarországra Timo Glock, akit exkluzív interjúnkban többek közt a 2008-as szezonzáróról is megkérdeztünk: mit gondol a Hamilton elengedéséről szóló vádakról?
MotoGP: Kiadták az előzetes 2017-es versenynaptárt
A FIM a mai napon közzétette a gyorsasági motoros világbajnokság 2017-es menetrendjének első változatát. A kalendárium nem szolgál túl sok meglepetéssel: ugyanaz a 18 helyszín szerepel benne, mint idén, s a sorrend is csupán egy helyen változott.
Légy te az Új Európa Alapítvány arca!
Több ezer fiatal közül választotta ki a MOL Új Európa Alapítvány azokat, akik a tízéves jubileum alkalmából harcba szállhatnak az „Új Európa Alapítvány arcai” címért és az azzal járó pénzjutalomért. Az elmúlt években támogatott és eredményes sportolók közül tizennégyen versengenek … Bővebben
Jöhet a 4-4-2-es felállás hétvégén az Udinese ellen?
Nem kizárt, hogy Vincenzo Montella a korábbi mérkőzésekkel ellentétben az Udinese ellen nem a 4-3-3-as…
Női ökölvívó válogatott: Kovács Mária – Ancsin Katalin duó kezében a jövő
Kedden megtartotta az olimpia utáni első elnökségi ülését a Magyar Ökölvívó Szövetség vezérkara. Előbb megtárgyalták,…
A Formula-E-ből érkezik Ecclestone utódja?
Az F1 eladása egyúttal a brit milliárdos távozását is jelentheti, hiszen az új tulaj szociálismédia-barát terveibe nemigen passzolnak az ő nézetei – új jelölt is van a helyére, bár (persze) tagad mindent.
A 15 éves kapustehetség is utazik a junior Eb-re
Jócskán megelőzi korosztályát és már a junior Eb-re készül 15 évesen. A tavalyi ifi Eb-n már szerepelt a magyar válogatottban, de most Faragó Tamás is bizalmat szavazott neki a juniorok között. Magyari Alda Manon, most akár négy évvel idősebbek ellen is bizonyíthatja tehetségét. “Azért furcsa, hogy a többiek két-három évvel idősebbek nálam, de mindenképpen előny, hogy […]
Női U17: az első félidőben döntöttünk a szlovákok ellen
Kedden Lipóton játszott felkészülési mérkőzést a magyar és a szlovák női U17-es válogatott, a Schumi Dorottya vezette együttesünk első félidei jó helyzetkihasználásának köszönhetően 3-2-re megnyerte a találkozót.
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában – Kellemes ellenfeleket kapott a Szolnok
Dubrovnikban megtartották a főtábla sorsolását a Bajnokok Ligájában. A Szolnok egyelőre elkerülte a nagyokat. Mint ismeretes idén a Szolnok van ott a főtáblán az Eger helyett. A két csoport sorsolását pedig ma megtartották Dubrovnikban. A Tisza-parti együttes az A-jelű csoportba kapott besorolást. Cseh Sándor csapata az Olympiakosszal, a Spandauval és a Nice együttesével már biztos megküzd, – […]
Hőség, hősiesség
A három fiatal gyaloglóból kettő ért célba a riói olimpián: az 50 km-es férfimezőny legfiatalabbja, Venyercsán Bence (20) a 44. lett, míg ugyanitt nagyjából 20 km után kizárták Srp Miklóst (23). A nők 20 km-es viadalában Récsei Rita (20) az … Bővebben



























