Címke: Jug Dubrovnik
Ezúttal a Jug szerződtetett egy amerikai válogatottat
Erősített a horvát együttes. Alex Obert a Ydriakos csapatától érkezik a Jughoz, mely csapat az előző szezonban a harmadik helyen zárta a görög bajnokságot. A 29 éves pólósnak az első emlékezetes tornája a 2013-as világbajnokságon volt, ahol a negyedik lett az amerikai válogatottal. A riói olimpián szintén tagja volt a csapatnak, ahol a 10. helyen […]
Koronavírus: így edzett a Jug Dubrovnik
40 nap után, ismét vízbe ugrott a horvát együttes. Fotó: jug.hr Mint ismeretes, Horvátországban ismét megkezdődhettek a tréningek. Szigorú előírás mellett egy időben 4 játékos plusz egy edző lehet a medencetérben. A Jug Dubrovniknál először Javier Garcia, Luka Loncar, Loren Fatovic és Toni Popadic úsztak egy órával később jött a másik négyes csoport majd a […]
Regionális Liga: bajban lehet a címvédő
A Jug Dubrovnik biztosan nem az élen zárja az alapszakaszt a délszláv bajnokságban. A Mladost Zágreb nyerte a Regionális Liga alapszakaszát. Egy fordulóval a vége előtt már négy pont az előnye a második Jadran Herceg Novi előtt, míg csak harmadik helyen tanyázik a Jug Dubrovnik. A negyedik a Jadran Split lett, érdekesség, hogy az ötödik Mornarhoz képest tizenöt pont […]
Regionális Liga: kiköszörülte a Jug a csorbát
Nagy meccset húzott be a Dubrovnik. Mint ismeretes, a Regionális Liga címvédője meglepetésre kikapott a második körben a Mladosttól. Most itt volta lehetőség, hogy javítson. Nos, a Jadran Herceg Novi otthonában hét góllal győzni tudott Kobescsak együttese úgy, hogy az utolsó negyedet 7-1-re nyerte. Regionális Liga, 3. forduló: Jadran Carine – Jug CO 7-14 (1-3, […]
Átigazolás: megérkezett a horvátok ásza a Pro Reccohoz
Az új vezetőedző után, új játékost jelentett be az olasz sztárklub. Mint ismeretes, Ratko Rudics érkezésével kicsit új szemlélet is költözik az együtteshez. Most az is hivatalossá vált, hogy Marko Bijacsot leszerződtette a Pro Recco. A horvátok világ- és olimpiai-bajnok kapusa a Jug Dubrovniktól érkezik a Ligúr-csapathoz. Érdekesség, hogy több játékost is elcsábítana az olasz […]
Rokorddöntés – Ismét a Jug Dubrovnik a Regionális Liga győztese
Könnyed sikert aratott a Jug Dubrovnik a Regionális Liga döntőjében, így megvédte címét a horvát csapat. Fotó: jug.hr Sorozatban harmadszor, az elmúlt tíz szezonban pedig egyedüliként negyedszer tudta elhódítani a Jug Dubrovnik a Regionális Liga trófeáját. A fináléban a Mladost Zágráb együttesét verte a Jug hét góllal. A horvát csapat számára folytatódhat a trófea gyűjtés, hiszen a […]
A Jug és a Partizán nem talált legyőzőre
A Jug Dubrovnik erőnyerőnek bizonyult a Horvát Kupa döntőjében, még Szerbiában a Partizán örülhetett.Fotó: hvs.hr Nem mondhatni, hogy nagy csatában dőlt volna el a horvát kupa döntője, hiszen a Jug Dubrovnik hét góllal győzött a Jadran Split ellen. Érdekesség, hogy a gyengélkedő Rijeka a legjobb négy mezőnyébe sem tudta magát beverekedni, hiszen az elődöntőben a […]
A Jug ellenállhatatlanul kezdett
A Dubrovnik címvédőhöz méltóan kezdte meg a délszláv bajnokságot. Hat góllal volt jobb a Jug Dubrovnik a Jadran Herceg Novinál a délszláv bajnokság nyitófordulójában. A hazaiaknál Jokovics és a friss igazolás, Vincenzo Renzuto volt a legjobb három-három találattal. A Partizán is begyűjtötte a három egységet, még a Posk idegenben fricskázta meg a Rijekát. A Jadran Split […]
A budapesti vb meglepetésemberét csábíthatja el a Jug Dubrovnik
Az egykori BL-győztes csapat Felipe Perrone helyére egy igazi nehézbombázót igazolna, aki a budapesti vb-n is bizonyított. Mint ismeretes, Felipe Perrone a Barcelonetát fogja erősíteni jövőre, a helyére pedig kellett egy másik gólerős játékos. Nos, a horvát együttesnek úgy tűnik, sikerült elcsábítani Vincenzo Renzuto-t – írja a wpdworld.com – aki az olasz válogatott színeiben a […]
Átigazolás: fiatal center érkezett Dubrovnikba
Megvan a Jug első nyári igazolása. Fotó: Jug.hr Joszip Vrlics helyére érkezett a 22 éves horvát center Luka Lozina a Jug Dubrovnikhoz. A játékos az előző szezonban a Barcelonetánál játszott és a válogatott Luka Loncsarral pólózhat egy poszton együtt szeptembertől. Érdekesség, hogy Felipe Perrone távozott az idény végén a csapattól, ő a Barcelonetához tért vissza, […]
Visszatért a brazil zseni egykori csapatába
Ismét Spanyolországban fog játszani a brazil játékos. Felipe Perrone 2015-ben érkezett a Jug Dubrovnikhoz. A 2014-ben BL-győztes Barcelonetát hagyta el a horvátok kedvéért. Két szezont töltött el Kobescsak csapatában, a játékos rögtön az első idényében mindent megnyert az együttessel, és ismét Európa trónjára is felülhetett. Most ismét válaszút elé érkezett a karrierje, hiszen több kérője is […]
Bajnokok Ligája-győztes a Szolnok!
Káprázatos hangulatban, egy káprázatos meccsen 10-5-re győzött a Szolnok a Jug Dubrovnik ellen és lett Bajnokok Ligája-győztes. Mint írtuk korábbi cikkünkben, a két csapat rég találkozott egymással, tavaly nem is, míg a 2015/2016-os szezonban kétszer is összefutottak egymással a főtáblán, ekkor egyszer a Szolnok, míg egyszer a Jug tudott diadalmaskodni. Egészen káprázatos hangulat előtt ugrott […]
Bajnokok Ligája-győztes a Szolnok! (képgaléria)
Káprázatos hangulatban, egy káprázatos meccsen 10-5-re győzött a Szolnok a Jug Dubrovnik ellen és lett Bajnokok Ligája-győztes. Fotók: Kertész Gábor Mint írtuk korábbi cikkünkben, a két csapat rég találkozott egymással, tavaly nem is, míg a 2015/2016-os szezonban kétszer is összefutottak egymással a főtáblán, ekkor egyszer a Szolnok, míg egyszer a Jug tudott diadalmaskodni. Egészen káprázatos […]
Bajnokok Ligája – Így látták a vezetőedzők
Mindkét magyar edző elégedett volt, Vujaszinovics nem érti, Kobescsak ismét egy fantasztikus csapatot látott. Edzői vélemények az elődöntők után…Fotó: Kertész Gábor Dabrowski Norbert, az Eger vezetőedzője: Meg vagyok elégedve a védekezéssel. Tegnap négy gólt lőttek nekünk, ma hetet kaptunk. A bronzmeccsen két csalódott csapat játszik, a kevésbé csalódott együttes nyerhet. Más kérdés, hogy a Reccónak […]
Horvátország tetején a Jug Dubrovnik
A Jug a horvát bajnokságot is megnyerte. A Regionális Liga győzelem után a horvát bajnokságban sem talált legyőzőre a Jug Dubrovnik. Érdekesség, hogy a fináléban nem a rivális Primorje Rijekát verte, – a gárda el sem jutott a döntőig – hanem a Mladost Zágrebet 3-0-ás összesítéssel. A Bajnokok Ligája címvédőjét természetesen láthatjuk még az idényben, […]
Nagy győzelem – Az Eger legyőzte a címvédőt
A Bajnokok Ligájában az Eger győzelemmel zárta a főtáblát. A hevesi együttes a címvédő Jug Dubrovnikot verte, így a második helyen zárta csoportját. Volt tétje az Eger – Jug Dubrovnik mérkőzésnek, hiszen ha a hevesiek győznek, ők a harmadikok és a Bresciával kezdenek a Final Six-ben. A mérkőzésen Perrone kezdte meg a gólgyártást, majd a […]
Habkönnyedén nyerte a Jug Dubrovnik a Regionális Ligát
Megvédte címét a Jug Dubrovnik a Regionális Ligában. A horvát együttes a döntőben valósággal átgázolt a Jadran Herceg Novi csapatán. Idén is Dubrovnik adott otthont a délszláv pontvadászat négyes döntőjének. Érdekesség, hogy a Rijeka még a legjobb négyig sem jutott idén el a sorozatban. Pénteken az elődöntőben a Jadran a Mladostot (14-10-re), míg a Jug a […]
Bombameglepetés a Regionális Ligában
A Regionális Liga 14. fordulójában botlott a listavezető Jug, ráadásul a csikócsapattal felálló Partizán Belgrád leckéztette meg. Egészen a 14. fordulóig veretlen volt a Jug Dubrovnik, mikor az ötödik helyen szerénykedő Partizán Belgrádhoz látogatott. A horvát csapatban már helyet kapott Xavi Garcia is, akinek kézsérülése miatt kellett kihagynia több hetet. Mint ismeretes tavaly mindent megnyert a […]
Meglepetések a Regionális Ligában
A Jug továbbra is az élen, ám után kiszámíthatatlan a mezőny. A Partizán és a Rijeka is botladozik. Hazai győzelmek születtek a Regionális Liga 12. fordulójában. A Jug Dubrovnik két hiányzója nélkül is behúzta a Jadran elleni meccset. A Partizán botladozása folytatódik, most a sereghajtó Vojvodinától kapott ki a csapat. A Primorje is vereséget szenvedett, […]
Regionális Liga – A Jug Dubrovnik uralja a délszláv bajnokságot
Utcahosszal vezet a Dubrovnik, mögötte azonban szoros a mezőny. Kilenc forduló telt el a Regionális Ligából a Jug pedig hibátlan a mérlege. Az elmúlt hétvégén a Dubrovnik a Jadran Splitet verte nagyon magabiztosan. Két játékosát is nélkülöznie kellett az együttesnek, hiszen Xavi Garcia sérült, míg Maro Jokovics igazoltan volt távol, hiszen a horvát klasszisnak megszületett […]


























