Címke: kezdünk
Az FTC korábbi csatára is betalált Farkas Ádámék meccsén
A labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójának első felvonásán Cipruson járt a magyar játékvezetői négyes.
Nem volt kérdés: bajnok az Enthroners!
Bombagólokkal ért a célegyenesbe a Jet-Sol Liga
A Jet-Sol Liga bajnoki szakaszának utolsó fordulója előtt eldőlt már, hogy a Ferencváros és az MTK Hungária vívja a bajnoki döntőt, a bronzmeccsen pedig a Viktória találkozik az ETO FC Győrrel. Ennek ellenére sem tét nélkül léptek pályára a csapatok – a szombathelyiek mumusa az MTK, a pedig győriek szívesen bizonyítottak volna a Fradi ellen, hogy túlzó volt a kupadöntő különbsége.
Raikkönen és Vettel is pályán lesz a héten
Különböző helyszínen a Ferrari és Mercedes egyaránt tesztelni fog a napokban: eltérés azonban, hogy az olaszok állandó versenyzőiknek adják a lehetőséget.
Új súlycsoportot vezetnek be a női súlyemelőknél
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) azt tervezi, hogy új női kategóriát vezet be, így a gyengébb nem is nyolc súlycsoportban versenyezne, akárcsak a férfiak.
Drámai pillanatokat hozhat a 2018-as szezon
Lewis Hamilton és Nico Rosberg is 2018 végéig kötelezte el magát a Mercedesnél, nem véletlenül: Toto Wolff szerint így az ideális, ráadásul nagyon nagy csatát vár kettejük utolsó(?) közös F1-es szezonjában.
Rio 2016 – Gyurta Dániel szerint világcsúcs kell az aranyéremhez
Gyurta Dániel szerint világcsúccsal lehet majd megnyerni a 200 méteres mellúszást a riói olimpián. A szám címvédője, háromszoros világbajnoka pénteken az M4 Sportnak elmondta, véleménye szerint 2:07 perc alatti időeredmény kell a győzelemhez a brazil metropoliszban. “Két-három ember képes lehet erre, én is azért dolgozom minden nap, hogy nekem is menjen” – nyilatkozta a 27 […]
Alonso a motorcsere ellenére is Q3-ba jutna
Bár a két pénteki szabadedzés között vissza kellett tenni az autójába egy korábbi erőforrást, alapvetően optimistán tekint előre a McLaren-Honda F1-es pilótája, aki folytatná remek időmérős sorozatát.














