Címke: Kiemelt
Elhunyt Faul Sebestyén
Életének 82. évében elhunyt Faul Sebestyén, a Máriahalom KSK vezetője, a Komárom-Esztergom megyei asztalitenisz-élet ikonikus…
Ötödik lett a serdülő lánycsapat
A négy magyar csapat közül legjobban szereplő serdülő lányválogatott az 5. helyen végzett a gliwicei…
Letették az esküt az egyetemisták
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Athén termében fogadalmat tett a kínai Csengtuban rendezendő egyetemi…
A serdülő lányok negyeddöntősök
A serdülő lánycsapatunk Portugáliát nagy csatában legyőzve bejutott a legjobb nyolc közé a lengyelországi Gliwicében…
Három csapatunk nyolcaddöntős
Az ifjúsági lányainknak nem sikerült a visszajutás a legjobbak közé, a másik három csapatunk viszont…
Felemás kezdés
A négyből három csapatunk egy-egy győzelmet és vereséget könyvelt el a lengyelországi utánpótlás Európa-bajnokság nyitó…
Nevezés a 2023–2024-es csapatbajnokságra
Megnyílt a nevezési lehetőség a 2023–2024-es csapatbajnokságra a Ponger rendszeren keresztül. A nevezési információk (versenykiírás,…
Pénteken kezdődik az utánpótlás Eb
Július 14. és 23. között a lengyelországi Gliwicében rendezik meg az ifjúsági és serdülő Európa-bajnokságot….
ÚJ PÁLYÁZATI LEHETŐSÉG
A Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) pályázatot hirdet Sportolói és Ifjúsági Munkacsoport tagság betöltésére. A munkacsoportban való részvétel és munka önkéntes tevékenység! A munkacsoportok szorosan együttműködnek az MSOSZ elnökségével! Feladataik: Érdekképviselet ellátása, mely a többségi társadalom felé megjelenő üzenetközvetítésre, megjelenésre, a sportolókkal és a kortárs közösségekkel való együttműködés elindítására és koordinálására alkalmas. A speciális olimpián […]
Végre megvan!:)
Ünnepélyesen bemutatták a berlini Speciális Olimpia Nyári Világjátékok hivatalos eseménylogóját, amely a sportolók érzelmeit tükrözi és prezentálja Berlin történetét. Egy falakat bontó és korlátokat legyőző várost ismerhetünk majd meg. Az esemény időpontja: 2023. június 17-24.
Műkorcsolyázóink sikere Grazban
Sikeresen szerepeltek műkorcsolyázóink Grazban, a nemzetközi műkorcsolya versenyen. KŐRÖSI-FEHÉR NÁNDOR ARANYÉRMES LETT GRAZBAN! A Grazban megrendezett Skate Austria nemzetközi műkorcsolya verseny 5. kategóriájában induló Körösi-Fehér Nándor (Ferencvárosi Szabadidős SE) pazar technikai repertoárral és elegáns stílusú előadással, 70.51 ponttal a legjobbnak bizonyult! Nándi gőzerővel készül már a 2023-as, kazanyi Téli Világjátékokra, ahol szintén győzni szeretne. Kelemen […]
Meglepetés csomagok
Szorgos kezek készítettek értékes meglepetés csomagokat a kitartóan edző Kölyök Sportolóinknak! Kedves Gyerekek! Hamarosan a Télapó eljuttatja hozzátok az ajándékokat, amelyeknek reméljük nagyon fogtok örülni! Az egyéni fejlesztő eszközök az otthoni gyakorlást, a szülőkkel, családtagokkal való közös szórakoztató mozgást segítik elő. Mi is izgalommal várjuk a fogadtatást! Köszönjük a támogatást a MetLife Magyarország-nak! A MetLife […]
Remekeltek erőemelőink a svédországi nemzetközi versenyen!
Lehoczki János, Baranyi Elemér, Török Zoltán: mindhárman összetett első helyezést produkáltak! Gratulálunk a Fiúknak, valamint Szünstein Mónika szakágvezetőnek, elnökségi tagnak és Wiesnerné Oravecz Éva társelnöknek, delegáció-vezetőnek! #Powerlifting
Újabb mérföldkőhöz érkeztünk!
A Ferencvárosi Torna Club és a Magyar Speciális Olimpia Szövetség együttműködési megállapodást kötött egymással. A Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapján, december 3-án megállapodást kötött egymással a Ferencvárosi Torna Club és a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban. A szerződést Lengyel Lajos, az MSOSZ elnöke, valamint a fővárosi zöld-fehér klub ügyvezető-alelnöke, Nyíri Zoltán írta […]
Tenisz prezentáció az ITF konferenciáján
Szeretettel gratulálunk Orbán-Sebestyén Katalinnak, aki élete talán eddigi legnagyobb szakmai elismerésének tartja, hogy a Special Olympics International felkérte arra, hogy képviselje a szervezetet az International Tennis Federation 2021-es World Coaches Conference-én. Az MSOSZ elnökségi tagja, tenisz szakágvezető, európai sport tanácsadó, az SOI tenisz szakmai bizottsági tagja hozzátette: “Mivel én voltam az utolsó előadó, így […]
Középpontban az értelmi fogyatékossággal élő teniszezők fejlesztése
Ebben az impozáns társaságban tarthat november 7-én előadást Orbán-Sebestyén Katalin MSOSZ elnökségi tag, tenisz szakágvezető, európai sport tanácsadó, az SOI tenisz szakmai bizottsági tagja, aki a Special Olympics International (SOI) és az International Tennis Federation (ITF) felkérésére prezentálhat. A szakember elmondta, hogy nagyon nagy megtiszteltetés ilyen rangos társaságban előadást tartania a fogyatékossággal élő teniszezők […]
Új globális SO nagykövet
Újabb nagykövet csatlakozott a nemzetközi Speciális Olimpia mozgalomhoz, Gracie Hunt amerikai modell, közösségi média személyiség és vállalkozó személyében. Jelenleg a kétszeres NFL Super Bowl-győztes Kansas City Chiefs csapatánál dolgozik a marketing- és márkafejlesztési osztályon. Futballklinikákat hozott létre Zambiában, Dél-Afrikában, Brazíliában és Oroszországban, hogy segítse a szegényebb sorban élő gyermekeket és közösségeket. Mostantól pedig az SOI […]
Nemzetközi konferencia
Nagy megtiszteltetés érte Orbán-Sebestyén Katalin tenisz szakágvezetőt, elnökségi tagot, európai sport tanácsadót, aki meghívást kapott egy előadás megtartására a Nemzetközi Tenisz Szövetség által szervezett “ITF World Coaches Conference”-re, ahol az “értelmi fogyatékossággal elő teniszezők sportági fejlesztéséről” beszélhet majd. Orbán-Sebestyén Katalin elmondta, hogy a felkérést azért kapta, mert több kiváló kollégájával együtt kidolgoztak egy a témával […]
Ezüstérem a zlini tornán
Ezüstérmes lett a győri Staféta DSE labdarúgó csapata a zlíni tornán. A csehországi versenyen 6 együttes vett részt. A győriek 5 mérkőzést játszottak, 4 győzelmet arattak, egy vereség mellett.Gratulálunk a CSAPAT-nak és a felkészítőknek!
Az úszók budapesti világkupáján mi is ott voltunk!
Kiváló szakemberünk, az olimpikon gyalogló, a Csalogány EGYMI gyógypedagógusa, szövetségünk edzője SRP MIKLÓS tegnap lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen és ússzon a világkupa-verseny extra betétfutamán. Wiesnerné Oravecz Éva társelnöktől, az úszás sportág szakágvezetőjétől megtudtuk, hogy a Magyar Úszó Szövetség ezzel a lehetőséggel a pandémia ideje alatt a frontvonalban teljesítőknek köszönte meg a kitartó és […]








