Ötödik lett a serdülő lánycsapat

A négy magyar csapat közül legjobban szereplő serdülő lányválogatott az 5. helyen végzett a gliwicei utánpótlás Európa-bajnokságon.

Hétfőn már az éremért léptek asztalhoz a serdülő lányaink, a negyeddöntőben a spanyolok voltak az ellenfeleik. Sajnos a Maria Berzosa vezette ibériaiak 3:1-re nyertek, a mieink győzelmét Dohóczki Nóra szerezte. Az utolsó helyosztón egyesben már Pascui Nicoleta és Nagy Judit kapott lehetőséget, akik éltek is ezzel, és az ukránok elleni 3:1-es siker azt jelenti, hogy a mieink – a moldovaiakkal együtt – az 5. helyen végeztek.

Az ifjúsági lányok mindkét hétfői meccsüket megnyerték, és ha kedden a hollandokat is legyőzik, akkor a 29. helyen végeznek az Eb-n.

A két fiúcsapatunk vasárnap kikapott a nyolcaddöntőben, így legjobb esetben a 9. helyet szerezhették volna meg. Ehhez a serdülők álltak közelebb, az angolokat ugyanis 3:1-re megverte a Varga Botond, Gergely Márk kettős, a lengyelektől viszont már Varga nélkül, Poór Balázzsal a csapatban 3:1-re kikaptak, így a 11. helyen zártak.

Az ifi fiúk 3:2-es vereséget szenvedtek Izraeltől, de a szlovákokat sikerült legyűrni ugyanilyen arányban, így a 13. hely azért meglett.

Az egyéni versenyszámok szerdán kezdődnek, így a magyar fiatalok az ifjúsági lányok kivételével egy napot pihenhetnek.

IFJÚSÁGI ÉS SERDÜLŐ EURÓPA-BAJNOKSÁG, GLIWICE
CSAPATVERSENY
IFJÚSÁGI FIÚK
9–16. helyért
Magyarország–Izrael 2:3
Szántosi Dávid–Avivi 3:1
Lei Balázs–Susan 2:3
Wei Chen Yu–Itzsak 3:0
Szántosi–Susan 0:3
Lei–Avivi 2:3
A 13–16. helyért
Magyarország–Szlovákia 3:2
Szántosi–Palusek 3:0
Lei–Arpás 1:3
Wei–Goldír 1:3
Szántosi–Arpás 3:0
Lei–Palusek 3:0

SERDÜLŐ FIÚK
9–16. helyért
Magyarország–Anglia 3:1
Gergely Márk–Pattison 0:3
Varga Botond–Kingham 3:1
Gergely, Varga–Dani, Pattison 3:1
Varga–Pattison 3:1
A 9–12. helyért
Magyarország–Lengyelország 1:3
Gergely–Sakowicz 2:3
Poór Balázs–Perkowski 0:3
Gergely, Poór–Pakola, Perkowski 3:1
Gergely–Perkowski 2:3

IFJÚSÁGI LÁNYOK
A 29–37. helyért
Q-csoport
Magyarország–Örményország 3:0
Balogh Ágnes Kíra–Khlghatyan 3:0
Hudák Dorina–Poghosyan 3:0
Szosznyák Emma–Ghazaryan 3:0
A csoport végeredménye: 1. Magyarország 4 pont, 2. Örményország 3, 3. Koszovó 2

A 29–31. helyért
Magyarország–Észtország 3:2
Molnár Kendra–Nurga 1:3
Balogh–Litvinova 3:0
Hudák–Zavronkova 3:1
Molnár–Litvinova 0:3
Balogh–Nurga 3:1

SERDÜLŐ LÁNYOK
Negyeddöntő
Magyarország–Spanyolország 1:3
Barcsai Sophie–Berzosa 0:3
Dohóczki Nóra–Gimeno Font 3:1
Barcsai, Dohóczki–Berzosa, Gimeno Font 0:3
Dohóczki–Berzosa 1:3
Az 5–8. helyért
Magyarország–Ukrajna 3:1
Pascui Nicoleta–Kovalova 1:3
Nagy Judit–Pascsenko 3:0
Barcsai, Dohóczki–Kovalova, Vaszilenko 3:1
Nagy–Kovalova 3:1

Magyar Asztalitenisz Szövetség