Hivatalossá vált a Nemzetek Ligája lebonyolítása

Az UEFA 2018 őszén új sorozatot indít az európai válogatottak számára Nemzetek Ligája elnevezéssel. Az új sorozat célja, hogy tovább erősítse és kiegyensúlyozottabbá tegye a nemzeti válogatottak méltán népszerű versengését. Az új verseny bevezetésével minden esztendőben lesz egy kontinens- vagy világverseny az európai csapatok számára, emellett a Nemzetek Ligájából négy csapat az Eb-kvalifikációt is kivívhatja.

Read More

Egyik mumusához látogat a Vidi

Szombaton rendezik az OTP Bank Liga kilencedik fordulóját. A listavezető Videoton a Vasas vendége lesz, a második Bp. Honvéd és a harmadik Ferencváros egymás ellen játszik a Bozsik Stadionban. A magyar országos futballbajnokság 1926 óta íródó történetében először játszik egymással az élvonalban két, Debrecen huszonöt kilométeres vonzáskörzetébe tartozó klub.

Read More

Startol az Európa-bajnokság

Holnap reggel kezdődik a 2017-es év legrangosabb nemzetközi díjugrató versenye, a felnőtt Európa-bajnokság. A göteborgi Slottsskogen City parkban holnap 8.30-kor a vadászugratáslesz az első feladat, majd csütörtökön és pénteken rendezik a csapatverseny két fordulóját. Vasárnap pedig az egyéni döntőre kerül sor.Az Európa-bajnokságon Németh István szövetségi kapitány Hugyecz Mariann-Chacco-Boy, Horváth Balázs-Zordon, Krucsó Szabolcs-Chacco Blue II, ifj. Szabó Gábor-Timpex Bölcsész párosokat indítja. Tartalék párosunk James Wigrave Quirosával.

Minden információ az alábbi honlapon található: http://www.goteborg.com/en/fei-european-championchips-2017/

https://www.youtube.com/watch?v=E47PdYY0Gmw

fei-longines-meny-2

Read More

Vizes vb – Bronzérmes a 4×100 méteres férfi gyorsváltó

Budapest, 2017. július 23.
A bronzérmes Németh Nándor, Kozma Dominik, Bohus Richárd és Holoda Péter (b-j) a férfi 4x100 méteres gyorsváltó eredményhirdetése után a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 23-án.
MTI Fotó: Illyés TiborBronzérmet nyert a Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd összeállítású 4×100 méteres férfi gyorsváltó az úszó-világbajnokságon a Duna Arénában vasárnap, megszerezve Magyarország első érmét a 17. vizes vb-n. A kvartettben Kozma Dominik első emberként 48.26-ra javította a délelőtt felállított 48.61 másodperces országos csúcsát, míg a négyes is új nemzeti rekordot ért el 3:11.99 […]

Read More

Hollé Sára Nagydíj győzelme Diósgyőrben

A Diósgyőri vár a reneszánsz idején a királynék jegyajándéka és kedvelt tartózkodási helye volt, így a festői szépségű épületet gyakran kötik legendás nőalakokhoz. Úgy tűnik, a helyszín modern történetében is fontos a hölgyek szerepe, hiszen az első diósgyőri nemzetközi Nagydíjat a hévízi Hollé Sára, a fiatal lovas válogatott tagja nyerte. A teltházas arénában megrendezett MENTO Nagydíjon 21 páros állt rajthoz. A horvát Eduard Petrovic a helyszín adottságait maximálisan kihasználó, kiválóan lovagolható pályákat épített. Munkájának méltó megkoronázása volt a Nagydíj, ahol rendkívül izgalmas alappálya után hat versenyzőt láthattunk viszont a gyors és szoros versenyt hozó összevetésben. Hollé Sára és Dzsango mögött a szerb Aleksandra Vuksanovic – Willian páros végzett, a miskolci Szuhai Péter (Lamborgini) előtt.

19242992 10213345689734584 1040010522821402377 o

A hétvégén összesen 331 nemzetközi és 298 regionális startot regisztráltak, így a mérleg 629 induló volt három versenynapon.

A helyszín pozitív fogadtatásra talált az idelátogató külföldiek körében: a szlovák, szerb és török versenyzők, valamint a francia, lengyel és román vendégek méltatták a helyszín szépségét, a rendezés színvonalát, a pályák talaját, valamint a rendezők lovakról való gondoskodását.

A jó hangulatú hétvégén péntek este a versenypályán lebonyolított, a résztvevők számára kiírt futballbajnokság, szombat este pedig a várban rendezett Szent Iván éji műsor szolgáltatott méltó keretprogramot.

Köszönjük mindazoknak, akik ismét vagy most először bizalmat szavaztak Diósgyőrnek!

Erdélyi Magdolna

versenyigazgató

Read More

Hegyi Dóra és Senánszky Petra is futott a lánggal

Az idei Világjátékokon induló Hegyi Dóra és Senánszky Petra is futott az EYOF-lánggal.

A 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál lángja május végén érkezett Magyarországra, majd kezdetét vette az a fáklyafutás-program, amelynek részese volt többek között két, a Világjátékokon induló magyar kiválóság is.

 

Hegyi Dóra aerobikban, Senánszky Petra pedig uszonyosúszásban képviseli a magyar színeket a nyári Világjátékokon. Hegyi világbajnoki ezüstérmes a sportágában, emellett – többek között – Európa Játékokon is nyert aranyérmet. Senánszky Petra többszörös világ- és Európa-bajnok, többszörös világcsúcstartó uszonyosúszásban. 

A nyári játékokat a lengyelországi Wroclawban rendezik meg július 20. és 30. között, ahol a tervek szerint 58 magyar sportoló vesz részt 12 sportágban. Azok a sportágak, amelyekben szurkolhatunk a magyaroknak: aerobik, uszonyosúszás, íjászat, ju-jitsu, karate, strandkézilabda, szumó, tájékozódási futás, táncsport, vitorlázó műrepülés, erőemelés és fallabda.

Az EYOF lángja egyébként péntek este érkezik meg a fővárosba, ahol megrendezik az Olimpia Éjszakáját.

Read More

Világliga: sokgólos meccsek a negyeddöntőben – Kiesett a házigazda

szerbianagybecskerek02A szerbek és a horvátok hozták a kötelezőt. Az Egyesült Államok megállította Oroszországot.  Szerbia és Horvátország is tizenkilencig jutott a negyeddöntőben a világligán. Előbbi a japánokat, míg utóbbi a kazahokat verte. Az olaszoknak sem okozott gondot Ausztrália, míg az amerikaiak a házigazdák ellen két góllal nyertek. Holnap már az elődöntőket rendezik, ahol az olasz-horvát meccs […]

Read More

Tekecsapat-világbajnokság 2017 – Dánia és Ausztria kipipálva!

Németországban zajlik a tekecsapat-világbajnokság, amelyet megelőzően U18-as vb-t és U14-es Világkupát rendeztek. Mindkét korosztályban lett magyar dobogós!

 

Győzelemmel kezdett mindkét válogatottunk a Németországban zajló tekecsapat-világbajnokságon. A női válogatott az első meccsén Ausztriával találkozott és 6-2-re nyert, míg a férfiak Dániát verték 8-0-ra Dettenheimben. A női válogatott Észtországgal találkozik a következő körben, a férfiak pedig a franciákkal csapnak össze.

A női teke-válogatott Németországgal, Ausztriával és Észtországgal került egy csoportba, a férfi csapat pedig Csehországgal, Dániával és Franciaországgal van egy kvartettben. A csoportok első két helyezettje jut tovább a legjobb nyolc közé.

Az U18-as világbajnokságon Németh Máté és Ivanyik Richárd bronzérmes lett párosban, míg az U14-es Világkupán Hegedűs Tímea egyéniben aranyérmes lett, és Karba Noellel vegyespárosban bronzérmet szerzett, emellett a csapatbronzot is hazahozhatja a duó.

Eredmények:

Tekecsapat-világbajnokság, Dettenheim:

Nők

D-csoport

Magyarország-Ausztria 6-2

Férfiak

C-csoport

Magyarország-Dánia 8-0

Read More

Világjátékok 2017: Eb-bronzzal hangolódott a játékokra a magyar páros

A László Csaba, Páli Viktória páros harmadik lett a profi standardtáncosok Európa-bajnokságán.

A Debrecenben megrendezett kontinensbajnokságon a Világjátékok-résztvevő magyar duó a német Benedetto Ferruggia, Claudia Köhler kettős és a litván Donatas Vezelis, Lina Chatkeviciute páros mögött szerezte meg a bronzérmet.

 

A László-Páli kettős jelenleg a második helyet foglalja el a profi standardtáncosok világranglistáján. A Világjátékokon – Lászlóékon kívül – Andrea Silvestri és Váradi Martina (latin), valamint Pék Máté és Nagy Edit Lilla (salsa) indul táncsportban.

Az idei játékokat július 20. és 30. között rendezik meg a lengyelországi Wroclawban, ahol várhatóan 60 magyar sportoló indul 10 sportágban.

Eredmény

Profi Standardtáncok Európa-bajnoksága, Debrecen

1.Benedetto Ferruggia, Claudia Köhler (Németország)

2.Donatas Vezelis, Lina Chatkeviciute (Litvánia)

3.László Csaba, Páli Viktória (Magyarország)

 

MTI Fotó: Ujvári Sándor

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.