Hármas magyar győzelem a vadászugratásban

Fordulatokban gazdag versenyt és magyar sikert hozott CSI***-W 130 centiméteres vadász versenyszáma. A C szabály szerinti elbírálásban hibapontok helyett időbüntetést kapnak a versenyzők az akadály leveréséért, amit hozzáadnak a pálya teljesítési idejéhez, és ez alapján alakulnak ki a helyezések. Tehát ha valaki nagyon gyors, akkor még verőhiba ellenére is tud akár győzedelmeskedni.

A magyarok egyébként specialistái ennek a számnak, hiszen tavaly a Longines FEI Nations CupTM Jumping of Hungary CSIO5* Budapest verseny vadász számában is hármas magyar győzelem született, és most is a hazai lovasok voltak ebben a legjobbak.

A versenyszám győztese Técsy Attila lett El Capitannal, megelőzve a magyar utánpótlás egyik nagy tehetségét, a 16 éves Plavecz Szabrinát, aki már ezzel második helyezését gyűjtötte be a hétvégén Királyhágó nyergében.

1200x661-2

02plavecz

 

Krucsó Szabolcsnak úgy tűnik szimpatikus a hármas szám, hiszen harmadszorra lett harmadik ebben a kategóriában.

03krucs

Negyedik helyen végzett Irmantas Grikienis Litvániából, ötödiken az olasz Raul Manco, hatodikon pedig a román válogatott tagja, Constantin Cojocariu.

A további helyezéseket kér magyar hölgy szerezte meg, mégpedig Zárug Annamária, és az ifjúsági Európa-bajnokságra készülő Alasztics Aliz.

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Magyar tenyésztésű lovak a dobogón a fiatal lovak döntőjében

1 akadály és 14 erőkifejtés várta a fiatal lovak 3000 eurós 
összdíjazású döntőjének 35 indulóját az Aki Ylänne finn pályaépítő által 
megálmodott pályán szombat reggel a Nemzeti Lovardában.
Az igen technikás alappálya teljesítése után 10 ló-lovas páros jutott az 
összevetésbe, köztük öt magyar lovas.


Elsőként ifj. Tóth László lovagolt a rövidített pályára a hatéves 
Identityvel és villámgyors hibátlannal adta fel a leckét a többi 
összevetőnek, majd rövidesen másik lovával, Chinggel faragott egy kicsit 
a pályaidőből. Így végül a dobogó első és harmadik helyét sikerült 
megszereznie. Az első helyet saját tenyésztésű kancája, Ching érdemelte 
ki, aki már a csütörtöki versenynapon is megszerezte a győzelmet.

1-702

szintén 6 éves sárga Identity pedig a bronzérmet szerezte meg lovasának.

 

Az előző napokon is eredményesen szereplő páros, Zárug Annamária és a 
gánti Herczog Ménesben tenyészett Candy szép, egyenletes második körrel 
biztosította be magának az ezüstérmes pozíciót.

2-705
Negyedik helyen a Sáripuszta Indigót lovagló Mráz Tamás végzett. A ló 
tenyésztője az Enyingi Agrár Zrt.
Szép, elegáns lovaglással lett ötödik az osztrák Helmut Morbitzer és 
Charlie Chaplin
A hatodik helyet Czékus Zoltán és Connor apaságú Castro szintén mindkét 
körben hibátlan teljesítménnyel.
A versenyszám egyik nagy esélyesét, a pénteki nap győztes párosát, a 
cseh Emma Augier De Moussac-ot és Homey-t esés miatt ki kellett zárni a 
versenyből. Homey azonban bizonyítva tehetségét lovasa nélkül is 
megugrotta még a soron következő akadályt.

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapratnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Ukrajna megy az olimpiára

A budapesti CSI***-W Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny volt a 2020-as tokiói olimpia előtti utolsó kvalifikációs verseny a régió csapatai részére. Hat csapat állt rajthoz az olimpiai részvétel reményében, de összesen tizenkét ország lovasainak lett volna lehetőségük a kvalifikációra, csak ők nem láttak esélyt a győzelemre, így nem is állítottak ki csapatot.

A végeredmény szempontjából megismétlődött a négy éve Somorján megrendezett kvalifikációs verseny sorrendje, hiszen akkor és most is az ukrán csapat győzedelmeskedett, megelőzve Csehországot, a dobogó harmadik fokára pedig a magyar lovasok állhattak fel.

65319189 2237825102980465 2386887148008636416 n

A győzelmet nem adták ingyen, hiszen a verseny pályája az olimpiai színvonalat súrolta. A negyvennyolc lovaglás közül egy hibátlan sem született, pedig válogatott, világszínvonalon versenyző lovasok léptek a pályára.

Magyarország 29 hibaponttal zárta az első kört, ahol ifj. Kövy András teljesített a legjobban mindössze hat hibapontos eredménnyel.

65621399 2237825206313788 4263293763322904576 n

Csapatunk többi tagja is derekasan helyt állt, hiszen az egyedüli csapat voltunk, akinek minden lovasa be tudta a pályát fejezni. Az ukrán színekben versenyző kétszeres olimpiai bajnok Ulrich Kirchhoff leesett, a cseh csapatból Emma Augier De Moussacnak a lova mindkétszer megtagadta a vizet, Görögországnak pedig egyik lovasa sem ért körbe, így nem is vehettek részt a második körben.

A második körből Litvánia visszalépett, így már csak négy csapat maradt versenyben. Ezúttal ifj. Szabó Gábor volt közülünk a legeredményesebb, ezzel Bulgáriát a biztos negyedik helyre száműzte, így már csak az előttünk álló cseh és ukrán lovasokra kellett fókuszálnunk. A csehek legrutinosabb versenyzői, Zuzana Zelinkova és Ales Opatrny hozták a kötelező formát, így az első körben élen álló ukrán csapatnak is muszáj volt jól szerepelnie. A magyar születésű Szentirmai Ferenc a két forduló alatt mindössze egy verőhibát vétve a verseny legjobbjaként megnyerte Ukrajnának a kvalifikációt, mivel az ő eredménye nélkül a csehek lettek volna fölényben. Hiszen Ulrich Kirchhoffot utólag diszkvalifikálták a lova oldalán található sarkantyú okozta apró sérülés miatt, az utolsóként induló Rene Tebbel pedig verőhibát is vétett, illetve lova az utolsó ugráson is egyszer félrement.

Ukrajna végül 50 ponttal nyerte a versenyt, míg Csehország 58, Magyarország pedig 64 pontot gyűjtött a két kör alatt.

Gratulálunk minden versenyzőnek, és sok sikert kívánunk az ukrán csapatnak az olimpián, akik az Európai C csoportot fogják képviselni a moszkvai kvalifikációs verseny vasárnapi győztesével együtt.

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Görög győzelem a Sauska Pincészetek díjában

Fordulatokban gazdag versenyt hozott a Sauska Pincészetek díjáért kiírt 130 centiméteres kétfázisos versenyszám, ami a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny pénteki napjának második versenyszáma volt. A legjobb nyolc között végzett lovasok közül hatan is hazánkat képviselték.

A görög válogatott tagja, Panagiotis Koutsogiannis volt a leggyorsabb, második helyre szorítva Cser Attilát és a Dr. Reményik Andrea által tenyészett Sifut.

65313864 2237452329684409 3833016814258880512 n

65672629 2237452333017742 1051080562934022144 n

Krucsó Szabolcs megismételte a tegnapi harmadik helyezését, de ezúttal másik lovával, a szintén magyar tenyésztésű Lady Winnerrel érte el ezt.

65224561 2237452409684401 2132009327509110784 n

A fiatal ló kategóriában is helyezett Czékus Zoltán és Zárug Annamária végeztek a negyedik és az ötödik helyeken.

Hatodik lett a litván színeket erősítő Irmantas Grikienis Captain Morgan nyergében.

Helyezve lett még magyar részről Faluhelyi Ádám és Rezgő Zoltán is, mindketten mindkét nap hibátlanul lovagolva.

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Homey a fiatal lovak versenyszámának győztese

A CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny második versenynapját a fiatal lovak nyitották meg. A 125-130 centiméteres hibaidős versenyszámban most a 6 éves lovak is bele tudtak szólni a sorrend alakulásába, hiszen a helyezettek fele a fiatalabb korosztály képviselőiből került ki.

A győztes lovaglást a tegnapi nap ezüstérmes párosa, Emma Augier De Moussac és Homey mutatta be Csehország színeiben.

65319372 2237239713039004 7520085911040688128 n

Második helyen végzett a görögök versenyzője, Aggelos Touloupis Carlotta L nyergében.

65503051 2237239679705674 5129087019040899072 n

A hazai lovasok közül Zárug Annamária volt a legjobb a gánti Herczog Ménesben tenyészett Candyvel, aki ezzel megismételve a tegnapi helyezését ma is a harmadik helyen végzett.

62783500 2237239696372339 8008373797960810496 n

A negyedik helyezettnek járó szalagot Szuhai Gyula vehette át Perthy Jacksonnal, megelőzve Big Bangget Cser Attilával a nyergében. A macedón Luka Zaloznik által lovagolt I’m Special The One AK végzett a hatodik helyen.

Helyezve lett még magyar színekben a hetedik helyen végző Czékus Zoltán Castroval, és nyolcadikként Zárug Gyula és Chris Cross.

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Ching meghozta Ifj. Tóth Lászlónak a második győzelmét

A CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny első napjának záró versenyszámában a fiatal lovak léptek pályára. A 125-130 centiméterre kiírt kétfázisos versenyszámban a 6 és 7 éves lovak álltak rajthoz.

A tendencia, hogy általában az idősebb korosztály szokott a mezőny elején végezni az ilyen típusú összevont kategóriában, és most sem volt ez másként, hiszen a másodiktól a kilencedik helyig 7 éves lovak végeztek. Ezért is nagy siker, hogy ifj. Tóth László saját tenyésztésű hat éves kancájával, Chinggel győzni tudott, méghozzá nem is kis előnnyel.

65301957 2236293049800337 3630806756076027904 n

Második helyen végzett a csehek fiatal tehetsége, Emma Augier De Moussac, megelőzve Zárug Annamáriát, aki szintén egy magyar tenyésztésű lovat, Candyt lovagolta.

65910463 2236293053133670 4648182752133251072 n

65466415 2236293059800336 7673872970330144768 n

A negyedik helyezettnek járó díjszalagot a román Constantin Cojocariu vehette át, aki a Széchenyi István Emlékversenyen is remekelt Handyman nevű lovával. Técsy Attila és Ciarado lett az ötödik, Lehotai Máté pedig a Botka Ferenc tulajdonában álló Licant lovagolva a hatodik a versenyszámban.

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiaprtnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Kettős magyar győzelem 150 centiméteren

Ennél jobban nem is kezdődhetett volna a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny első napja, hiszen magyar himnusszal záródott a nap harmadik versenyszáma is, a 25.000 euro összdíjazású Longines világranglista pontot adó 150 centiméterre kiírt kiemelt versenyszám. A szám egyben minősítő is a vasárnapi nagydíjra, melyre a 30 legjobb lovas kvalifikálta magát, köztük 13 hazai versenyzővel.

Ezért is nagyszerű az eredmény, hogy ilyen erős nemzetközi mezőnyben is helyt álltak lovasaink, hiszen ifj. Tóth László nagy csatában fantasztikus időt lovagolva tudott győzedelmeskedni magyar tenyésztésű lovával, Rádiháza Echoval, a második helyre szorítva az ötszörös magyar bajnokot, Horváth Balázst fiatal kancájával, PM Chaccerával.

01toth-1200x660

02horvathbalazs

Harmadik helyen a bulgárok nagyágyúja, a kétszeres olimpikon lovas, Rossen Raitchev végzett, megelőzve a magyar tulajdonú lóval versenyző szlovák versenyzőt, Andrey Hollyt.

3rossen-raitchev2

Ötödik helyen egy cseh versenyző, mégpedig Ondrej Zvara végzett, a hatodikon pedig románia színeiben az előző versenyszámban is helyezett Andrea Herck.

Az utánpótlás korosztály is évről-évre erősödik, hiszen a 19 éves Jármy Vince háromból három hibátlan pályát lovagolva az első nap, az értékes hetedik helyet tudta megszerezni a nap legmagasabb versenyszámában Quirosa nyergében.

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

 

 

Read More

Ifj. Szabó Gábor megszerezte első győzelmét

A CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny első napjának második versenyszámban 140 centiméteres akadályokkal kellett megküzdeniük a versenyzőknek. A kánikula próbára tette a lovasokat és a lovakat is egyaránt, hiszen az év egyik legmelegebb napja volt a mai, de ennek ellenére jól teljesítettek a magyar párosok.

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy több lovas miért adta fel a versenyt néhány ugrás után. Ennek taktikai okai vannak, mégpedig hogy az olimpiai kvalifikációban részt vevő versenyzők inkább nem kockáztatnak, hanem frissen tartják a lovaikat a holnapi megmérettetésre. Ebből is látszik, hogy mekkora a tétje a pénteki Nemzetek Díjának, hiszen a 3000 eurós pénznyereményről mondanak le ezzel a párosok.

Szerencsére ifj. Szabó Gábor nem csak a Nemzetek Díjában indítani kívánt lovát hozta, így Timpex Fényévvel tudott a győzelemért lovagolni, ami sikerült is a párosnak, hiszen több mint két másodperces főlénnyel utasította maga mögé az addig élen álló Roberto Arioldit Olaszországból.

65672947 2235875869842055 8869185716249165824 n

65557531 2235875749842067 6905947515183431680 n

A harmadik helyen szintén magyar versenyző, mégpedig ifj. Tóth László végzett Casino Royal Z nevű lovával.

64510333 2235875833175392 687104349708484608 n

Sokáig vezető pozícióban állt, de végül a negyedik helyre csúszott Czékus Zoltán és Kronosz, megelőzve a román színekben versenyző Andrea Hercket, és az olasz Samuele Maestrit.

A hetedik helyen Szász Sándor végzett Lorenzo 354 nyergében, a nyolcadikon pedig ifj. Máté István és Casus Bibendi.

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina

Read More

Magyar győzelemmel indult a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny

Nem is indulhatott volna jobban a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny első napja, ugyanis az elsőként megrendezésre kerülő 130 centiméterre kiírt hibaidős versenyszámban kizárólag magyar lovasok végeztek a pontszerző helyeken.

A mindössze 21 éves Ágoston Csenge fantasztikus lovaglással utasította maga mögé a felnőtt mezőnyt tíz éves kancájával, Cassiona D.L.-el, ezzel megszerezve első jelentős nemzetközi győzelmét.

A lovasnak gratulált a versenybíróság képviseletében Bohumil Rejnek Úr, illetve a Magyar Lovas Szövetség alelnöke, Szotyori Nagy Kristóf Úr.

65731791 2235665146529794 8462235164066447360 n

Második helyen végzett Márki Zoltán H.CS.R. Centerrel, megelőzve a tavaly az év lovasának választott Krucsó Szabolcsot, aki ezúttal Chaccobot lovagolta.

65286173 2235665129863129 4651654743565795328 n

65564797 2235665233196452 8954278686354309120 n

Egy másik fiatal hölgyet is a helyezettek között üdvözölhettünk, hiszen a 16 éves Plavecz Szabrina a bábolnai Middle Tour győzelme után most a negyedik helyet tudta megszerezni Kriályhágóval.

A fiatal hazai tenyésztésű lovaink is remekül szerepeltek, mivel a nyolc éves Sifu végzett az ötödik helyen Cser Attilával a nyergében, egy tizeddel megelőzve a szintén nyolc éves El Capitant és Técsy Attilát, illetve a hét éves Clintapointot Szuhai Gyulával a nyergében.

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny a Nemzeti Lovardában

A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) a Nemzeti Lovardának ítélte az idei évben a Közép-Európa és Közép-Ázsia országait tömörítő olimpiai C csoport – ahová hazánk is tartozik – számára kiírt, a 2020-as tokiói olimpiára kvalifikáló verseny megrendezését.

Event-OG

speciális csapatverseny mellett a június 27-30. között zajló négynapos megmérettetés során tizenhárom versenyszámban mérik össze tudásukat a díjugrató lovasok. A Világkupa kvalifikációs versenyszám és a Nagydíj kiemelt díjazású, világranglista pontot adó versenyszámok.

Az idei verseny tétje nem csak a kiemelt pénzdíjakban mérhető: Budapesten dől el, hogy a résztvevő nemzetek közül mely ország díjugrató csapata vehet részt a 2020. július 24. és augusztus 9. között Tokióban megrendezésre kerülő Nyári Olimpiai Játékokon.

Program:

2019.06.27., csütörtök

  • 9:00 130 cm
  • 12:00 140 cm
  • 15:00 145 cm Longines ranglista pontot adó versenyszám, minősít a vasárnapi Nagydíjra
  • 18:00 Fiatal ló
  • Este bankett a versenyzők és lótulajdonosok részére a Főépületben – ünnepélyes köszöntő, pezsgős koccintás, indulási sorrend sorsolása

2019.06.28., péntek

2019.06.29., szombat

  • 9:00 Fiatal ló
  • 11:45 130 cm
  • 14:00 150 cm Longines ranglista pontot adó versenyszám, minősítő a vasárnapi Nagydíjra
  • 17:30 135/140 cm

2019.06.30., vasárnap

  • 8:30 130 cm
  • 11:30 140 cm
  • 15:00 140-160 cm Nagydíj – Longines ranglista pontot adó versenyszám, Világkupa minősítő versenyszám

Élő közvetítés

Azok, akik nem tudják a pálya széléről biztatni a lovasokat, a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny eseményeit élőben követhetik a világhálón.

Az m4sport.hu élőben közvetíti a pénteki és a vasárnapi fő versenyszámokat:

  • 2019.06.28. 15:00 160 cm Olimpiai kvalifikáció, csapatverseny
  • 2019.06.30. 15:00 140-160 cm Nagydíj – Longines ranglista pontot adó versenyszám, Világkupa minősítő versenyszám

Az M4 Sport televízió péntek este 23:30-tól, illetve hétfő hajnalban (közvetlenül éjfél után) ad összefoglalót a versenyszámokról.

A további versenyszámok közvetítése a Riderline Facebook oldalánlesz elérhető.

Tovább az esemény saját weboldalára >>

Read More

Döntött a FEI: Magyarország rendezi az Európai Lovasjátékokat

A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) június 20-i ülésén Magyarországnak ítélte a 2021-es Európai Lovasjátékok rendezésének jogát. A díjlovasok, a para díjlovasok, a díjugratók, a négyesfogathajtók, valamint a lovastornászok a Kincsem Parkban, illetve a Nemzeti Lovardában versenyeznek majd.

lovaspalya-kilatas1200

„Magyarország eddig tizenkét fogathajtó világ-, három Európa-bajnokságot, tizenkét Lovas Világkupát rendezett, hatalmas szakmai és közönségsikerrel. A mostani újabb megtisztelő megbízás általános és lovas kultúránknak, versenyrendezőink szakavatott munkájának, messze híres vendégszeretetünknek, Magyarországnak szól. A világjátékoknak –kimagasló sportértéke mellett – gazdasági, politikai, társadalmi, idegenforgalmi és sportdiplomáciai hatása is jelentős. A világhírű lovasok kíséretében gazdasági- és üzletemberek, döntéshozók látogatnak el hozzánk. Új partnerekkel, jövőt formáló kapcsolatépítés helyszíne is a budapesti Európa-bajnokság” – fogalmazott Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke.

A szervezőbizottság Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke, tizenkétszeres fogathajtó világbajnok vezetésével, szakértők bevonásával kereken másfél éve dolgozik Európa legrangosabb lovas rendezvényének előkészítésén. A pályázati anyagot a magyar delegáció ez év március 29-én Lausanne-ban, a Nemzetközi Lovas Szövetség székházában mutatta be a testület vezetőinek és az érintett szakágak elnökeinek – sikerrel.

https://youtu.be/9JPZMi0nk20

Vadászati Világkiállítás társrendezvényén, a budapesti Európa-bajnokságon a díjugratók, díjlovasok, para díjlovasok, a négyesfogathajtók, és a lovastornászok versenyeit láthatja majd a közönség. Az eseményre várhatóan a világ legjobbjai érkeznek majd Budapestre.

A lovasjátékok keretében kerül megrendezésre a Négyesfogathajtók Európa-bajnoksága egy különleges évfordulóemlékére: 50 évvel a rendezvény előtt 1971-ben a Vadászati Világkiállítás keretében Budapesten rendezték az I. Négyesfogathajtó Európa-bajnokságot, hatalmas magyar sikerrel, Abonyi Imre egyéni és az Abonyi, Fülöp Sándor, Papp József csapat EB győzelmével.

Az Európai Lovasjátékok megrendezésének céljai közt szerepel, hogy a hazai fogathajtás megőrizze és tovább erősítse pozícióját és ezzel egy időben a többi szakágat felzárkóztassa a világ élvonalába.

Forrás: MTI, Magyar Lovassport Szövetség

Forrás: RiderLine

Read More

Flóra, Gidran Mytoc és Givano a legjobb lovak Mezőhegyesen

Jubileumát ünnepelte a huszonötödik alkalommal megrendezett Mén-és kancaverseny, amelynek mindenkkori helyszíne a legrégebbi történelmi hagyományokkal rendelkező Mezőhegyesi Ménesbirtok. A 140 cm-es, tizenkét számozott akadály, tizenöt erőkifejtéssel várta Unyatinszki József pályaépítő döntőbe jutott kancákat és méneket. Címvédés történt a kancáknál, ugyanúgy mint tavaly, most is a mezőhegyesi szürke Flóra tiszta hibátlannal tudott győzni, Piroska Zoltánnal a nyeregben, megelőzve a Sion Security pej kancáját, Lady Winnert Krucsó Szabolccsal és Kovács Henri saját tulajdonú kancáját és Harpert.

Flóra

A méneknél nem változott a vadászugratásnál kialakult sorrend. Tiszta hibátlan teljesítménnyel a verseny huszonötéve történetében először, egy gidrán fedezőmén a tiszafüredi Kun család által tenyésztett, Gidran Razbeg Mytoc lett az első Szotyori Nagy Kristóffal a nyeregben, megelőzve a nyolc éves, Givanot Krucsó Szabolccsal és a Casado apaságú, sárga hortobágyi tenyésztésű ,Hámort Szladek Mátéval.

Mytoc

A legjobbak számára következett a rövidített pályán az összevetésnek beillő, Szuperdöntő, ahol Kucsó Szabolcs szinte mindent vitt. A leggyorsabb hibátlant lovagolt, Debreceni Elemér lovával, Givanoval és második lett Lady Winnerrel. Tizennégy századmásodperccel szorult a harmadik helyre, saját tenyésztésű és tulajdonú kancájával Chanel IC-vel Czuczi István.

IMG 5507

Gratulál Papp István a Mezőhegyesi Ménesbirtok igazgatója, Dallos Gyula miniszteri biztos, Prutkay Zoltán és Bencsik József a versenybíróság tagjai

Ötödik alkalommal rendezték meg a magyar útlevéllel rendelkező fiatal lovaknak a Méneskönyvek versenyét is, ahol az ötéves kategóriában a Calvino Z apaságú, Kármen N tudott egyedül mindhárom nap hibátlanul teljesíteni, így a házigazdák örömáre Piroska Zoltánnal győzött. Összevetés után, második helyezett a hortobágyi tenyésztésű Királylánnyal Szladek Máté és Nagy Antal szürkéje, Storm Kolarovszki Erikával.

Kármen M

A hatéves lovaknál, Kovács Henri lovai uralták a mezőnyt, győzött Cadre Romantic, megelőzve Olafot. A harmadik helyen egy Odermus mén, Jaguár végzett Jován Richárddal.

Kármen M

A hétéves lovakál egyetlen tiszta hibátlan teljesítménnyel, Szakál Delinke Quinterojával győzött Kovács Henri, megelőzve két mezőhegyesi lovat, Izsákot és Íziszt.

Cadre Romantic

A Baloghi András Emlékdíjat a versenybíróság döntése alapján legstílusosabban lovagló lovas Krucso Szabolcs vehette át.

Grtaulálunk a a győztes lovak tenyésztőinek, tulajdonosainak és lovasainak!

 

Read More

Nemzetek Díja győztes a felnőtt díjugrató válogatott

Több mint száz éves múltra visszanyúló Nemzetek Díja versenyszámot, ezúttal Bulgáriában rendezték meg. Mindkét fordulóban, hat ország válogatottja állt starthoz. Az első fordulóban a magyar csapat holtversenyben a házigazdákkal, nyolc hibaponttal az élen fordult, de a második kanyarban Németh István szövetségi kapitány első három lovasa hiba nélkül lovagolt, így nyolc hibaponttal  jelentős fölénnyel, Magyarország megnyerte a Nemzetek Díját és tiszteletünkre szólt a magyar Himnusz.

64782564 2464644290222889 942526870845390848 n

Csapatunk első embere, ifj. Máté István nagyon értékes dupla hibátlant lovagolt, Szombati Gábor sárga, Chaccrinuejával. Csapatunk hölgy lovasai egymást másolták, Hugyecz Mariann Rolfs Roycal és a pénteki világkupa harmadik, Vándor Zsófia Quintusszal négy és nulla hibapontos teljesítménnyel járultak hozzá sikerünkhöz.

64294415 2464644343556217 7714414974818320384 n

Záró lovasunknak Burucs Barna az első fordulóban Sir Winston C-vel négy hibaponttal ment, a második körben már a biztos győzelem tudatában nem is kellett pályára lovagolnia.

64247712 2464644403556211 5757898350326185984 n

Bulgária tizenhat hibaponttal a második helyen, Románia huszonhattal a harmadik, majd a negyedik helyen Olaszország, ötödik helyen Törökország és a hatodik helyen Görögország végzett.

Gratulálunk a Nemzetek Díja győzelemhez!

Read More

Vándor Zsófia a harmadik a bulgáriai világkupán-Mezőhegyesen jönnek a döntők

Öt nappal a bábolnai világkupa forduló után Bulgáriában folytatódott a Kelet-Közép-európai liga díjugrató sorozata. Vándor Zsófia és Quintus az alappályán és az összevetésben is hibátlanok maradtak, így a nagyszerű harmadik helyet szerezték meg a bojurishtei arénában.

61181384 2703126233035316 2964971157431779328 n

A győztes az olasz, Giovanni Consorti,míg második a francia születésű román színekben lovagló, Andrea Herck. Ifj. Máté István Chaccrinue-val, az alappályán az alapidőt túlépve, egy hibaponttal a nyolcadik helyen végzett. Még csütörtökön a 145 cm-es versenyszámban a legjobb magyar Burucs Barna volt, Sir Winston C-vel az ötödik hellyel. A fiatal lovak fináléjában szombaton is jól szerepeltek a magyar párosok, az öt éves lovaknál a bábolnai finálé győztes párosa, a Calato apaságú Cossack és Burucs Barna második helyen végzett.

burucs-cossack-547x400

A Youngster kör döntőjében,Hugyecz Mariannal a hátán Valetina By Boris harmadik lett.

Folytatás vasárnap a Nemzetek Díjával, magyar idő szerint 11 órakor. Hat ország állt starthoz és Németh István szövetségi kapitány válogatottja a második rajt helyről indul.

Start-és eredménylisták: https://csio-w.konnabaza-bojurishte.com/

Gratulálunk! Hajrá magyarok!

Rekkenő hőségben zajlik a verseny, történelmi ménesünkben Mezőhegyesen, ahol sorozatban huszonötödik alkalommal rendezik a Mén-és kancaversenyt, ezúttal a méneskönyvek versenyével kiegészülve. Az öt éves lovaknál a Czuczi István által tenyészett, szintén Calato apaságú Gucci IC nyert mindkét nap, Kovács Henrivel a nyergében.

56702153 1681758305260137 7957976454141050880 n

Pénteken a hat éves lovaknál a Mátai Ménes szürkéje, Jojoba volt a leggyorsabb Szladek Mátéval az összevetésben, szombaton Centino kapta a legmagasabb 8,4 pontot Kovács Henrivel. A hét éves lovaknál is Kovács Henri áll az élen, aki mindkét nap győzni tudott a pej Quinteroval. A mének versenyében ugyanaz a sorrend alakult az elő- és középdöntőben, első helyen végzett a gidrán fedezőmén, Gidran Razbeg Mytoc Szotyori Nagy Kristóffal, megelőzve Givanot Krucsó Szabolccsal és Hámort Szladek Mátéval.

60486434 415833962332584 6564637179093626916 n

A kancák elődöntőjét Timpex Glória nyerte Szotyori Nagy Kristóffal, megelőzve Susy De Malaist és Lady Winnert Krucsó Szabolccsal a nyergekben. A középdöntő vadászugratása nagyon szoros versenyt hozott, győzött a címvédő, mezőhegyesi Flóra Piroska Zoltánnal, megelőzve Lady Winner Krucsó Szabolcs és Timpex Glória Szotyori Nagy Kristóf párosokat.

A vasárnap a finálékról fog szólni és végül megrendezésre kerül huszonötödször is a Szuperdöntő is, ahol a tét másfél millió forint.

Start-és eredménylisták: http://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=10467&competitionId=18

Read More

Nemzetek Díja Bulgáriában magyar csapattal, Mén-és kancaverseny huszonötödször

A bulgáriai Bojurishteben négy napon át rendezik Bulgária felnőtt díjugrató CSIO versenyét. Németh István szövetségi kapitány négy lovassal áll starthoz két hölgy, Vándor Zsófia és Hugycz Mariann, két úr Máté István és Burucs Barna képviseli a piros-fehér-zöld színeket. A verseny két kiemelt pontja a pénteki világkupa és a vasárnapi Nemzetek Díja.

Minden információ: https://csio-w.konnabaza-bojurishte.com/

csiobulg

Huszonötödik alkalommal rendezik meg történelmi ménesünkben, Mezőhegyesen a Mén-és kancaversenyt. Ötödik alkalommal egészül ki a rendezvény a magyar útlevéllel rendelkező korosztályos számára a Méneskönyvek versenyével. A háromnapos esemény csúcspontjai a vasárnapi döntők, amely után a legjobb kancák és mének részt vehetnek a másfél millió forint összdíjazású Szuperdöntőben.

62506470 547485442322736 889279829109637120 n

Szuperdöntő győztes1

A 2018-as Szuperdöntő győztese, Piroska Zoltán és Flóra

Start-és eredménylisták: http://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=10467

Read More

Indul a visszaszámlálás!

Alig több, mint két hét van hátra a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny kezdetéig. A versenyt beharangozó sajtótájékoztató dr. Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa, a Magyar Lovassport Szövetség Olimpiai Felkészülést Koordináló Bizottságának elnöke, Stróbl Dorottya versenyigazgató, Szotyori Nagy Kristóf, a Díjugrató Szakág elnöke, valamint Fábiáncsics Gábor, a Nemzeti Lovarda ügyvezető igazgatója részvételével zajlott.

Ismét történelmi lovassport eseménynek ad otthont a Nemzeti Lovarda június 27-30. között. Az idei CSI***-W verseny tétje nem csak a kiemelt pénzdíjakban mérhető: itt dől el, hogy a résztvevő nemzetek közül mely ország díjugrató csapata vehet részt 2020-ban a Tokióban megrendezésre kerülő Nyári Olimpiai Játékokon.

DR. BUDAI GYULA: AZ UTOLSÓ ÉS AZ EGYIK LEGNAGYOBB LEHETŐSÉG TOKIÓ ELŐTT

A június végén megrendezésre kerülő CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny a 2020-as tokiói olimpia előtti utolsó kvalifikációs verseny, ezzel az utolsó és az egyik legnagyobb lehetőség, hogy lovasaink teljes csapattal kijussanak az olimpiára – hangsúlyozta dr. Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa, a Magyar Lovassport Szövetség Olimpiai Felkészülést Koordináló Bizottságának elnöke.

A 2018-as CSIO5* verseny sikerének köszönhetően a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) idén Budapestnek az olimpiai kvalifikációs verseny rendezési jogát ítélte oda – emelt ki egy fontos külső tényezőt. Emellett, mint mondta, „az állam végre felismerte, hogy a három olimpiai szakágat a lovassportban méltó helyre kell emelni és olyan támogatási formák alakultak ki, melyeknek köszönhetően a sportágnak hosszú távon lehetősége lesz arra, hogy a Tokiót követő olimpiákra már jóval nagyobb eséllyel kijussanak, és ott eredményesen szerepeljenek lovasaink.”

Dr. Budai Gyula kitért arra is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén 200 millió forinttal támogatja a kiemelt versenyeket, az Innovációs és Technológiai Minisztérium egy nemrégiben aláírt megállapodás keretében 150 millió forinttal járul hozzá az olimpiai felkészüléshez, az EXIM Bank pedig folyamatosan támogatja a Nemzeti Lovardában megrendezett nemzetközi lovassport versenyeket.

„Az infrastrukturális háttere rendben van a lovassportnak. A felújított Tattersall olyan nemzetközi versenyközpont, amire a FEI is felfigyelt, ezért egyre rangosabb versenyek rendezési jogát kapjuk meg. Az állam részéről pedig az összes körülmény és forrás adott ahhoz, hogy a három olimpiai szakág jó esélyekkel induljon. Már a lovasokon és a lovakon múlik minden” – mondta dr. Budai Gyula.

STRÓBL DOROTTYA: SOKAT SZÁMÍT, HA HAZAI KÖZÖNSÉG ELŐTT VERSENYZIK A CSAPAT

Stróbl Dorottya versenyigazgató, a Magyar Lovassport Szövetség főtitkára elmondta, hogy a budapestivel egyidejűleg Moszkvában zajlik a C csoport másik kvalifikációs versenye. De míg a magyar fővárosban pénteken dől el a csapatkvóta sorsa, Moszkvában vasárnap zajlik majd a csapatverseny. A C csoportba tartozó nemzetek február végéig dönthettek, hogy melyik helyszínen kívánnak indulni. Az előzetes nevezések alapján a csapatversenyben 10 nemzet lovasaimérik majd össze tudásukat a Nemzeti Lovardában az olimpiai részvétel reményében. De tagadhatatlan, hogy az olimpiai kvalifikációtól függetlenül népszerű a verseny és maga a Tattersall is, mint versenyhelyszín, ezért sok egyéni lovas is nevezett már.

A helyszínnek különleges jelentősége van Stróbl Dorottya főtitkár szerint. Mint mondta, „sokat számít, ha hazai közönség előtt versenyzik a csapat”, ilyenkor általában jobb eredményeket érnek el a lovasok.

A CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny négy napja alatt 14 versenyszám zajlik majd, ezek közül négyben szerezhetnek a lovasok világranglista pontot, amivel egyéni kvalifikációt szerezhetnek. A verseny összdíjazása 132.000 EUR.

SZOTYORI NAGY KRISTÓF: NAGYON SZÁMÍTUNK A MAGYAR KÖZÖNSÉGRE

Magyar díjugratók csapatban utoljára 1980-ban vettek részt az Olimpián, egyéniben pedig 1992-ben Göttler Vilmosnak drukkolhattunk. A magyar lovassport egyetlen olimpiai érmét 1936-ban, Münchenben szerezte Platthy József Sellővel. Épp ezért rendkívül nagy a tétje tehát a magyar díjugrató sport számára a június végi CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatversenynek, mutatott rá Szotyori Nagy Kristóf, a Díjugrató Szakág elnöke, aki a magyar válogatott tagjait és a mezőnyt is bemutatta.

Szotyori Nagy Kristóf elmondta: míg a legutóbbi két olimpiára mindösszesen egy kvótát szerezhettek a C csoport nemzetei, idén két kvóta a tét. A C csoport mezőnye pedig a két versenyhelyszínnek köszönhetően kétfelé oszlott. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a tokiói olimpián 35 ország három fős csapataiindulhatnak majd díjugratásban, a mostani CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatversenyen azonban öt fős (négy versenyző és egy tartalék) csapatok versenyeznek majd. A szövetségi kapitányoknak öt lovast kell tehát kinevezniük, de csak négy lovas versenyez majd mindkét fordulóban. Az eredménybe mindkét alkalommal a három legjobb lovas eredménye számít bele.

„Az elmúlt két olimpiát megelőző kvalifikációs versenyeken, London előtt Aachenben negyedik lett a magyar csapat, majd a 2016-os riói ötkarikás játékok előtt Somorján a harmadik. Ezt szeretnénk most felülmúlni és szeretnénk ott lenni a legjobbak között. De nem lesz könnyű dolgunk” – mondta Szotyori Nagy Kristóf.

Rendkívül erős az ukrán csapat. A legutóbbi két olimpiára Ukrajna szerezte meg a kvótát, válogatottja soraiban korábban más országok színeiben a világelitbe tartozó lovasokkal. A magyar Szentirmai Ferenc is ukrán színekben vett részt a 2016-os riói olimpián. „Ukrajna tehát favoritja ennek a versenynek” – emelte ki Szotyori Nagy Kristóf, és hozzátette, nagyon erősek a csehek is és rengeteget fejlődött a díjugrató sportjuk az utóbbi években. A török és görög versenyzők is állandó résztvevői a budapesti Nemzetek Díja versenyeknek, rájuk is oda kell figyelni.

Új, erős csapattal jelentkezett Izrael, a lengyelek szintén komoly ellenfeleink szoktak lenni, de ezek a nemzetek, illetve természetesen az orosz lovasok a moszkvai versenyhelyszínt választották, így velük nem kell számolnunk.

Németh István szövetségi kapitány már kijelölte azt az öt párost, akikre számít a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny során. Az ifj. Szabó Gábor – Timpex Bölcsész, Horváth Balázs – Zordon párosok rendkívül rutinosak, tagjai voltak annak a csapatnak, ami 2016-ban a Nemzeti Lovardában megnyerte a Nemzetek Díját. Hugyecz Mariann és nagyszerű képességű lova, Chacco Boy sérülések után tért vissza a versenyzéshez, a múlt hétvégi bábolnai világkupa fordulón győzelmet arattak. Ifj. Kövy András és Heuréka 2018-ban tartalékból beugróként erősítették a magyar csapatot, idén pedig a lisszaboni CSIO-n a válogatott tagjaként szerepelt a páros. Szász Sándor is a legrutinosabbak közé tartozik, tagja volt az első aacheni csapatnak, akkor is az összeállítás legjobbja volt – mutatta be a magyar válogatott tagjait Szotyori Nagy Kristóf.

Bízom benne, hogy a tokiói olimpiára ki tudunk jutni. Azt várom, hogy a lovaink és a lovasaink a legjobbat tudják teljesíteni a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatversenyen” – zárta összefoglalóját a Díjugrató Szakág elnöke, aki arra is kitért, hogy az egyéni kvótákért viszont egészen jövő tavaszig folyik a küzdelem.

FÁBIÁNCSICS GÁBOR: MÉG TELTHÁZNÁL IS A LOVAK KÉNYELME AZ ELSŐ

Fábiáncsics Gábor, a Nemzeti Lovarda ügyvezető igazgatója elmondta, az egyéni versenyzőkkel együtt várhatóan 300-350 ló érkezik majd a versenyre, a Nemzeti Lovarda azonban felkészült egy ilyen tekintélyes lólétszám fogadására is. Ez többek között egy, a napokban elkészült új beruházásnak is köszönhető: felépült még 42 boksz, melyek első bevetése ez a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny lesz. Így már összesen 220 fix boksz várja a lovakat, ezek mellett további mobil bokszok kerülnek felállításra.

A verseny előtt egy héttel minden bértartott lónak el kell hagynia a lovardát, és a tisztasági festés után a versenyzőket teljesen tiszta és üres létesítmény fogadja majd. Mindeközben zajlik a lelátók, mobil bokszok, kiállítói és VIP részek építése is – számolt be verseny előkészületeiről Fábiáncsics Gábor, aki kiemelte: „ez a verseny sportdiplomáciai siker is”.

A CSI***-W NEMZETKÖZI DÍJUGRATÓ ÉS OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS CSAPATVERSENYRŐL

A CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny június 27-30. között zajlik majd a Nemzeti Lovardában. Kiemelt versenyszámok:

  • 2019.06.27., csütörtök 15:00 145 cm Longines ranglista pontot adó versenyszám, minősít a vasárnapi Nagydíjra
  • 2019.06.28., péntek 15:00 160 cm Olimpiai kvalifikáció, csapatverseny. A győztes indulási jogot nyer a 2020-as Tokiói Olimpiára
  • 2019.06.29., szombat 14:00 150 cm Longines ranglista pontot adó versenyszám, minősítő a vasárnapi Nagydíjra
  • 2019.06.30., vasárnap 15:00 140-160 cm Nagydíj – Longines ranglista pontot adó versenyszám, Világkupa minősítő versenyszám

Fotó: Szögi Ágnes

Részletes program >>

Jegyinformáció >>

Read More

A bábolnai világkupa forduló győztese Hugyecz Mariann

Tizenhárom számozott akadály, tizenhat erőkifejtés, két 160 cm-es ugrás várta Erdélyi Magdolna nemzetközi pályaépítő plyáján a bábolnai világkupára kvalifikálódott harmincöt párosát. Sokáig úgy tűnt, hogy nem lesz hibátlan teljesítmény, a közönség örömére végül mégis összevetésben dőlt el a Pettkó-Szandtner Tibor Emlékverseny. Két válogatott lovas, az összevetésben is hasonlóan, négy-négy hibaponttal lovagolt, ezért az idő döntött. A nagy formában lovagló ifj. Lázár Zoltán és sárga heréltje Barolo, az összevetés utolsó okszerét verte, amely után Hugyecz Mariann következett, aki egy meredeknél hibázott, de több mint egy másodperccel gyorsabban lovagolt.

62253510 574566196403196 5524961516287164416 n

Hugyecz Mariann pályafutása során másodszor tudta a bábolnai nemzetközi verseny nagydíját megnyerni. A négy hibapontos lovasok között az időeredmény döntött, a szlovák Jan Cigan tudatosan gyors lovaglással, Derby nyergében megszerezte a harmadik helyet, az elsőnek startoló Búza Krisztián és Floyd előtt. Ötödik lett ifj. Tóth László, hűséges társával Istivel, mindösszesen egy századmásodperccel megelőzve ifj. Szabó Gábort és Lord Classicot.

62207888 391638508116731 7519497955787669504 n

A díjakat, Marek Zaleski lengyel versenybíró, Haál Gábor versenyigazgató, Szotyori Nagy Kristóf a Díjugrató Szakág elnöke és Dallos Gyula miniszteri biztos adta át.

Bábolna város díjáért rendezték az U25-ös korosztály, 135 cm-es versenyszámát, ahol hét páros jutott az összevetésbe. Utolsó lovasként, ifj. Lázár Zoltán a csupaszív, Fülessel volt a leggyorsabb, így neki gratulálhatott Bábolna polgármesterasszonya, dr. Horváth Klára.

62123350 1355070671283891 3790326754892054528 n

Második helyen végzett, Ábrahám Zsófia Ciboulette Du Gibettel és harmadik ifjúsági válogatottunk erőssége, Alasztics Aliz Concordia Hb-val. Negyedik is ifj. Lázár Zoltán második lovával, Zaferahhal, ötödik Reisz Panna Excell SB-vel és az összevetés utolsó piros meredekjénél hibázó, Máriás Sára a legesleggyorsabb idővel lett hatodik.

A bábolnai nemzetközi verseny utolsó számában is magyar himnusz szólhatott, hiszen a fiatal lovak versenyszámában, a magyar tenyésztésű Medáll volt a leggyorsabb Máriás Sárával, megelőzve két hat éves lovat Chinget és Identityt, Tóth Lászlóval a nyergében.

62194483 2099211936854866 941940745248440320 n

Negyedik PM Banderas Horváth Balázzsal, Sáripuszta Indigóval Mráz Tamás és hatodik Castro Czékus Zoltánnal.

Fotó: Hajdu krisztina lovasfoto.hu

Read More

Krucsó Szabolcsé a Babochay Sándor Emlékverseny

Egy izgalmas winning rounddal rendezték meg a középkör 130 cm-es szombat kora esti versenyszámát, amely a Babochay Farkas Sándor emlékverseny nevet viselte. Tizenhárom páros került a győztesek körébe, amely kifejezetten izgalmas versenyt hozott. Krucsó Szabolcs Caremosszal mindent kockáztatva, nagyon gyors hibátlannal meg tudta nyerni a versenyt, egy tizedmádosperc előnnyel Fly Boy és ifj. Máté István előtt. A szlovák Igor Sulek ismét nagyon eredményes volt, a tizenegyéves Rosanna lett a harmadik, Cser Attila, Rado Silovan és Varga Kristóf előtt.

62137808 396682807610539 4768248949439987712 n

A győztes Krucsó Szabolcsnak,az osztrák versenybíró, Ines Bejdl és a Babochay család képviseletében, Babochay György, Babochay Erzsébet és a dédunoka, Szotyori Nagy Márk adta át.

 Babochay Sándor életútja

A szombati U25-ös vadászugratásban ismét ifj. Lázár Zoltán került ki győztesként, Füles nyergében verőhiba nélkül hat tizedmásoperccel előzte meg Cantus Clayt és Máriás Sárát.

62169019 1856179417817545 107131181740326912 n

A pénteki versenynapot érettségi miatt kihagyó, Jármy Vince Quirosa lett a harmadik és a csukló sérülése miatt visszatérő, Lehotai Máte Chaclandával lett a negyedik. Ötödik a túrkevei Ábrahám Zsófia és a hatodik, a szlovák színekben versenyző, Horváth Dávid.

Vasárnap reggel a 110 cm-es vip tour kétfázisos versenyével folytatódott a nemzetközi díjugrató verseny, ahol a házigazda Bábolnai Ménes nagy örömére, Bertók Mátyásnak és Shagya VII-3-nak szólt a Himnusz, aki meg tudta előzni a szombati győztes párost, Lukács Lorent és Lillát. Harmadik helyen végzett Hattrick nyergében Szabó Krisztina, negyedik Blaskó Nikolett Lagarderrel, ötödik Nagy Evelin Tristannal és hatodik Gimesi Lorena Timpex Fegyenccel.

A vasárnapi 125 cm-es kiskör szombat után, most hozott sok hibátlan lovaglást. A közel negyven fős mezőnyben tizen tudtak hiba nélkül célba érni Erdélyi Magdolna pályáján. Egyetlen lovas, Bognár Dóra Pianoval tudott hatvan másodperc alatt maradni, így övé lett az első hely. Őt követte Füzér Gábor Carionával és Zárug Gyula Spartacusszal. A francia színekben lovagló, Andrei Illés Alexandra Gladiator Springgel az erős mezőnybe a nagyon előkelő negyedik helyen végzett, megelőzve Szotyori Nagy Kristófot, aki a nyolc éves Timpex Hollydayt lovagolta és a Pataki Ménes versenyzőjét, Hóman Grétát és PM Janettet.

Komoly meglepetést hozott a középkör vadászugratása, a magyar élmezőnyt legyőzve, az ifjúsági válogatott tagja, Plavecz Szabrina, aki a magyar tenyésztésű Királyhágóval meg tudta nyerni a közel kétezerháromszász euró összdíjazású versenyszámot. Krucsó Szabolcs Susy De Malaissal most a második helyig jutott, és a szlovén, Lidija Grum LG Jasmijnal lett a harmadik. Egy verőhibával, de a leggyorsabb idővel lovagolt, Toll Forgó nyergében Tóth László, így a C szabály szerinti elbírálásban negyedik helyre került, megelőzve Adelinet és Sándor Balázst, valamint a mindig eredményes Horváth Balázs PM Quintera párost.

Ines Bejdl osztrák versenybíró, Dallos Gyula miniszteri biztos és Szotyori Nagy Kristóf a Díjugrató Szakág elnőke gratulál

A bábolnai világkupa fordulót, a Pettkó Szandtner Tibor emlékversenyt ma, vasárnap a Digi Sport 1 20.00 órakor felvételről közvetíti.

 

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Helycsere a nagykörben, Horváth Balázs szombaton a győztes

Háromezer eurós pénzdíjért, szombat délután rendezték a bábolnai díjugrató verseny, 140 cm-es, hiba-idős nagykörét, ahol az előző napi második hely után Horváth Balázsnak, ezúttal a kilenc éves sárga kancájával, PM Chacceraval villámgyors hibátlannal győzni tudott.

62176423 2325761334154999 2878928041776513024 n

A szlovák, Igor Sulek Wavo Aramis párosnak, meg kellett elégednie a második hellyel, nyolc tized másodperccel maradtak le a győztes időtől. Szentirmai Péter Expresszel szépen végig száguldott pályán, így ő lett a harmadik. Negyedik és ötödik helyen szlovák lovasok végeztek, David Horvath Gentle Blue Be, Jan Cigan Derby és hatodik lett Krucsó Szabolcs Lady Winnerrel.

Flying Rosé lett a fiatal lovak versenyszámának első helye szombat reggel a kétfázisos versenyben, Krucsó Szabolccsal.

62382836 379794992644539 2991733463725375488 n

Második a hét éves Stolzenberg apaságú ,Monalisa Kovács Rolanddal. Dobogós helyen maradt ma is a magyar tenéysztésű, Medáll, Máriás Sárával, övék lett a harmadik hely. Negyedik Lehotai Máté Noblesse S, ötödik, Füzér Flóra Chiara és hatodik, Czékus Zoltán Castroval.

A 110 cm-es vip tourban az utolsóként induló, Lukács Loren győzött Lillával, megelőzve a tegnap esti elsőt, Attilás Viktoriát Sárgamegye S-el és a hazai ménes lovasát, Bertók Mátyást Shagya VII-3 nyergében. A negyedik, ötödik, hatodik helyhez is hibátlan lovaglás kellett, Szabó Krisztina, Blaskó Nikolett és Jakab-Tóth Kornélia.

62036188 2312356992314158 3116552987237941248 n

Csak öt hibátlan lovaglást láthattunk a kiskör kétfázisos versenyszámában. A kihagyás után visszatérő, Hollé Sára Dzsango páros győzött, megelőzve az Action Boy-t lovagló, Zárug Gyulát.

62060414 1349507238548709 5858023435384389632 n

Füzér Gáboré lett a harmadik hely Carionával, negyedikként végzett Timpex Fonttal Mihucz Tibor és ötödik helyen zárt Füzér Zsófi Carinával .

Read More

Szlovák győzelem a pénteki nagykörben Bábolnán

Negyvennyolc induló állt starthoz a világkupára minősítő nagykörben a bábolnai nemzetközi díjugrató versenyen. A kétfázisos számban győzött a szlovák, Igor Sulek Wavo Aramisszal, megelőzve az utolsó előttiként starthoz álló, Horvéth Balázst és pej kancáját, PM Quinterát.

62552981 1240706656090042 7158942452085161984 n

Harmadik lett a szlovák Lidija Groom Ultra Unicával és őt követte három magyar lovas, akiknek az ideje között négy tized másodperc volt, negyedik lett Búza Krisztián Floyddal, ötödik ifj. Máté István Sagathaval és hatodik, ifj. Szabó Gábor Lord Classiccal.

Bábolnán az első nap záró száma a vip tour volt, ahol tíz lovas jutott be az összevetésbe. A leggyorsabb hibátlan a rövidített pályán, Attilás Viktória Sárgamegye S-el lovagolta, őt követte a házigazdák lovasa, Bertók Mátyás Shagya VII- 3. Harmadik Gimesi Lorena Timpex Fegyenccel, negyedik Nagy Evelin Tristannal,ötödik a Kiskunhalason győztes, Kollár Péter Centrummal.

62060566 343420636348756 4506326068315029504 n

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More