A Fradi-meccs miatt büntette az MLSZ a Honvédot – egy NB II-es csapat sem úszta meg
A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága a keddi ülésén az alábbi határozatokat hozta. A bizottság a Békéscsabát az Újpest elleni…
A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága a keddi ülésén az alábbi határozatokat hozta. A bizottság a Békéscsabát az Újpest elleni…
A 38 éves játékost végül mentőhelikopter szállította kórházba, ahol szívműtéten esett át és stabilizálták az állapotát.
„Remélem, hogy minél később kerül terítékre a román sajtóban ez a kérdés, hogy magyar vagyok. Nem biztos, hogy tetszene nekik a válaszom vagy a viszonyulásom” – a 19 éves Hindrich Ottó NB I-es lehetőségeiről, topligás terveiről és a kolozsvári rideg hangulatról is nyilatkozott.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint előfordul, hogy egy játékos a képességi alapján már a válogatottban lehetne, ám fejben még nincs rendben.
Háromgólos vereséget szenvedett idegenben a DAC, amely lemaradása így már nyolc pontra nőtt a harmadik Rózsahegy mögött.
Március 7-től, azaz jövő hétfőtől eltörlik, illetve felfüggesztik a járványügyi korlátozásokat itthon.
A magyar U18-as válogatott kedden Balmazújvárosban játszott felkészülési mérkőzést Georgia válogatottja ellen és 1-0-s vereséget szenvedett.
Az elmúlt időszakban a dunaújvárosi utánpótlás szakmai vezetőjeként tevékenykedett, de edzőként az NB I-es ZTE-nél is dolgozott.
Ez történt a múlt héten és a hétvégén a magyar légiósokkal Európa, Ázsia és Amerika pályáin. Körkép.
Sallói Dániel góllal kezdte az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) új idényét, csapata, a Sporting Kansas City azonban 3–1-re kikapott az Atlanta United otthonában az alapszakasz vasárnapi játéknapján.
A három magyar válogatott játékossal, Gulácsi Péterrel, Szoboszlai Dominikkal és Willi Orbánnal a kezdőcsapatában felálló RB Leipzig 1-0-ra nyert az újonc Bochum otthonában, a német Bundesliga 24. fordulójában.
Egyik csapat sem vállalt kockázatot, így felejthető meccsen ikszelt egymással a ZTE és a Kisvárda az NB I 22. fordulójában, szombat délután.
Csütörtökön háborúra ébredt a világ. De ez a háború nem több ezer kilométerre tőlünk zajlik, hanem a szomszédunkban, Ukrajnában. Rengeteg sportoló fejezte ki nemtetszését a történtekkel kapcsolatban. Hazánk talán leginkább érintett szakemberét, Révész Attilát megkereste a DIGI Sport híradója; a Kisvárda labdarúgócsapatának a sportigazgatója a csütörtököt Munkácson kezdte, hiszen az ukrán városban működik a Várda Labdarúgó Akadémia egyik partnerakadémiája.
A szívizomgyulladás után a kisvárdai Slobodan Simovic egyelőre csak könnyebb mozgásokat végezhet, de egy hónap múlva már a csapattal edzene.
Ez történt a múlt héten és a hétvégén a magyar légiósokkal Európa és Ázsia pályáin. Körkép.
A Baselben góllal debütáló magyar válogatott csatárt is jelölték a svájci bajnokságban a forduló játékosa címére.
Bolla Bendegúz, a Grasshoppers magyar válogatott futballistája az utolsó pillanatokban mentett pontot csapatának a Young Boys elleni vasárnapi bajnokin.
A vendég kék-fehérek győztesgólját Koszta Márk szerezte, akinek ez volt a tizedik gólja a szezonban.
A Kisvárda szombati győzelme esetén ideiglenesen az első helyre is ugorhat, ehhez a bajnokság legtöbb gólt szerző csapatát kell legyőzniük.
A török sajtó nem bánik kesztyűs kézzel a Fenerbahce játékosaival, a kritikákból pedig a legtöbb a belső védőknek, köztük Szalai Attilának jutott.