Kovács Bálint győzni megy Zolderbe
A H-Moto Team 16 éves tehetsége újabb sikerrel szeretné megőrizni összetettbeli első helyét az IDM Suzuki Cup 2018-as sorozatában
A H-Moto Team 16 éves tehetsége újabb sikerrel szeretné megőrizni összetettbeli első helyét az IDM Suzuki Cup 2018-as sorozatában
A 15. fordulót rendezték vasárnap a Merkantil Bank Ligában, az éllovas MTK-Kisvárda duó ezúttal sem hibázott.
Az MLSZ Versenybizottsága a klubokkal és a jogtulajdonos MTVA-val történt egyeztetéseket követően kijelölte az OTP Bank Liga 9-11. fordulójában sorra kerülő mérkőzések kezdési időpontjait.
A csapat orvosi stábjának vezetője helyzetjelentést adott a sérült játékosok állapotáról. A Milan eddig négy…
Játékvezető és asszisztens is képviseli hazánkat a hollandiai kontinensviadalon.
U16-os válogatottunk az UEFA belgium fejlesztési tornájának utolsó játéknapján 5-2-es vereséget szenvedett a házigazdáktól.
Zsúfolt programmal, tizenkét döntővel ért véget az úszók Debrecenben rendezett országos bajnoksága szombaton, amely a Gyurta fivéreknek egy-egy, Hosszú Katinkának két aranyérmet hozott. A háromszoros olimpiai bajnok, s az ob befejező napján is minden egyéni döntőben érdekelt Hosszú nagy csatában nyert 200 méter gyorson: az este első fináléjában 57 századdal volt fürgébb, mint rendkívül tehetséges […]
A portugál válogatott igazi mumusa a magyarnak: eddig még soha nem sikerült legyőzni. Az eddigi tizenegy „kísérletből” a sikerhez legközelebb éppen legutóbb, Lyonban jártunk.
Kína a világ első számú futballhatalma akar lenni. Röviden így foglalható össze, hogy mi zajlik az eurótízmilliókért játékosokat vásároló, európai topklubokba befektető országban, ahol a belátható időn belüli világbajnoki cím reményében a földkerekség egyik legnagyobb utánpótlás-akadémiáját is létrehozták. A hosszabbitas.hu … Bővebben
A nem olimpiai súlycsoportok hétvégi budapesti világbajnokságán a női birkózás ázsiai győzelmeket hozott. Az 55 kg-ban a japán Maju Mukaida (20) nyert (Galambos Ramóna ötödik lett). Vasárnap a 60 kilósok küzdelmében a mindössze tizennyolc éves Xingru Pei szerezte meg a … Bővebben
December 10-én rendezték a fekvenyomó karácsonyi versenyt a City Aréna Trnava-ban. Az Óbudai Erőemelők Sportegyesületéből Hanusz László az M 40-49 100+kg kategóriában 220 kg nyomásával abszolút első helyezést ért el. Rizmayer Dávid a 90 kg-os kategóriában 190 kg nyomásával abszolút első helyezést … Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Hosszú Katinka a 100 méter pillangón országos csúccsal aratott vasárnapi győzelmével hetedik aranyérmét szerezte az úszók rövidpályás világbajnokságának zárónapján a kanadai Windsorban. Hosszú a második legjobb, saját országos csúcsához (55.71) közeli idővel (55.82) készült a döntőre. A magyar kiválóság egy nappal korábban azt nyilatkozta, az dönthet majd, hogy mennyire tud az első 50 méteren legnagyobb […]
Életemben nem láttam még ilyen szögből a kaput – jegyzi meg a 19 éves Győri Mátyás, aki irányító létére a szélen kapott szerepet a múlt héten a felnőtt kézilabda-válogatottban, de persze mindezt cseppet sem bánja, hiszen a lényeg, hogy a … Bővebben
A férfi Ob I második fordulójában 10-10-re végzett egymással az Eger és a Fradi. A hevesiek új szerzeménye, alaposan kivette a részét a döntetlenből, Kovács Gergő három gólt szerzett. Mi őt láttuk a legjobbnak. Tegnap pótolták az UVSE-BVSC mérkőzést a 2. fordulóból, így ebből a körből ezért nem választottunk még forduló legjobbját. Mint ismeretes […]
Szombaton hat mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 2016–2017-es idénye. A 15. forduló slágere a kecskeméti Újpest–Vasas összecsapás.
Egyedülálló rekorddal büszkélkedhet a korábbi FIFA-játékvezető.
Poénelőnyös rendszerben bonyolították le a Ligák Kupája I. Liga asztalitenisz-versenyt, amelyben fiatalok és idősebbek, Extraligában és kerületben játszó csapatok egyaránt részt vehettek. Pusztai Viola • Verseny, amelyen bármi megtörténhet? Az asztaliteniszezők Ligák Kupája pont ilyen. A sportági gálának, a Generációk … Bővebben
Sáros, sziklás, kanyargós mért szakaszon van túl a Silk Way-rali mezõnye, amelyen nyerni nem lehetett sokat (hiszen mindössze 76 kilométeres volt), veszíteni viszont annál inkább. Ez volt az utolsó kazahsztáni szelektív, utána a mezõny átlépte a kínai határt.
Keleti Ágnes a Nemzet Sportolója, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja, ötszörös olimpiai bajnok tornásznő lett május 21-én a magyar olimpiai bajnokok korelnöke. Kalandos élete regénybe kívánkozik.
Az újonc Haas F1-es versenyzőjének eddig nincsen pontja: Ausztriában elárulta, műszaki hibák mellett egészségi állapota is akadályozta, mostanra sikerült felépülnie.