A szélen is van élet

Életemben nem láttam még ilyen szögből a kaput – jegyzi meg a 19 éves Győri Mátyás, aki irányító létére a szélen kapott szerepet a múlt héten a felnőtt kézilabda-válogatottban, de persze mindezt cseppet sem bánja, hiszen a lényeg, hogy a legjobbak között számítottak rá.

reb  A felnőtt kézilabda NB I-ben eddig kilenc mérkőzésen 46 gólt szórt a 19 éves Győri Mátyás, s ma vélhetően emelkedik a szám, hiszen a Balatonfüred Balmazújvárosban lép pályára. A góllövőlistán hetedik fiatal szárnyal, mégis, meglepte, hogy Xavi Sabaté szövetségi kapitány számított rá a múlt héten a válogatottban.

gyori_matyas_csehp04

Győri Mátyás a felnőttek között tőle idegen poszton, a szélen szerepelt  •  Fotó: MKSZ/Cseh Péter

„Abszolút nem vártam a meghívást – kezdi Győri. – Tényleg jól megy a bajnokságban, de még így sem fordult meg a fejemben, hogy a junior- vagy a B válogatott helyett ezúttal az első keretnél számít rám a kapitány, így aztán alaposan meglepődtem, amikor felhívtak. Onnantól kezdve számoltam vissza a napokat, már csak négy, már csak három van hátra.”

Mint mondja, a társak normálisan fogadták, Sabaté mester pedig vele és a szintén újonc Juhász Ádámmal is elbeszélgetett. Győrinek jól esett, hogy elmondta, mit vár tőlük, és biztatta őket, hogy egyáltalán ne izguljanak – amit persze nem volt egyszerű megfogadni, hisz mindkét játékos új helyzetben találta magát.

Ahogyan a poszt is ismeretlen volt még: Győri és Juhász egyaránt a szélen kapott szerepet a gyakorlások során.

„Eléggé távol áll tőlem a szélső poszt, fogalmazhatunk úgy is, életemben nem láttam ilyen szögből a kaput… Nem volt persze gond ezzel, a kapitány elmondta, azért tesz minket szélre, mert ott kevésbé vagyunk játékban, így kevésbé érhetnek olyan impulzusok, amelyek negatívan hatnak ránk, viszont fokozatosan beépülhetünk.”

A lettek elleni 24-16-os siker alkalmával Győri nem került be a meccskeretbe, s ugyan a hollandok elleni találkozóra már elutazott, az izgalmas, 28-27-re megnyert összecsapáson is csak a kispadról szurkolhatott.

„Abszolút nem vagyok csalódott és hiányérzet sincs bennem, amiért nem játszottam a tétmeccseken, Hollandiában például az oldalvonalon kívül ülve is rengeteg apróságot figyelhettem meg és tanulhattam el. A kapitány a végén mindenkitől elköszönt, s velem is váltott egy-két szót, elmondta, hogy legközelebb mit vár tőlem. Feldob, hogy számol velem, azon leszek, hogy legközelebb is sikerüljön bizonyítanom.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS