Rio 2016 – Maradt hiányérzet a sportlövők kapitányában
A célt, az éremszerzést nem sikerült elérni, ezért van hiányérzet Győrik Csaba szövetségi kapitányban a magyar sportlövők riói olimpián mutatott teljesítménye miatt. A nyolc versenyző közül Sidi Péter érte el a legjobb eredményt, légpuskában döntőt lőtt és ötödik lett, a többieknek viszont nem sikerült fináléba kerülniük, igaz, több számban is csak kevés hiányzott ehhez. A […]

Hosszú Katinka négy év múlva a tokiói olimpián még mindenképpen versenyezne, s tervei szerint körülbelül 2021-ben fejezné be pályafutását. Az ötszörös világbajnok 27 éves úszó ezt azon a sajtóbeszélgetésen árulta el, amelyet az ötkarikás játékok nemzetközi szponzora, a Procter&Gamble által elindított “Köszi, Anyu!” kampánya keretén belül rendeztek meg. A 200 méter vegyes világcsúcstartója hangsúlyozta, egyelőre […]
Az olimpiai bajnok Kovács Ágnest és a többszörös világbajnok Hosszú Katinkát is beválasztották az elmúlt száz év legjobb úszóit és műugróit felvonultató álomcsapatba az Egyesült Államok egyetemi PAC-12 konferenciájában. A Pac-12 Sports Report által közzétett csapatban 26 úszó, 6 műugró és egy edző kapott helyet, a tagokat edzőkből, versenyzőkből és szakírókból álló 25 fős testület […]
Aki kilátogatott a BVSC – Pro Recco edzőmeccsre nem csalódhatott. Ugyanis a tegnap esti találkozón mindenki nyert. Mint néhány napja beszámoltunk róla, a Recco nem utazott rögtön haza a Partizán elleni BL mérkőzést követően, hanem Budapest felé vette az irányt. Az olasz sztáregyüttes edzőparnert keresett magának, így többek között a BVSC teljesen megfelelt Amadeo Pomilio […]