mtk
Fiatal ukrajnai sportolóknak segít az MTK Budapest
A kék-fehér klub korábban már gyűjtést szervezett a háború sújtotta országból menekülni kényszerülők számára, az MTK Budapest a folytatásban pedig további konkrét lépésekkel segíti a nehéz helyzetbe kerülőket.
Csertői: „Ilyen a világon nincs…”, Márton: „Benne volt, hogy megfordítjuk a meccset” – így látták az edzők
Az NB I 23. fordulójának pénteki játéknapján egy mérkőzést rendeztek – így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
NB I: A csere gólja után kis híján fordított az MTK
A Gyirmót szerzett vezetést, de a hajrában egyenlített Kovácsréti, sőt a végén az MTK állt közelebb a győzelemhez.
Nagy lépés az MTK-nál: Indul a Sándor Károly Akadémia új központjának építése – fotók
Lezárult a közbeszerzési eljárás, a teljes beruházás megvalósításának és a műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdésének véghatárideje pedig 2022. 11. 30.
Márton: „Ha csak a helyzeteink felét rúgjuk be, akkor is agyonnyerjük a meccset” – edzői értékelések
Az NB I 19. fordulójának pénteki játéknapján egy mérkőzést rendeztek – így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
NB I: Mindent kihagyott az MTK, látványos gól is kellett a ZTE győzelméhez
A mérkőzés túlnyomó részében nagy fölényben játszott az MTK, ez pedig sok helyzetben is megmutatkozott, a gólokat viszont a vendégek lőtték.
Márton a gólerős támadó új posztjáról: „Aki tud futballozni, az mindenhol tud futballozni” – edzői várakozások
Pénteken az MTK-ZTE összecsapással veszi kezdetét az NB I 19. fordulója – ezt várja a két csapat vezetőedzője.
A Manchester City Group leigazolta az MTK játékosát – hivatalos
Az MTK Budapest megállapodott a Manchester Cityt is működtető City Football Grouppal Vancsa Zalán átigazolásáról.
NB I: A téli igazolások szállították a gólokat a Mezőkövesd és az MTK meccsén
1-1-re végzett egymással a Mezőkövesd és az MTK Budapest vasárnap, az OTP Bank Liga 18. fordulójában. Mindkét oldalon egy-egy télen érkezett játékos volt eredményes.
A Milan is lecsúszott a magyar tehetségről
2021 áprilisában mindössze 16 évesen debütált az NB1-ben.
The post A Milan is lecsúszott a magyar tehetségről appeared first on AC Milan Club Budapest.
Az MTK kemény válasza a Mezőkövesdnek: az MLSZ döntéséhez tartják magukat
A fővárosi kék-fehérek emlékeztették a Mezőkövesdet az MLSZ néhány nappal ezelőtti döntésére, valamint leszögezték, hogy a folytatásban bármilyen helyzetben pályára fognak lépni, nem kérnek halasztást.
NB I: Magyar válogatott szélsőt igazolt az MTK
Az MTK Budapest megállapodott Stieber Zoltán klubváltásáról, így a 26-szoros magyar válogatott szélső a kék-fehéreknél folytatja pályafutását.
Öt év alatt juthat el egy játékos az NB I-ből Európa egyik legjobb csapatához
A 28 éves, pár éve még az MTK Budapestenél szereplő légiós az előző szezonban még csapata harmadik számú kapusának számított, most azonban az Interhez szerződhet.
Nagy fogás az MTK-nál: A Chelsea-ben is megfordult a BL-tapasztalattal rendelkező új igazolás – hivatalos
Másfél évvel ezelőtt a Bayern München, az Atlético Madrid és a Red Bull Salzburg elleni Bajnokok Ligája-meccseken is pályára lépett Slobodan Rajkovic.
Görögországba igazol az MTK játékosa
Az MTK Budapest finn válogatott játékosa, Nikolai Alho a felek közötti megállapodás értelmében a görög Volos FC-hez igazol.
A Fradival bajnokságot nyert játékos az MTK-nál folytatja – hivatalos
A válogatott középpályás játszott a tavaly nyári Eb-n és még a világbajnoki részvételért is küzd nemzeti csapatával.
1 millió euró feletti ajánlatot utasított el az MTK – topbajnokságokból is vinnék a válogatott csatárt
Több klub már télen vinné az MTK Budapest legeredményesebb játékosát, Bojan Miovskit – nyáron és télen is komoly ajánlat érkezett érte, ám a kék-fehérek vezetése a tavaszi idényre még mindenképpen megtartaná az észak-macedón válogatott támadót.