Komoly erősítés az MTK-nál – a Slovan kiszemeltjét szerződtették
Az MTK Budapestnél folytatja pályafutását a 25 éves jobb oldali védő, Andrej Kadlec, aki az év csapatába is bekerült a szlovák élvonalban.
Az MTK Budapestnél folytatja pályafutását a 25 éves jobb oldali védő, Andrej Kadlec, aki az év csapatába is bekerült a szlovák élvonalban.
Az MTK Budapesthez szerződik Futács Márkó, aki a szlovén bajnokság 3. helyén álló Olimpija Ljubljanától igazol a kék-fehér klubhoz.
Sikeresen fellebbezett az MTK Budapest Palincsár Martin eltiltásának ügyében, a középpályás két mérkőzésre szóló eltiltását így mérsékelték.
A Kisvárda látványos gólokat szerzett az első félidőben, majd egy vitatott jelenet után tíz emberre fogyatkozott az MTK, ezt követően pedig már nem volt kérdés a három pont sorsa.
3-0-ra győzött a hosszabb veretlenségi szériáját lezáró Budapest Honvéd az OTP Bank Liga 13. fordulójának vasárnap esti zárómeccsén és ellépett kicsit a veszélyzónától.
Az őt kinevező MTK Budapestnél abban reménykednek, hogy az új vezetőedző olyan eredményeket ér el a klubbal, mint az előző időszakban Siófokon vagy a ZTE-nél, ahol a kiesőhely elől menekülő klubokat a középmezőnyig vezette.
Az NB I 12. fordulójának nyitómeccsén a Gyirmót gyűjtötte be a három pontot – így értékeltek a vezetőedzők a lefújást követően.
A jól kontrázó gyirmótiak nyerni tudtak a rengeteg hiányzó miatt tartalékosan felálló kék-fehérek otthonában.
Az NB I 9. fordulójának nyitómeccsén a Puskás Akadémia gyűjtötte be a három pontot – így értékeltek a vezetőedzők a lefújást követően.
A kilencedik forduló nyitómeccsén Komáromi György lőtte a három pontot érő találatot – a Puskás Akadémia így a harmadik helyre ugrott.
A 9. forduló nyitómeccsén az MTK Budapest látja vendégül a Puskás Akadémiát – ezt várja a hazaiak edzője és a felcsútiak védője.
Egy éve még az ötödik volt a posztján, pár hete csak csere, most 23 évesen csapatkapitány: Nagy Zsombor útja azonban mégsem volt ennyire “kikövezve”. Az MTK Budapest fiatal játékosa – aki a hírek szerint Marco Rossi látókörébe is bekerült – a csakfoci.hu-nak adott interjújában beszélt arról, miért “kopnak” ki a fiatal belső védők a magyar futballból, miért zavarja az, ha bárki hisztizik azért, mert nem játszik, de azt is elmesélte, hogyan szenvedte el az elmúlt időszak legfurcsább sérülését. Interjú az NB I-ről, az eldugott fiatalokról, a válogatott kerettagságról, a “konkurens” Szalai Attiláról és az MTK csapatkapitányi karszalagjáról.
Hivatalossá vált, hogy távozott az MTK Budapest kispadjáról a korábban a magyar válogatott szakmai stábjában is megfordult Giovanni Costantino.
Az MTK Budapest – Mezőkövesd (1-0) bajnoki mérkőzésen Nagy Zsombort és Marko Perkovicot is le kellett cserélni sérülés miatt, a jelek szerint jó ideig nem számíthat rájuk a szakmai stáb.
Sikeres vizsgát tett hazájában Giovanni Costantino, az MTK Budapest olasz szakvezetője, aki így megszerezte az UEFA pro-licences diplomát.
A debütáló bajnoki és a kupamérkőzés után ismét gólt szerzett Dániában Prosser Dániel, ám ezúttal nem ért pontot a találata.
Az MTK Budapest és a Mezőkövesd is bejelentette Baki Ákos klubváltását a hivatalos hazai átigazolási időszak utolsó napján, miután a két csapat megegyezett egymással a 27 éves védő ügyében.