Tíz év után újra lila-fehér rangadó az élvonalban
Öt mérkőzéssel folytatódik ma az OTP Bank Liga 2015–2016-os idénye. Jut meccs (kettő is) Budapestre, valamint Nyugat-, Közép- és Kelet-Magyarországra is.
Öt mérkőzéssel folytatódik ma az OTP Bank Liga 2015–2016-os idénye. Jut meccs (kettő is) Budapestre, valamint Nyugat-, Közép- és Kelet-Magyarországra is.
Az OTP Bank Liga hétvégi 3. fordulójában sorra kerülő Vasas-Ferencváros találkozón két olyan csapat találkozik egymással, amely – a statisztikai adatokat alapul véve – jól teljesített a múlt héten.
Az OTP Bank Liga 3. fordulójában a pont nélküli Vasas az éllovas Ferencvárost fogadja, a címvédő Videoton FC Miskolcon kezdheti el a pontgyűjtést, a Honvéd pedig az MTK és a Vidi után egy harmadik nemzetközi kupainduló, a Debrecen ellen is meglepetésre készül. Jegyinformációk a mérkőzésekre.
Régen mindig csak jó dolgokat szeretett volna hallani édesapjától, ma már inkább arra kíváncsi, hogy mit csinált rosszul a meccsen. Sallói István fia, Dániel önbizalomtól duzzadva debütált 19 évesen az NB I-ben, a második mérkőzésén gólt is szerzett. Egy hónapja … Bővebben
Az MTK és a Budapest Honvéd készül, a Paks és az Újpest részben, míg a Debrecen, a Haladás, a Békéscsaba és a Vasas már most teljes mértékben megfelel a szövetség jövő július elsejétől életbe lépő szabályának, mely szerint külön gazdasági … Bővebben
Marco Rossi csapata az előző bajnokság első és harmadik helyezettjét győzte le az első két fordulóban. 2009 nyara óta ez volt a hatodik alkalom, hogy az aktuális címvédő nem tudott nyerni a 2. fordulóban.
Az OTP Bank Liga 2. fordulójának vasárnapi játéknapján a Ferencváros 3-1-re legyőzte a DVTK-t, a Puskás Akadémia pedig 1-1-es döntetlent játszott Debrecenben.
Két mérkőzéssel zárul ma az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényének második fordulója.
Az OTP Bank Liga 2. fordulójának szombati játéknapján a Budapest Honvéd legyőzte az MTK-t, a Haladás három ponttal távozott Fehérvárról, a Békéscsaba Pakson, a Vasas pedig saját pályáján az Újpesttől kapott ki.
Bobál Dávid sok sikert kíván a Wolfsburgban ikertestvérének, de most úgy érzi, az ő ideje is eljött. Reméli, a folytatásban is olyan teljesítmény nyújt, mint a Videoton ellen, és akkor jelentősen felgyorsulhat a fejlődési üteme. Nagy-Pál Tamás • A Bobál … Bővebben
Góllal debütált az NB I-ben Viczián Ádám, és reméli: a folytatásban is kezdőkként kap szerepet a Békéscsabában. Szerinte nem történhet meg, hogy az MLSZ-szabály miatt elkényelmesedik, mert neki ugyanúgy megvan a konkurenciája a csapaton belül, mint az idősebb játékosoknak. Nagy-Pál … Bővebben
A Ferencváros immár sorozatban 21 bajnoki találkozón maradt veretlen, a Megyeri úton sorozatban az ötödik bajnoki találkozóján nem kapott gólt az Újpest.
Két mérkőzéssel zárult az OTP Bank Liga 1. fordulója: a DVSC némi szerencsével győzte le a Békéscsabát, a Ferencváros két góllal bizonyult jobbnak a Haladásnál.
Az OTP Bank Liga 1. fordulójának szombati játéknapján a Budapest Honvéd 1-0-ra legyőzte a Videoton FC-t a Bozsik-stadionban.
Szombaton kezdődik az OTP Bank Liga 2015-2016-os idénye, az mlsz.hu a résztvevő csapatok vezetőedzőit kérdezte az idénybeli várakozásaikról. Felvezető sorozatunk harmadik részében a négy nemzetközi kupainduló csapat vezetőedzője, Bernard Casoni, Thomas Doll, László Csaba és Kondás Elemér válaszol a kérdésekre.
Szombaton négy, vasárnap két mérkőzéssel veszi kezdetét az OTP Bank Liga 2015-2016-os idénye.
Az OTP Bank Liga közvetítési jogaival rendelkező televíziókkal történt egyeztetések után véglegessé vált, hogy fordulónként három mérkőzés kerül élőben a képernyőre az NB I-es bajnokik közül.
Szombaton kezdődik az OTP Bank Liga 2015-2016-os idénye, az mlsz.hu a résztvevő csapatok vezetőedzőit kérdezte az idénybeli várakozásokról. Felvezető sorozatunk második részében Csertői Aurél, Robert Jarni, Nebojsa Vignjevics és Bekő Balázs válaszol a kérdésekre.
Szombaton kezdődik az OTP Bank Liga 2015-2016-os idénye, az mlsz.hu a résztvevő csapatok vezetőedzőit kérdezte meg az idénybeli várakozásaikról. Háromrészes sorozatunk első részében a két újonc, a Vasas és a Békéscsaba, valamint az előző idény 13. és 14. helyezettje, a Honvéd és a Haladás szakvezetője válaszol kérdéseikre.