Viczián-válasz, aggályokra

Góllal debütált az NB I-ben Viczián Ádám, és reméli: a folytatásban is kezdőkként kap szerepet a Békéscsabában. Szerinte nem történhet meg, hogy az MLSZ-szabály miatt elkényelmesedik, mert neki ugyanúgy megvan a konkurenciája a csapaton belül, mint az idősebb játékosoknak.

Nagy-Pál Tamás Amikor Viczián Ádám édesapja megismertette a gyermekét  a labdarúgással, még nem sejthette, hogy másfél évtizeddel később nem neki, hanem a debreceni Verpecz Istvánnak fog gólt lőni – élete első NB I-es meccsén (Békéscsaba–DVSC 2-3). Akkor azért már megfordult a fejében, amikor fia alig 15 évesen debütált a Békéscsaba felnőttgárdájában a másodosztályban.

Viczián Ádám5

A gól előtti pillanatok  •  Forrás: 1912elore.hu

A most 19 éves Ádám arról álmodozott, hogy élete első élvonalbeli meccsén betalál. „Nem gondoltam, hogy tényleg összejöhet. Remek érzés volt. Csak közvetlenül a meccs előtt tudtam meg, hogy kezdő leszek. Rögtön elfogott az izgalom, mert szerettem volna bizonyítani.”

Zoran Szpisljak vezetőedző azzal a feladattal bízta meg a csatárt, hogy kösse le a két belső védőt, és tartsa meg a labdákat. „Szerintem sikerült megfelelnem, ráadásul góllal is megspékeltem a teljesítményemet.”

Úgy érezte, hogy a mérkőzésen sokkal nagyobb volt az iram, mint az NB II-ben, és a játékosok kevesebbet hibáznak. „De szerintem gyorsan felvettem a ritmust. Remélem, ugyanígy folytatom, és továbbra is a kezdőcsapatban kapok szerepet.”

Ádámot megkérdeztük: mit gondol arról, hogy az MLSZ új szabálya miatt – miszerint egy U20-as játékosnak mindig a pályán kell lennie ahhoz, hogy a szerencsejátékból befolyó pénz minél nagyobb részéhez jusson hozzá a klub – esetleg elkényelmesedhet a jövőben? „Ez nem történhet meg, azon egyszerű oknál fogva, hogy több fiatal is van a csapatban, így nekem ugyanúgy megvan a konkurenciám, mint az idősebb játékosoknak.”

A harcban pedig a szerzett gólján kívül arra támaszkodhat, hogy mindkét lábával tud lőni, és remekül fejel.Viszont mindenben szeretnék még fejlődni. Emellett most az a legfontosabb, hogy bennmaradjunk az élvonalban, és én is jól játsszak a meccseken. Ez reális célkitűzés, mert remek a csapategység.”

Amit már a Paks ellen is bizonyíthatnak a második fordulóban. „Védekezőbb stílusban játszanak, de meglepődnék, ha az újonc ellen sem támadnának többet. Természetesen három pontot szeretnénk, de őszintén szólva idegenben az iksz sem lenne rossz.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS